DR. IVÁN LÁSZLÓ
DR. IVÁN LÁSZLÓ
DR. IVÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Megfogyva bár, de erőnk teljében, szeretnék néhány gondolatot fűzni ehhez a nagyon felelős témához, és bevezetésképpen szeretném hangsúlyozni, hogy a törvényjavaslat szükséges és korszerű témát érint, nevezetesen: az EU-ban már általánossá vált korszerű rehabilitációs szemléletet és gyakorlatot.
Ennek lényege, hogy kompenzáció helyett rehabilitáció érvényesüljön az egészségkárosodással élő emberek intézményes gondoskodásában. Ezért nem segélyezést, hanem képességeinek megfelelő munkát kell számukra biztosítani. Ily módon a rokkantság fokának megállapításakor nem azt vizsgálják, hogy mennyire beteg, hanem, hogy még mire képes, illetve alkalmas, megmaradt képességei menyiben fejleszthetők, és még hol milyen munkát tud elvégezni.
Ezt a célt az egyén állapotfelmérése során nem csupán a képességek, illetve működések csökkenésének megállapításával, hanem valamilyen munkára alkalmasság feltárásával kívánja elérni. Az anyagi támogatás nem végcél tehát, hanem segítő, ösztönző eszköze a rehabilitációnak. A rehabilitáció így értelemszerűen a valamilyen mértékben károsodott ember maradék képességeinek fejlesztése is, soktényezős, komplex intézkedéssorozat egészségügyi, pszichológiai, oktatási, képzési, foglalkozási, foglalkoztatási és szociális szolgáltatásokkal. Ezek a fogalmak tudományosan megalapozottak ma már, és módszereik differenciálódnak.
Végül is az eddig elfogadott és kidolgozott háromféle minősített rokkantsági csoport kiegészülne egy negyedikkel, és ez a rehabilitációs járadék éppen ennek a törvényjavaslatnak az alapján is. Emlékeimben fölvetődik az elmúlt 50 év egyetemi orvoslási időszakomban: a rokkantosítás, illetve a leszázalékolás - így neveztük - folyamata, különösen a pszichés betegeknél, ahol hihetetlen nehézségek voltak, és nehézségek voltak a rehabilitációs lehetőségek híján is. Tehát ez is egy nagyon fontos téma lesz ebben a rehabilitációs programban.
Jelen törvényjavaslattal kívánja a kormány megvalósítani, hogy a rokkant és megváltozott munkaképességű emberek lehetőleg munkát végezhessenek, és visszakerülhessenek szociális környezetükbe, megbízható jövedelemmel és megélhetéssel. Ebből következik, hogy viszont rokkantsági nyugdíjban csak azok az aktív korúak részesülhetnek, akik teljes értékű munka végzésére rehabilitációval sem fejleszthetők. Elvben és eszmeiségében ez segít a rászorulton, és jó az államnak, hiszen nő a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása az államháztartáson belül. Csökken a passzív ellátás, és nő a rehabilitációt szolgáló kiadások aránya.
A jelen törvényjavaslat bevezetőjében ezek a szempontok summásan megjelennek. Idézem: „Az Országgyűlés az egészségkárosodást szenvedett személyek megmaradt, fejleszthető képességeire épülő rehabilitációjának, társadalmi reintegrációjának elősegítésére, továbbá a rehabilitáció időtartamára a jövedelemarányos keresetpótlás érdekében a következő törvényt alkotja.” - és jön a törvényjavaslat.
Tény, hogy az elmúlt években a rehabilitáció számos intézménye, szolgáltatása már kialakult, ugyanakkor több alapvető intézmény még hiányzik, és a meglévők sem képeznek rendszert, ezt jól tudjuk. Az is tény, hogy a rokkantnyugdíjazás intézményei, mint a munkaalkalmassági, munkaképesség-csökkenést megállapító úgynevezett leszázalékoló, szakmaibban munkaképesség-csökkenést véleményező bizottságok, valamint az OOSZI a rokkantságot, az egészségkárosodást és a baleseti károsodásokat már magas szintű, nemzetközileg elfogadott szempontok szerint megállapították és minősítették is, kialakítva a jól ismert három rokkantsági kategóriát, de a megállapított rokkantnyugdíjon túl, mely passzív támogatásként hatott az egyénre, környezetére és közösségére is, érdemi rehabilitáló következménye eddig nem volt.
Ily módon alakult ki a jelen helyzet, melynek jellemzői a következők. Tényadatokat közlök: rokkantnyugellátásban részesülők száma 802 ezer fő - ez 2007 eleji adat. Ebből korhatár alatti rokkantsági nyugdíjas 452 ezer fő, és ezen belül rehabilitálható 384 ezer fő.
(16.10)
Ha összehasonlítom ezt a két adatot, a 452 és a 380 ezret, akkor 68 ezerrel vajon mi történik, akik a különbözetet adják? Ez egy nagyon fontos kérdés: hol vannak ők, és mi történt velük?
A korhatár alatti rokkantsági nyugdíj átlaga, tudjuk nagyon jól, 55 255 forint jelenleg. A megváltozott munkaképességűek száma 207 ezer, ebből rendszeres szociális járadékos 185 ezer. És hogyha a kettő különbségét nézem, akkor 22 ezerrel megint mi történik? Ez egy alapkérdés. A rendszeres szociális járadék átlaga 24 700 forint. 2006-ban az új rokkant-nyugellátási kérelmek száma 89 300 volt, ebből elutasítottak 54 500-at. 35 ezerrel mi történt, vajh? A legkisebb öregségi nyugdíj összege egyébként 27 130 forint.
A hatályos törvények alapján ma a rokkantságnak három csoportja létezik, ezt jól ismerjük; a rokkantság azoknak ítélhető meg, akiknél megállapítják, hogy a munkavégzési képességük kétharmada elveszett. A három kategória a következő: akik 100 százalékban elveszítették a munkaképességüket, és állandó segítségre szorulnak; akik 100 százalékban elveszítették a munkaképességüket, de önmaguk ellátására még képesek; akiknél a munkavégzési képesség legalább 67 százalékban elveszett, ez a harmadik csoport. E három csoport együttesen adja a jól tudott 802 ezer főt.
A rokkantnyugdíjakon kívül azoknál a személyeknél, akiknél a rokkantság fokát 50 usque 66 százalékban - tehát a 67 alatti kategória 50-től - határozzák meg, rokkantnyugdíjra nem, de rendszeres szociális járadékra 185 ezren, átmeneti járadékra 19 ezren jogosultak, ez azt jelenti, hogy az 50 százalékosoknál 24 700 forint a kérdés. A korhatár alatti rokkantnyugdíjasok 83 százaléka viszont, ezt is tudjuk, a harmadik rokkantsági csoportba sorolható, ez 384 ezer embert jelent a 452 ezerből.
A benyújtott javaslatnak, ennek a törvényjavaslatnak van néhány olyan pontja, amit szeretnék kiemelni. A rehabilitációs járadék bevezetésével a kormányzat 2008-tól az új megállapításoknál és 2009-től, mint eddig is elhangzott már többször, a jelenlegi rokkantnyugdíjasokról kívánja leválasztani azokat az 52 év alatti ellátottakat, akiknél az új rehabilitációs szakértői szerv, az OOSZI a megmaradt munkaképességük alapján rehabilitációs munkakört vagy foglalkoztatást javasol.
Rehabilitációs járadékot 2008. január 1-jétől azok kaphatnak, akik legalább 50-79 százalékban egészségkárosodást szenvedtek és rehabilitálhatók, valamint a nyugdíjtörvényben meghatározott életkoruk szerinti szolgálati időt megszerezték. Ezt 2009. január 1-jétől kiterjesztik azokra a jelenlegi rokkantnyugdíjasokra is, akiket a jelenlegi rendszerben egy-öt éven belül felülvizsgálatra rendelhetnek be. A rehabilitációs járadékban részesített személy egészségkárosodását, szakmai munkaképességét és rehabilitálhatóságát, valamint annak időtartamát a nyugdíj-biztosítási igazgatási szerv megkeresésére a rehabilitációs szakértői szerv állapítja meg. Ez alapján hoznak határozatot, amelyben együttműködési kötelezettség - hangsúlyozom: kötelezettség - terheli - terheli! - a járadékban részesülőt. Az állami foglalkoztatási szervvel írásbeli rehabilitációs megállapodást kell kötnie - hangsúlyozom, hogy kell -, amelyben vállalja az együttműködési kötelezettséget, elfogadja a neki felajánlott megfelelő munkahelyet, valamint a felajánlott képzési lehetőségeket - ehhez bizonyos intellektuális kapacitás természetesen kell. A rehabilitációs járadék maximális, teljes időtartama három év, ezt jól tudjuk ebből a javaslatból, összege megegyezik a kérelmező rokkantnyugdíjának 120 százalékával, a minimumösszege pedig a rokkantsági nyugdíj legkisebb összegének 120 százalékával, ahogy már az államtitkár úr is jelezte.
A járadékban részesülő személyt a nyugdíj-biztosítási szerv vezetője bármikor felülvizsgálatra megjelenésre kötelezheti, ha olyan tény vagy körülmény jut a tudomására, hogy a járadékban részesülő személy egészségkárosodásában jelentős változás történt. Az ellátás megszüntetésének egyik legproblematikusabb pontja a kereső tevékenységhez kötődik, mert ha a járadékban részesülő személy nettó keresete vagy jövedelme meghaladja a nyugdíj alapját képező átlagkereset 80 százalékát, akkor a rehabilitációs járadék folyósítását meg kell szüntetni - megint hangsúlyozom, hogy kell.
Az adatkezelési és adattovábbítás összesen négy közigazgatási szervet érint, több ponton a személyiségi jogok tekintetében aggályosnak tekinthetően: nyugdíj-biztosítási igazgatási szerv, rehabilitációs szakértői szerv, állami foglalkoztatási szerv és adóhatóság.
Javaslataink és álláspontjaink között szerepelnek a következők: az egészségkárosodás mértékének minősítési rendszere olyan új elemeket tartalmaz, amelyek nehezen értelmezhetők, ezért egzaktabb meghatározásra lenne szükség, sokszor zavaróak a fogalmi átfedések is.
A jövőben csak azok részesülhetnének rokkantnyugdíjban, akik munkaképességüket 79 százalék fölött veszítették el, és nem rehabilitálhatók. A közel 460 ezer korhatár alatti, jelenleg rokkantnyugdíjasnak a felülvizsgálatot követően hol és hogyan biztosítanak rehabilitációs munkakört? A rehabilitációs járadékban részesülők, ha eltelt a rehabilitációra meghatározott idejük, és nem kapnak állást, akkor állami rokkantnyugdíjat sem kaphatnak? Ha a kötelezettségeknek maradéktalanul eleget tettek, és nem érik el a rokkantellátásra jogosító szempontokat, akkor mehetnek az önkormányzathoz szociális segélyért, amelyik egy ilyen forgókör lesz a végén.
Mi lesz azokkal, akik nem rokkantak, de munkaképességüket 50 százalékban elveszítették, és jelenleg rendszeres szociális járadékot kapnak? Honnan lesz elkülönített forrás a rendszerre? Ha kiveszik a rokkantnyugdíjakat és a rehabilitációs járadékot a Nyugdíj-biztosítási Alapból, akkor más járulékokból teremtenek-e forrást, avagy ismételten emelik a munkaadók és a munkavállalók járulékait?
További kérdéseket kapcsolnék még hozzá a hátralévő pár percben. A komplex rehabilitációs rendszer keretében honnan lesz 60 milliárd forint többletforrás? Ezt azért kérdezem, mert több helyen is szerepeltetjük a 60 milliárdot, nemcsak ennél a tételnél, tehát ezt jó lenne tudnunk, hogy akkor ez honnan és miképpen lesz lehíva. A felülvizsgálatra visszarendelt rokkantnyugdíjasok mennyi ideig kapnak rehabilitációs járadékot, és hány százalékuk kerülhet vissza a munkaerőpiacra?
A törvényben nevesített 52 éves korhatár felett milyen választási lehetőségük van a nem rehabilitálható, de felülvizsgálatra berendelt rokkantnyugdíjasoknak? Milyen munkáltatói támogatásokat tervez a kormány a rehabilitálható emberek újrafoglalkoztatására? Hány év alatt képesek a 384 ezer felülvizsgálatot elvégezni és az előterjesztés szerint ténylegesen munkába állítani a volt rokkantnyugdíjasokat? Ha évente csak 10-15 ezer megváltozott munkaképességű ember munkába állításával számol az előterjesztő, akkor hány évtizedre lesz szükség a rehabilitálható emberek önálló keresethez jutásához? Számításunk szerint olyan 25-30 esztendő legalább kellene.
Az előterjesztésből nem derül ki, hogy mit terveznek a rendszeres szociális járadékokkal, hiszen korábban a rehabilitációs foglalkoztatás hiányában kaphatták meg ezt a járadékot. Mi lesz azokkal a volt rokkantnyugdíjasokkal, akik a rehabilitációs járadékot követően mégsem kapnak munkát? Milyen intézményrendszert akar kiépíteni a szaktárca annak érdekében, hogy a rehabilitálandó személyek szakmai képzése mellett fizikai, egészségügyi, mentális - főleg mentális, ez nagyon nagy probléma - rehabilitációjára is sor kerüljön? Kikkel oldja meg a rehabilitációt? - ez már elhangzott. Mit ért az előterjesztő a legkisebb rokkantsági nyugdíj alatt?
Véleményünk pár percben. A törvényjavaslat nem követi a bevezető célkitűzéseit, számos fogalomzavar és pontatlanság nehezíti az értelmezhetőségét, nem derül ki, hogy milyen hatástanulmányok, tereptanulmányok, esetleg számítási modellek készültek, s ezek alapján milyen differenciálásra van lehetőség. Nincs hosszmetszeti elemzés a rokkantnyugdíjak okainak feltárásával, a megvalósítás kiadási garanciája lebegtetett, a szükséges folyamatelemzés híján számos buktatóra van esély, nem beszélve a kiesők elnyomorodásáról; végig kísért a túlburjánzó bürokratikusság, a bizonytalanság is átszövi a törvényjavaslatot, a bizalmatlanság is bizonyos szempontból, gyanakvás és kényszerítők beépítése, akár veszélyeztető szankciók lehetőségével.
A törvényjavaslat nem áll össze rendszerré, és bármennyire is törekszik ezt felmutatni, számos elvarratlanságra ad okot. Felmerül a gyanú, hogy a kivitelezés valamiféle statisztikai bűvészkedést is segít, valamint a megszorítások miatt további kiadáscsökkentő, illetve áthárító manővert esetleg. Kétségtelen, hogy a rehabilitációs irányultságra szükség van, ismertek az eddigi rokkantnyugdíjazások problémái, az igazságtalanságokkal és bizonyos korrupciós árnyakkal. De a legszebb ígérvény, a szándék is semmibe vész, ha hiányzik az alapos adatgyűjtés, a terepismeret, a programokhoz szükséges kellő előkészítő idő, még akkor is, ha máris késő, feltétel és anyagi fedezet. Ne rohanjunk, és a rászorulók életét, életük minőségét tekintsük feladatunknak elsősorban, a hórukkoptimizmus pedig ne késztesse a kormányt és a többségi Országgyűlést valamiféle olyan kísérletezésre, melynek három év múlva súlyos ára lehet!
A mi részünkről ezeket fűzzük hozzá, és nagyon fontosnak tartjuk ebben valamiképpen a változtatást.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
