DR. PUSKÁS TIVADAR

Teljes szövegű keresés

DR. PUSKÁS TIVADAR
DR. PUSKÁS TIVADAR, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Kereszténydemokrata Néppárt alapelveinek egyike az elesettek segítése.
A társadalmi gondoskodás mindenképpen olyan kérdés, amit a KDNP-frakció fontos kérdésként támogat, és a felvetetteket magáénak érzi. Azért is nézzük nagy gondoskodással és nagy szeretettel e kérdést, mert az alapelveinkkel egyezik, tehát akkor szeretnénk, ha ezt úgy sikerülne megvalósítani, amivel mindenki jól jár, és mindenkinek a hasznát szolgálja.
Mindenkinek az önértékelése növekszik azzal, hogyha saját boldogulása fokozódik, a boldogulását eléri, s ha a saját hasznosságát tudja érezni és értékelni a társadalomban. Ennek a tervezetnek a szemlélete számunkra megfelelő gondolat. Azért megfelelő gondolat, mert az eddigi rokkantnyugdíj azt jelentette, hogy megnéztük, hogy mire nem képes a beteg, illetve mire nem képes az a munkaképesség-csökkenésben szenvedő.
Ennek a törvénytervezetnek pedig a szemlélete, a szelleme az, hogy azt vizsgálja, hogy bizonyos károsodás után a megmaradó munkaképességet hogyan tudjuk felhasználni, hogyan tudja felhasználni az illető azért, hogy boldoguljon a társadalomban, hogy hasznosnak érezze magát, hogy a társadalomnak olyan tagja legyen, akit megbecsül a környezete, és önmaga megbecsüli önmagát.
A hozzászólásomban néhány fogalmi meghatározás után jó néhány adatot szeretnék én is elmondani, ismétlésként, hiszen nagyjából elhangzottak már. A benyújtott törvényjavaslat néhány mondatával és néhány programjával, pontjával foglalkozom, végezetül pedig - szintjén nagyjából és szintén részleteiben hallottuk már - a kérdéseket szeretném feltenni, amelyek megfogalmazódtak bennünk, és amelyek megválaszolásával és kijavításával, gondolom, ez a törvénytervezet olyanná válhat, amit most nem tudunk támogatni, de ezekkel a változtatásokkal remélhetőleg olyan lesz, ami mindenki számára elfogadható.
Nézzünk akkor fogalmi meghatározásokat; azt hiszem, nagyrészt ez is elhangzott már. Ma a hatályos törvények szerint a munkaképesség-csökkenésnek, a rokkantsági nyugdíjnak három fokozata van. Azoknál állapítható meg rokkantsági nyugdíj, akik a munkavégzési képességük legalább kétharmadát elvesztették. A három kategória, mint ahogy az itt lévők számára az nyilvánvalóan ismert, az 1-es, a 2-es és a 3-as.
A törvénytervezet döntően a 3. csoportba tartozó munkaképesség-csökkentekkel foglalkozik, az ő sorsukat kívánja befolyásolni. Az 1. kategória az, akik 100 százalékban elveszítették munkaképességüket, és másokra szorulnak, tehát önálló ellátásra képtelenek; a 2-esben az önálló ellátás képessége megmaradt; és a 3. csoport az, ahol a betegek munkaképességének legalább 67 százaléka veszett el.
(16.40)
E három csoport - erről is szó volt - összesen 802 ezer embert jelent. Ma a rokkantnyugdíjasokon kívül vannak olyanok, akiknek 50 és 66 százalék közötti a munkaképesség-csökkenésük. Számukra rokkantnyugdíj nem, de szociális járadék állapítható meg és állapítódik meg. Az ő számuk ma 185 ezer, akik közül 19 ezren átmeneti járadékot kapnak.
A tényadatokról kezdtem beszélni. 2007. január 1-jei adatsor: a rokkantnyugellátásban részesültek száma - ahogy említettem és elhangzott - 802 ezer ember, ebből a nyugdíjkorhatár alatti nyugdíjasok száma 452 ezer, közülük rehabilitálható 384 ezer. A törvénytervezet a későbbiekben döntően erről a megváltozott munkaképességű csoportról beszél. Szintén elhangzott, hogy a korhatár alatti nyugdíjasok átlagnyugdíja alig haladja meg az 55 ezer forintot. A megváltozott munkaképességűek száma 207 ezer, akik közül az előbb említett rehabilitációs munkakörben foglalkoztathatók száma 185 ezer. 2005-ben az új rokkant-nyugdíjazási kérelmek száma 95 ezer volt, ebből 57 300-at utasítottak el.
Heintz képviselő úr kisebbségi véleményében szerepelt szám nélkül a megállapítás, hogy 2006-ban csökkent a rokkant-nyugellátási kérelmek száma, 89 300 ilyen beadvány volt, és közülük 54 300-at utasítottak el 2006-ban. Még egy adat: a legkisebb öregségi nyugdíj összege 2007. április 1-jén 27 130 forint. Ismétlem: a legkisebb öregségi nyugdíj összege 2007. április 1-jén 27 300 forint (Sic!). Ennyit a tényekről és az adatokról.
A benyújtott törvénytervezetben szerepel a rehabilitációs járadék. Többször elhangzott, hogy a rehabilitációs járadék a megállapítások után bevezetésre kerül, és 2009 után a jelenleg is e csoportba tartozóknak a rendszerről történő leválasztását jelenti. Kik kapnak rehabilitációs járadékot? Az 50-79 százalék közötti egészségkárosodást szenvedettek, akik remélhetően rehabilitálhatók. Kik állapítják meg a rehabilitációt? Az OOSZI helyett a rehabilitációs szakértői szerv. Elhangzott, hogy az orvosok mellett olyan szociális kérdésekkel foglalkozó és munkaügyi foglalkoztatási szakemberek is tagjai lesznek ennek a rehabilitációs szakértői szervnek, akik majd e komplex kérdés megoldásában segítenek, abban a megoldásban, ahol bizony a rehabilitálandónak szerződést kell kötnie a későbbi foglalkoztatásra. A rehabilitációs járadék maximális időtartama három év, összege megegyezik a kérelmező rokkantnyugdíjának 120 százalékával, minimumösszege a rokkantsági nyugdíj legkisebb összegének - ez nem tudom, mennyi - 120 százalékával.
A következő a felülvizsgálati kérelem. A meghatározott egy-öt éven belüli felülvizsgálat mellett abban az esetben, ha valakinek tudomására jut, hogy megváltozott valaki munkaképessége, soron kívül kérheti a rokkantság megállapításának vizsgálatát.
Az utolsó olyan kérdés, amely jelentős aggályokat kelt, az adatkezelés, hiszen összesen négy olyan közigazgatási szervet érintenek ezek az adatok a későbbiekben, amelyeknél az adatkezelési szabályzat betartása remélhetően nem lesz aggályos; pillanatnyilag bajban vagyok vele.
A következő kérdések fogalmazódtak meg bennünk. A komplex rehabilitációs rendszer keretében honnan lesz az a bizonyos 60 milliárd forint? Én várom a 60 milliárd forintot 2007 és 2013 között az EU-ból, bízunk benne, hogy megérkezik. A felülvizsgálatra kirendelt rokkantnyugdíjasok mennyi ideig kapnak rehabilitációs járadékot, és hány százalékuk kerülhet vissza a munkaerőpiacra?
A törvényben nevesített 52 éves korhatár felett milyen választási lehetőségük van a nem rehabilitálható, de felülvizsgálatra berendelt rokkantnyugdíjasoknak? Milyen munkáltatói támogatást tervez a kormány azoknak a munkáltatóknak, akik foglalkoztatják a csökkent munkaképességűeket?
Hány év alatt képesek ennyi vizsgálatot elvégezni? Ez 384 ezer ember felülvizsgálatát jelenti. Összeszámoltam, hogy ha az országban van 150 bizottság, akkor 32 percig tudnak a 384 ezer felülvizsgálattal foglalkozni, és egy év alatt végeznek vele, ha folyamatosan dolgoznak. Úgy gondolom, a 32 perc egy betegre, egy emberre elég kevés ilyen komplex feladat megítélésében.
Az előterjesztésből nem derül ki, hogy mit terveznek a rendszeres szociális járadékkal, korábban rehabilitációs foglalkoztatás hiányában kaphatták meg ezt a járulékot. Mi lesz azokkal a volt rokkantnyugdíjasokkal, akik a rehabilitációs járadékot követően mégsem kapnak munkát? Milyen intézményrendszert akar kiépíteni a szaktárca annak érdekében, hogy a rehabilitálandó személyek szakmai képzettsége mellett fizikai egészségügyi, mentális rehabilitációjukra is sor kerülhessen?
(16.50)
Ki oldja meg ezt a rehabilitációt? Kikkel oldják meg ezt a rehabilitációt? Hiszen rehabilitációs szakemberünk jelen pillanatban igencsak kevés van, ilyen szakirányú képzettséggel nagyon kevesen rendelkeznek ma Magyarországon. Mit ért az előterjesztő a legkisebb rokkantsági nyugdíj összegén? Ezt a korábbiakban is kérdeztem.
Ennek alapján a szellemiségével egyetértünk, de kidolgozatlansága miatt a KDNP a megnyugtató átalakítást nem látja benne, és általános vitára nem tartja alkalmasnak.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem