DR. PETŐ IVÁN
DR. PETŐ IVÁN
DR. PETŐ IVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Én a következő napirendi pont - ha úgy tetszik - vezérszónoki mondanivalóját is ebben az időkeretben szeretném elmondani, hiszen összefüggő két kérdésről van szó. Tehát két törvényjavaslat van előttünk.
Mielőtt kitérnék a legfontosabb szakmai kérdésekre, érdemes talán - mint azt az előttem felszólalók is tették - néhány politikai természetű megjegyzést tenni. Az első - ha tetszik - a közönségnek szól, ki-ki eldöntheti, mikor érdekesebb egy parlamenti vita, akkor-e, amikor az öt parlamenti párt egymással kibékíthetetlen nézeteket képvisel, és éles a szóváltás, vagy akkor érdekesebb-e a parlamenti vita, amikor a jelen lévő szónokok nagyobb része ugyanazt a mondanivalót kívánja elmondani, és legfeljebb abban mérhetők össze, hogy ki hogyan fogalmazza meg a mondanivalójának érdemi részét.
Ami a dolog érdemi - mármint politikai - részét illeti, a jelenlévők nyilvánvalóan tudják, de a nagyközönség talán nem tartja számon, hogy a médiaszabályozás alapvető kérdései Magyarországon kétharmados parlamenti többséget igényelnek. Emögött az áll, hogy már 1990-ben, amikor a parlament az alkotmányt ennek jegyében módosította, a parlamenti pártok között olyan bizalmatlanság volt tapasztalható, hogy ilyen szabályozással próbálták a garanciákat kölcsönösen megteremteni. Ismert, hogy e bizalmatlanság következtében csak 1995-ben, illetve '96-ban született meg a médiaszabályozásról a szükséges törvény, kétharmados többséggel. Tegyük hozzá, hogy akkor az akkori kormánykoalíciónak - amelynek alkotó pártjai azonosak a mai kormánykoalícióval - kétharmada volt, ámde akkor a kormánykoalíció önkorlátozást vállalva nem kívánta a kormánytöbbséggel meghozni a médiatörvényt, hanem ellenzéki támogatással együtt született meg az a kompromisszum, amelynek rossz következményei ma már ismertek.
Azóta, tehát több mint tíz éve - ahogyan ezt itt mások is elmondták - ezt a kétharmados törvényt nem sikerült érdemben módosítani. Sokszor még a jogharmonizációs célú módosítások is csak igen-igen nehezen jöttek létre, ilyenek azért születtek.
Önmagában a jogharmonizációs célú módosítások tartalmában korábban is - és a jelenleg előttünk lévőben is - alapjában véve egyetértés volt, de a bizalmatlanság és a kölcsönös sérelmek miatt a mindenkori ellenzéki pártok a jogharmonizációs célú módosításokat sem támogatták, egyebek között arra hivatkozva, hogy az éppen hatalmon lévő úgysem tartja be a médiatörvényt, minek akkor támogatni annak módosítását. Szerencsére ezt az állapotot meghaladtuk. Jellemzi azért a helyzetet - hogy a kívülállók tájékoztatására ezt elmondjam -, hogy a mostani jogharmonizációs célú módosítás egyik legfontosabb eleme, mint az itt elhangzott, harmadszor van a parlament előtt, miközben a kezdet kezdete óta nincs érdemi véleménykülönbség ebben az ügyben a parlamenti pártok között, és nem volt kétséges, hogy az Európai Unió eljárást indít Magyarország ellen, ha időben nem hozzuk meg a szükséges döntést. Most az ellenzék kívánságára ezt a jogharmonizációs célú döntést összevonva tárgyaljuk egyéb médiaszabályozási üggyel, a digitális átállásról szóló törvénnyel és az egész médiaszabályozás rendszerével, mint arról már szintén esett szó.
Összefoglalóan azt mondhatom - és ebben talán ünneprontónak tűnök, ám nem kívánok ünneprontó lenni -, hogy a kölcsönös bizalmatlanság talán nem oldódott a parlamenti pártok között, de sikerült olyan megoldást kitalálni a digitális átállás szabályozásáról szóló tárgyalások során, amely a kölcsönös bizalmatlanság ellenére mindenki számára elfogadható szabályozást teremtett. Ha tetszik, ez még nagyobb tett, mintha a bizalom nőtt volna a pártok között, és úgy sikerült volna esetleg valamilyen megoldást találnunk. Tehát a megállapodás jelentősége - ha tetszik - így még nagyobb, mintha más lenne a helyzet.
Még egy általánosabb megjegyzést tennék. Számomra nem vitás, hogy mivel a kétharmados törvények az ellenzék egyetértését igénylik, ez a helyzet - 17 évvel a rendszerváltás után - kimondottan nehezíti a szükséges döntések meghozatalát, nemcsak a mai kormánykoalíció, hanem a mindenkori kormánytöbbség számára. Nem önmagában a kétharmad a gond, hanem az, hogy a bizalmi viszony olyan a parlamenti pártok között, amilyen. Márpedig, amíg a kétharmados szabályok köre túlterjeszkedik a konszolidáltnak nevezhető demokráciákban szokásos határokon, addig az ellenzéknek e törvényeknél olyan ügyekben kell felelősséget vállalni, amely ügyekben normálisabb politikai viszonyok között nem kell felelősséget vállalnia, hanem a kormánytöbbség viszi a felelősséget. Mindennek következtében az ellenzék vagy ab ovo nem támogatja a kormány elképzelését, mert nem kíván a felelősségben osztozni, vagy annyira eltér a nézete a kormánytöbbségétől, hogy nem lehet közös nevezőt találni, vagy olyasmire is politikai biztosítékokat, garanciákat kell teremtenie az ellenzéknek, ami más országokban fel sem merül.
Az, hogy e keret ismeretében megállapodtunk, még egyszer mondom, a feleket és a kormány koordinációért felelős munkatársait dicséri, tehát a jelentőségét a mostani törvényjavaslatnak, még egyszer mondom, nem szeretném alábecsülni, mármint politikai jelentőségét.
(14.10)
A digitális műsorterjesztésről szóló törvénytervezet érdemi-tartalmi részére áttérve, azt gondolom - és ebben is egybecseng a mondanivalóm az előttem szólókkal -, hogy ez a törvénytervezet nem egy önmagában álló törvénytervezet, hanem a médiaszabályozás reformjának első lépése. A kormányprogram „Megújuló média” fejezete a médiaszabályozás két alappillérének, az átviteli rendszerek szabályozásának és a hagyományos értelemben vett médiaszabályozásnak, az úgynevezett tartalomszabályozásnak az újragondolását jelenti, illetve ígéri.
Az átviteli rendszerek szabályozási reformját, amivel most foglalkozunk, egy kormányhatározattal elfogadott digitális átállás stratégiája alapozza meg. A tárgyalt javaslat a kormányhatározatban foglalt szabályozási feladatok megvalósítását a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényt módosítva, az Európai Unió vonatkozó irányelveinek megfelelően a tartalom- és átviteli szabályozási környezet egymástól elválasztása felé terelve a szabályozást kívánja megoldani a problémát.
A technikai vívmányokat tekintve a digitális átállásról szóló, jelenleg tárgyalt törvény alapján a jelenlegi három, általában mindenki számára elérhető földi terjesztésű műsor helyett a frekvenciatervek három új országos, multiplexnek nevezett hálózat szerint elvben lehetővé tennék 30 új, széles körben elérhető csatorna biztosítását, a minőségi követelmények figyelembevételével inkább multiplexenként 8 csatornát szokás emlegetni, ami 24 elvi lehetőséget jelent. A magyar 1-es tévéadás rövid időn belül tervezett megszüntetése következtében ez további 8 csatorna megnyílásának lehetőségét teremti meg földfelszíni sugárzással, tehát a legkönnyebben elérhető módon. Természetesen megszorítások ehhez a mondathoz tartoznak.
A digitalizálás lehetősége azonban - és talán ezt érdemes a kívülállók számára hangsúlyozni - nem egyszerűen arról szól, hogy több csatornát nézhessenek a nézők, mint amit eddig néztek, hanem sokféle új technikai szolgáltatási lehetőséget is biztosít - erről esett szó -, ideértve az interaktivitás sokfajta lehetőségét vagy kiskorúak védelmét, kisebbségi jogok érvényesítését és így tovább. Érdemes elmondani azt, hogy a törvénytervezet, illetve az emögötti ötpárti megállapodás határozottan állást foglalt a legfejlettebb technikák mellett, és bízzunk benne, hogy ezzel lehetővé válik, hogy az országos földfelszíni televíziós multiplexhálózatok egyikén a lehető legrövidebb időn belül mobil-rádiótelefonon fogható digitális televíziózás is elinduljon, és ebben valóban Magyarország Európa legtöbb országát így megelőzheti. Ez persze csökkenti a lehetséges csatornák számát, de azt gondolom, hogy ezt a nézők nem bánják, bízzunk benne, választék így is lesz bőven.
A törvénytervezet alapvető célja, hogy megteremtse a televíziózás és rádiózás digitális átállásának és műsorterjesztésének a jogszabályi környezetét, preferálva, előnyben részesítve a közszolgálati műsorszolgáltatás átviteli feltételeit. Az előterjesztés, a javaslat alapvetően az állam feladatát képező földi, analóg műsorszórás digitalizálásával foglalkozik, nem megfeledkezve a többi platform általános műsorterjesztési elvéről sem.
Amint az ismeretes, a médiaszabályozási reform sikere érdekében, mint azt én is többször említettem, tavaly december óta rendszeres ötpárti egyeztetés folyik. Hangsúlyozni szükséges, hogy a politikai megegyezés tárgya nem egyetlen törvény keretében történő kompromisszum megtalálása volt - és az is jelenleg -, hanem az új, az európai normáknak is megfelelő médiaszabályozási rezsim részeit alkotó törvények megalkotása.
A digitális átállással kapcsolatban az az álláspont fogalmazódott meg, hogy a pályáztatás folyamatát, a pályázat kulcskérdéseit és legfontosabb feltételeit ne a kormányzat saját hatáskörén belül vagy hivatalain keresztül szabályozza, hanem törvényi szinten fogalmazzuk meg, biztosítva ezáltal a politikai bizalmatlanság minimumra csökkentésének esélyét; szebben, emelkedettebben fogalmazva a törvényalkotás során érvényesülő érdekek sokszínűségét, valamint a legszélesebb körű véleménynyilvánítás lehetőségét.
Összességében elmondható, hogy a digitális átállásról szóló törvény széles körű szakmai, politikai és közigazgatási egyeztetéseket követően került az Országgyűlés elé. A nyilvános szakmai viták, a politikai egyeztetések nyomán egy komplex jogalkotási folyamatba helyezkedik a törvénytervezet, és mint ahogy szó esett róla, országgyűlési határozatban kívánják a parlamenti pártok megerősíteni azt, hogy a munkát folytatva a tartalomszabályozás kérdéseit is még ebben az évben rendezni kívánják.
Bízunk benne, hogy a parlamenti tárgyalás során, illetve azzal párhuzamosan, amint abban a parlamenti pártok megállapodtak, a módosító indítványokban is olyan hatékonyan és harmonikusan tudnak a pártok együttműködni, ahogy végül is a munka nagyobb része során ezt önmagunk számára is bizonyítottuk.
Egy külön határozati javaslatban kerül majd a parlament elé a közeli jövőben a parlamenti eseti bizottság, amely a pályáztatást felügyeli, ha tetszik, a parlamenti ellenőrzést a végrehajtó hatalom tevékenysége fölött gyakorolja. Ezért ennek a parlamenti határozatnak a tárgykörében most nem tennék érdemi megjegyzéseket, majd visszatérhetünk rá akkor, amikor erről a parlament tárgyal.
Remélem, hogy a vita során meggyőzzük a Kereszténydemokrata Pártot, hogy azok a számunkra pontosan még nem látható alkotmányos aggályok, amelyeket majd most ismertet a képviselő úr, megalapozatlanok vagy félreértésből származnak, és ötpártiak lehetnek a döntések.
Köszönöm szépen.
