LUKÁCS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

LUKÁCS ZOLTÁN
LUKÁCS ZOLTÁN, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Hölgyeim és Uraim! A kulturális és sajtóbizottság - mivel szervesen összefügg a két törvény - ugyanazon az ülésén tárgyalta ezt a törvényjavaslatot, illetve módosító javaslatot, mint az előző törvényt. Arról számolhatok be önöknek, hogy ugyanaz a szavazati arány alakult ki: a Kereszténydemokrata Néppárt nemmel szavazott, a többi frakció pedig általános vitára alkalmasnak találta ezt a törvénymódosítási javaslatot.
A miniszter úr expozéjában is elhangzott már, hogy négy fő iránya van ennek a módosításnak: az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásnak való megfelelés, a tulajdonosi követelmények módosítása a közösségi jog négy szabadságelvének tekintetében, és fogyasztóvédelmi tárgyú aktusok alkalmazása, illetve az alkalmazási lehetőségek megteremtése. Talán a legfontosabb, de mindenképpen a legsürgősebb az a vételikörzet-korlátozás feloldása, ami miatt az Európai Bizottság eljárást kezdeményezett Magyarország ellen.
A rádiózásról és televíziózásról szóló törvény 115. § (4) bekezdése, ami a közösségi jogba ütközik, és emiatt folytatnak ellenünk kötelezettségszegési eljárást. Ehhez hozzátartozik és elhangzott a bizottsági ülésen, hogy a kormány egyébként már ezelőtt háromszor beterjesztette a parlamentnek azt a javaslatot, ami szerint ezt föl lehetett volna oldani, sőt volt egy egyéni képviselői javaslat is erre; ez mindahányszor kisebbségben maradt, és nem sikerült elfogadnia ezt a Háznak.
(14.50)
Most, hogy a két törvényt hónapokon keresztül együtt egyeztette az ezzel megbízott ötpárti csoport, úgy tűnik, hogy ebben a dologban is előre tudunk lépni. Ez kiderült a bizottsági vitán is, öt pártból négy párt ezt a javaslatot támogatta, úgyhogy a kulturális és sajtóbizottság ezt a javaslatot a Háznak is támogatásra javasolja.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem