KOVÁCS TIBOR

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS TIBOR
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen abszolút mértékben tisztában vagyunk azzal, amit a képviselő úr is elmondott, hogy egyes önkormányzatok számára milyen nehézséget jelent ezen visszafizetési kötelezettség teljesítése. Egy dolgot azért mindenképpen el kell mondani azért, hogy lássuk, az említett 298 önkormányzat, amelyeket vizsgált az Állami Számvevőszék - az összes érintett önkormányzat, 1395 önkormányzat kapott ilyen jellegű támogatást a költségvetésből -, ez a 298 önkormányzat, amely az összes önkormányzat 21,4 százaléka, vette igénybe az állami támogatás 62,3 százalékát, tehát a döntő többségét.
A mi törvényjavaslatunk is tulajdonképpen azért tartalmaz egy olyan kitételt, hogy egy bizonyos tartozási összeg fölött kérheti az önkormányzat a részletfizetési kedvezményt, mert számos önkormányzat ebből a 105-ből, amely nem kérte vagy valami miatt elmulasztotta kérni a részletfizetés lehetőségét, ezek között számos olyan önkormányzat van, amely néhány százezer vagy 1-2 millió forinttal tartozik, azok valószínűleg ezt a tartozásukat vissza fogják tudni fizetni, tehát nem kérnek részletfizetési lehetőséget.
Természetesen azok az önkormányzatok, amelyek ilyen visszafizetési nehézségekkel fognak szembetalálkozni… - a probléma, tudja, képviselő úr, végül is itt fog landolni a parlament asztalán, mert hiszen nincs más, aki ezen önkormányzatok helyett valamilyen módon helytálljon, ugyanakkor nem lenne igazságos azon önkormányzatokkal szemben, amelyek ezt a lehetőséget nem kihasználva, úgymond valamennyi jogszabályt és előírást betartva valósították meg akár az út-, akár a szennyvízberuházásaikat.
Tehát mi képviselőkként, miután ennek jelentős költségvetési kihatása lenne, és nyilvánvalóan itt a kormányzatnak és a Pénzügyminisztériumnak is lenne szerepe, hogy megvizsgáljuk, milyen módon lehetne a problémát kezelni, arra tudtunk vállalkozni, hogy azon önkormányzatok, amelyek jelezték, hogy valamilyen okból, akár a választások miatt, akár a képviselő úr által említett probléma miatt nem nyújtották be időben a részletfizetési kérelmüket, azoknak még egyszer teremtsük meg ezt a lehetőséget. Az összes többi problémával meg valószínűleg a következő időszakban foglalkoznia kell valamilyen módon az Országgyűlésnek.
Mindezek figyelembevételével kérem az Országgyűlést, hogy támogassa a törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem