CZOMBA SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

CZOMBA SÁNDOR
CZOMBA SÁNDOR, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A foglalkoztatási bizottság ellenzéki képviselői is egyetértettek abban, hogy a megváltozott munkaképességűek munkához jutását segíteni kell. Ebben nincs közöttünk vita. Ma többször elhangzott már az igazságosság kifejezés. Azt javaslom - és elnézést kérek, hogyha személyes példákat is hozok, azért teszem meg bizottsági vélemény kapcsán, mert a bizottságban is elmondtam ugyanezeket -, úgy gondoljuk, ha a jelenlegi rendszer igazságos lenne, akkor most ez a törvénymódosítás nem lenne itt a parlament előtt, szerintem ezt megállapíthatjuk.
Korábban én egy munkaügyi kirendeltséget vezettem, és tapasztaltam, érzékeltem, láttam, hogy a leszázalékolt emberek között sajnos nagyon sok olyan 50 százalékos van, aki munkára képtelen állapotban van, és valljuk be, olyan 67 százalékosok is vannak egyébként, akik kvázi erejük teljében vannak. Mondjuk ki a parlamentben is, merjük ezt kimondani! Ez sajnos ténykérdés. Ezen a helyzeten kell valamilyen módon változtatni. Nyilvánvalóan a törvénymódosításnak is ez az egyik alapvető célja.
Ahol a problémát látjuk itt a rehabilitációs szakértői szervvel kapcsolatosan, több lépcsőből áll. Nyugat-Európában és más európai országokban is látjuk, hogy hasonló rendszerek működnek több-kevesebb sikerrel. Az első eleme az egészségkárosodás mértékének a megállapítása, ami nyilvánvalóan orvosszakértői feladat. Ez már egy nagyon komoly dilemmát vet fel, hogy vajon létezik-e olyan objektív rendszer, amely alapján most már nem 67 százalék, hanem 79 százalékos leszázalékolt mértéket kell majd megállapítani, vagy ez után jár majd a rokkantsági járadék. Tehát melyik az az objektív rendszer, amely erre képes?
Jelen pillanatban úgy működik a rendszer, hogy ha egy megváltozott munkaképességű történetesen regisztrálva van a munkaügyi szervezetnél, és azt vizsgáljuk, hogy alkalmas-e valamilyen munkára, akkor ha éppen kőműves a szakmája, akkor elküldi a foglalkoztatás-egészségügyi vizsgálatra, megállapítja a szakorvos, hogy nem, aztán esetleg van egy másik munka, a hegesztőt megint elküldi, magyarul, kifizetünk feleslegesen hat-hét vizsgálatot, ami arról szól, hogy az orvos nem tud mást megállapítani, csak hogy mire nem alkalmas. Tehát ez egy nagyon jó dolog, ha azt nézzük, hogy egyáltalán mire alkalmas. Szerintem az egész rendszert úgy kellene kezelni, hogy akik megváltozott képességűek, egy vizsgálaton - én az 50 százalék és a 67 százalék közöttiekről is beszélek, akik rendszeres szociális ellátásban vannak - nézzük meg ezt, hogy mire alkalmasak.
A következő eleme a konkrét rehabilitáció, ami aztán szociális, foglalkoztatási és egyéb problémákat is felvet, nem nagyon akarok belemenni, majd a részletes vitában nyilván belemegyünk. Amit hiányolok: emögé egy nagyon komoly szervezetre lesz szükség. Mi most a foglalkoztatási oldalról elsősorban a munkaügyi szervezetet látjuk, amelynek nagyon fontos feladata lesz a következő időszakban ennek kapcsán. Egy aggályos problémánk van ezzel kapcsolatban, jelen pillanatban a munkaügyi szervezet erre nem alkalmas, de szerintem ebben nincs is vita. Tehát alkalmassá kell tenni megfelelő csatornákon keresztül.
De itt az az aggályunk elsősorban, ha ez az együttműködés csak formális lesz, tehát ha hasonló módon, mint ahogy egyébként jelen pillanatban az álláskeresési megállapodást megkötik a kvázi régi munkanélküliekkel és ugye, két rubrikát kitöltenek, pipa, egy hónap múlva gyere vissza, ennek így semmi értelme. Tehát ha azt fogjuk kommunikálni, hogy nagyon örülünk annak, hogy a passzív oldalról bekerülnek a munkanélküliek státusába ezek az emberek, és nagyon jó, ez önmagában kevés. Az kevés, ha a passzivitásból kihúzzuk őket, munkalehetőséget kell biztosítani. Elhangzott ez már többször a mai napon. Tehát ha arról szól a dolog, hogy olyan térségben, ahol egy állásra most is tíz munkanélküli van, ő lesz a tizenegyedik, nem csináltunk semmit - tehát munkalehetőség.
A következő aggályunk pedig az, hogy nem látjuk azokat az ösztönzőket ebben a jogszabályban, ami valóban a munkavállalót és a munkáltatót is arra sarkallja, hogy találják meg egymást. Tehát mindezek alapján a bizottság kisebbségi része 8 nem szavazattal nem támogatja. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem