TÖRÖK ZSOLT
TÖRÖK ZSOLT
TÖRÖK ZSOLT, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság tegnapi ülésén tárgyalta meg a rehabilitációs járadék bevezetéséről szóló törvénytervezetet, és többségi szavazással azt általános vitára alkalmasnak találta. A bizottság tagjainak többsége kinyilvánította abbéli szándékát, hogy nemcsak hogy általános vitára alkalmasnak találja, hanem olyan elképzelésnek tartja az előterjesztést, amit a bizottságban is megismerhettünk, amely valóban paradigmaváltást hajt végre ezen a területen is.
Államtitkár úr már beszélt arról, hogy az igazságosság elve kell hogy érvényesüljön ezen a területen is, s valóban többen - ellenzéki és kormánypárti képviselők egyaránt - elmondták, hogy egy olyan új és remélhetőleg jó rendszert kell tudnunk kialakítani - valószínűleg a beterjesztett javaslathoz képest némi módosítással kiegészítve -, amelynek eredményeképpen egy igazságosabb és a célokat hatékonyabban elérő, az állami gondoskodást és az aktív foglalkoztatási eszközöket is igénybe vevő rendszer tud felállni.
A bizottsági ülésen elvi megállapításként többek között elhangzott az, hogy amikor igazságosságról beszélünk, akkor feltétlenül fontos a definíciót oly módon is megfogalmazni önmagunk számára, hogy az igazságosság egyfajta törvénybe foglalt szolidaritás, ahol az öngondoskodásra nem vagy csak korlátozottan képesek számára két lehetőséget biztosít az állam és ezáltal a társadalom. Az öngondoskodásra nem képesek számára a szolidaritás érzetét konkrét támogatások, ellátási formák biztosításával nyújtja az állam egyfelől, másfelől pedig lehetőséget kell biztosítanunk arra, hogy az öngondoskodás képessége erősödjék vagy visszaszerezhetővé váljon az egyének számára oly módon, hogy például a habilitáció vagy rehabilitáció révén a társadalmi hasznosságérzetet kell visszaadni azoknak az embereknek, akik a munkaerőpiacról, mondjuk, a kilencvenes évek elején kikerülve a rokkantsági nyugdíjba menekültek, de a foglalkoztatásukra volna lehetőség, vagy oly módon, hogy valamely baleset egészségkárosodást okozva, a felépülésük után újból valamilyen, ha lehet, ugyanabban, ha nem, akkor egy másik foglalkozásban hasznosan tudja eltölteni az idejét és életét az a személy, aki szeretne visszatérni a foglalkoztatási szempontból aktívak közé.
Államtitkár úr is említette, itt nemcsak arról van szó, hogy milyen minősítési rendszer van, ami eddig egyformán csak egészségügyi szempontból kezelte az egyént, aki megjelent az adott bizottság előtt - amely olykor nem is volt bizottság, hangzott el az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság több tagja részéről -, tehát nemcsak egészségügyi kérdésként kell kezelni, hanem szociális kérdésként és természetesen foglalkoztatáspolitikai kérdésként is, ily módon biztosítva a lehetőséget az újonnan ebbe a rendszerbe lépőknek, hogy később visszatérhessenek egy vizsgálat, egy ellátási forma megítélése, egy esetmenedzserrel folytatott folyamatos konzultáció és segítő munka után az aktív foglalkoztatottak körébe.
Ugyanígy fontos az is, amit államtitkár úr is említett, hogy a 840 ezer rokkantnyugdíjas közül ez nem érinti az 1-es és 2-es csoportba soroltakat, nem érinti a 3-as csoportba véglegesen soroltakat, és azokat sem, akik az öregségi nyugdíjkorhatárt megelőzően tíz évvel vagy azon belüli életkorral bírnak, hiszen az ő esetükben nem lehet cél automatikusan a rehabilitáció. Véleményünk szerint természetesen nem szabad kizárni annak a lehetőségét, hogy aki szeretne a rehabilitációban részt venni, az ne jelentkezhessen erre. A cél tehát az, hogy azoknak, akik aktívan szeretnének tevékenykedni az életük további részében is, lehetőséget biztosítsunk rá, és ezt az állam oly módon segítse, hogy a rehabilitáció idejére járadékot, jövedelmet biztosít számukra, másrészről pedig segít nekik a visszailleszkedésben és ezáltal a társadalmi hasznosság érzetének visszaszerzésében.
Köszönöm a figyelmüket és elnök úr türelmét. (Taps a kormánypárti oldalon.)
