BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Őszintén sajnálom, hogy szinte minden súlyos megállapításával vitatkoznom kell az általam egyébként igen tisztelt Iván képviselő úrral. Szerintem ugyanis egy nagyon jelentős, nagyon fontos törvényjavaslatot nyújtott be a kormány, amikor a rokkantjáradék ügyéhez hozzányúlt, nagyon régi adósságot törleszt ezzel, és noha bennem is vannak kérdések, kétségek azzal kapcsolatban, hogy hogyan is fog működni ez a rendszer, a magam részéről nagyon jól szét tudom választani egyrészt a koncepció értékelését, másrészt pedig azokat a gyakorlati kérdéseket, amelyek természetesen felmerülnek a koncepció kapcsán.
Ott kezdem, hogy a probléma az érintett létszámból kifolyólag mekkora horderejű. Többen szóba hozták, Iván képviselő úr is hadarta a számokat, hogy hány embert érint a dolog: 800 ezer a rokkantnyugdíjas, és ha feltesszük, hogy ezek a rokkantnyugdíjasok nem egyfős háztartásban élnek, hanem két-három fős háztartásban átlagosan, akkor azt mondhatjuk, hogy ez a magyar lakosságnak egyötödét, egynegyedét érintő kérdés; iszonyú nagy szám.
Nagyon fontos felidéznünk azt, hogy ez a létszám az elmúlt 35 évben megsokszorozódott. Valamikor a '70-es évek közepén, amikor Magyarországon teljes foglalkoztatottság volt, akkor ebbe a csoportba durván 200 ezres nagyságrend tartozott, de a '90-es évek, a gazdasági rendszerváltás következményei azzal jártak, hogy egy csomó ember bemenekült a nyugdíjrendszerbe, és aki nem tudott saját jogon szerzett nyugdíjassá válni, az adott esetben a rokkantnyugdíjrendszerben talált magának egy kicsi fix megélhetést, ahova a munkanélküliség elől menekült.
Nagyon fontos tudni, hogy a rokkantosításhoz is szükség van előírt szolgálati idő teljesítésére, tehát olyan emberekről beszélünk, akik a munkaerőpiacon hosszabb-rövidebb ideig jelen voltak, dolgoztak, szereztek rokkantnyugdíjra jogosultságot. Való igaz, ennek a létszámnak kicsit több mint a fele korhatár alatti, tehát 62 évnél fiatalabb, ilyen módon okkal vetődik fel a kérdés, hogy vajon lehet-e segíteni abban, hogy visszaforgassuk őket a munkaerőpiacra.
A jelenlegi rokkant-nyugdíjazási rendszer három kategóriát különböztet meg: a legsúlyosabb, az 1. kategória az önellátásra teljesen képtelen embereket tartalmazza; a 2. kategória még mindig a 100 százalékos rokkantakat, akik önellátásra képesek; a 3. kategória - ahol egyébként a legtöbben vannak - a 67 százalékban munkaképességet vesztett emberek csoportja.
Tisztelt Képviselőtársaim! Előttem Vidorné Szabó Györgyi felidézte azt a '97-es országgyűlési határozatot, amelyben ez a parlament a második ciklus harmadik évében megígérte, hogy csinálunk egy rokkantnyugdíjreformot is, merthogy '97-ben, a nyugdíjrendszer átalakítása idején a rokkantkérdést megoldani nem tudtuk, akkor az volt a megoldás, hogy egy országgyűlési határozati javaslatban a jövőre nézve kitűztük ezt a feladatot, és azóta eltelt pont tíz év. Ez a tíz év nem telt el feleslegesen - való igaz, hogy hosszú előkészítő munka vezetett el odáig, hogy ezt a koncepciót most benyújthatta a Ház -, ezek nem voltak felesleges évek, de ha őszinték akarunk lenni, és a szívünkre tesszük a kezünket, akkor egy igazán nyomós magyarázata van annak, hogy miért most érett meg az idő arra, hogy ez a törvény és ez a pénz idekerüljön. Rehabilitációra ugyanis pénz kell, sok pénz, és a korábbi években, a megelőző években, '97-ben és az azt követő években erre a célra nem volt szükséges és elégséges mennyiségű pénz.
Azt, hogy éppen most ideje van ezzel a törvénnyel foglalkozni, az magyarázza, hogy uniós forrásokat el lehet érni erre a célra, mert az Unió sokkal komolyabban veszi a rehabilitációt, mint mi, mert az Unióban élő gyakorlat, hogy a megváltozott munkaképességű, csökkent munkaképességű emberek sokkal nagyobb százalékban vannak foglalkoztatva, mint a magyarországi gyakorlat szerint. A magyar gyakorlat szerint ennek a sokaságnak alig 10 százaléka foglalkoztatott - alig 10 százaléka -, az Uniós országok többségében 30-50 százalék ez az arány, következésképp azt gondolom, hogy nagyon komolyan kell vennünk ezt a feladatot. Ha végre a 2007-2013-as periódusban van rá remény, hogy a saját forrásainkkal és uniós támogatással együtt 60 milliárd forintot erre a célra tudjunk fordítani, akkor igen, meg kell csinálni ezt a törvényt, az ellenzéki képviselőknek is érdemes lenne támogatni ezt a törvényt, hogy jó néhány ezer ember ebből a sokaságból visszasegíthető legyen a munkaerőpiacra.
Rátérve a törvényben foglaltakra, úgy fogalmaznék, hogy nekem ez a koncepció tetszik. Ez a koncepció logikus, humánus és fokozatos, nem azt jelenti, hogy egzisztenciális bizonytalanságba hajszolja a kormány azt a 800 ezer embert, aki most jelenleg rokkantnyugdíjas, attól félve, hogy elveszítheti az ellátását, hanem ellenkezőleg: nagyon kis lépésekben araszoló, fokozatos bevezetést javasol 2008 januárjától, az újonnan rokkantnyugdíjba jelentkezőknek egy más szemléletű vizsgálatát, ahol nem az a kérdés, hogy mennyire beteg, hanem az a kérdés, hogy mennyi képessége maradt meg ahhoz, hogy valóban rehabilitálható legyen. Komplex rehabilitálást ígér a törvény, ami az én reményeimben úgy fogalmazódik meg, hogy az a bizottság, amelyik ezentúl a jelentkezővel foglalkozik, nemcsak orvosokból áll, hanem foglalkoztatáspolitikai szakértőből is, szociális szakértőből és orvosból, és ezeknek a típusú embereknek az együttműködése jelenik meg abban a rehabilitációs folyamatban, amit ígér a törvény.
Azt gondolom, ami a koncepciót illeti, hogy azzal egyszerűen nincs baj, azt szerintem - attól függetlenül, hogy hol ülünk a parlamentben - helyeselhetjük, hogy végleges ellátást, rokkantnyugdíjat csak azoknak ítéljen meg ez a bizonyos bizottság, akik egyértelműen visszafordíthatatlan károsodást szenvedtek, rehabilitálhatatlanok. A többiek számára pedig kínálja fel ezt a rehabilitációs utat, ami - még egyszer mondom - fokozatosan van eltervezve, a maximális időtartama három év.
(16.30)
Nekem az is tetszik ebben a javaslatban, ahogy a törvény a rehabilitációs járadék összegét meghatározza, hiszen ez a rehabilitációs járadék indulásként magasabb, mint a 67 százalékosoknak járó rokkantnyugdíj átlagosan. Ez az összeg a 3. rokkantsági csoportba tartozóknak járó ellátás átlagosan 120 százaléka, de a legjobban az tetszik a törvényben, hogy ha az illető elkezd keresni, elkezd tudni dolgozni a munkaerőpiacon, az ellátását nem egyből veszíti el, hanem fokozatosan veszíti el.
Hadd idézzem a (2) bekezdést a 4. §-ból, ami szerintem kulcsfontosságú, és a szemléletet nagyon jól illusztrálja, hogy hogyan is kellene ezeket az embereket segíteni a munkában. A rehabilitációs járadéknak az (1) bekezdés szerint megállapított összegét, tehát ezt a 120 százalékot 50 százalékkal kell csökkenteni, ha kereső tevékenység folytatása esetén a rehabilitációs járadékban részesülő három egymást követő hónapra vonatkozó személyi jövedelemadóval és nyugdíjjárulékkal csökkentett keresetének, jövedelmének a havi átlaga meghaladja a rokkantsági nyugdíj alapját képező havi átlagkereset összegének 80 százalékát. Miről van szó? Mitől lesznek igazán érdekeltek az emberek abban, hogy erre a rehabilitációra vállalkozzanak? Attól, hogyha a remélt kereset nagyobb tud lenni, mint az a járadék, amit ő mondjuk, rokkantnyugdíjként vagy járadékként kap.
A szociális ellátórendszerben egy rendszeresen visszaköszönő, univerzális probléma, hogy ha valaki elkezd keresni, akkor rögtön elveszíti a segélyét, a járadékát. Itt pedig bele van építve a dologba egy fokozatosság, nem egyből veszíti el ezt a támogatást, hanem akkor, hogyha a munkaerőpiacon valóban tud magának jövedelmet biztosítani.
Nagy kérdés, hogy mi történik a három év leteltével. A kulcsa ennek az egész rendszernek, hogy működőképes lesz-e a rehabilitációs járadék, az, hogy vajon tényleg milyen fizetéseket, milyen kereseteket lesznek képesek a megváltozott munkaképességűek a munkaerőpiacon elérni.
Azt mondtam, hogy a koncepció tetszik. Hadd beszéljek arról is, hogy a gyakorlati problémákkal kapcsolatban bennem is vannak kérdőjelek. Nem látom, hogy rendelkezik-e Magyarország annyi jó tudású szakemberrel, amennyi kell, illetve kell majd ennek a rendszernek a folyamatos működtetéséhez. Szakemberek is kellenek és munkahely is kell ahhoz, hogy ez három év után ne egy fiaskó legyen, hanem egy valóban építkező folyamat, ami képes segíteni az embereknek.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Szabad Demokraták Szövetsége támogatja az általános vitára való alkalmasságát, illetve támogatja a törvény elfogadását, de befejezésül hadd hozzak szóba egy másik természetű problémát, hiszen ez a törvény, amely új törvény, néhány ponton a meglévő nyugdíjtörvényünket módosítja. Én itt találtam olyan részt, ami számomra némiképp aggályos, ezért szeretném az általános vitában is szóba hozni.
A rokkantsági nyugdíjjogosultságra vonatkozó szabályokat 2007. december 31-ét követően újraírja a törvény. Ennek a szakasznak a kebelében esik szó arról, hogy a rokkantsági nyugdíj milyen körülmények között és milyen okból szűnhet meg a jövőben.
Ugyanígy szó esik a baleseti rokkantsági nyugdíj megszűnéséről is, egészen pontosan a hatályos törvényünk 36/D. és /G. §-aira hivatkozom akkor, amikor kifogásolom a (2) bekezdést. Itt esik szó arról, hogy a rokkantsági nyugdíjra jogosultság megszűnik, ha az ellátásban részesülő foglalkoztatására a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítéséhez szükséges jognyilatkozat alakszerűségére vonatkozó kötelezettség, illetve ezzel egyidejűleg a jogviszonyra irányadó bejelentési kötelezettség elmulasztásával kerül sor.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez szerintem nagyon-nagyon szigorú büntetés, hiszen bejelentési kötelezettsége, hogy a rokkantnyugdíj mellett valaki munkát vállal, a munkaadónak van. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) A munkavállaló, hogy úgy mondjam, kiszolgáltatott és vétlen. Jó lenne, ha lenne lehetőség arra a részletes vitában, illetőleg a továbbiakban, hogy ezt a tervezett szabályozást korrigáljuk.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
