TÓTH GYULA

Teljes szövegű keresés

TÓTH GYULA
TÓTH GYULA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A 2007-es esztendő az esélyegyenlőség éve is. A megváltozott munkaképességűek - együtt a fogyatékkal élőkkel - az egyik leghátrányosabb helyzetű csoportot alkotják a magyarországi munkaerőpiacon. Ha figyelembe vesszük, hogy 2006-ban 2 millió 354 ezer volt a nyugdíjasok száma, akiknek megközelítőleg egyharmada, közel 800 ezer fő rokkantnyugdíjasként ment nyugdíjba, közülük 450 ezren még nem érték el a nyugdíjkorhatárt, és 83 százalékuk a 3. rokkantsági csoportba tartozik, akkor, ha másra nem is, szemléletváltásra mindenképpen szükség van a rokkantság megközelítése terén.
Még inkább igaz ennek a szorgalmazása, ha azt is tudjuk, hogy a 470 ezres népesség bizonyos szinten munkaképes vagy segítséggel munkaképessé tehető, amit, ha nem is bizonyít, de tény, hogy a rokkantnyugdíjasok fele bejelentés nélkül ugyan, de dolgozik.
A rokkantnyugdíjasok magas számát, jól tudjuk, az is magyarázza, hogy a rendszerváltoztatás idején a másfél milliónyi munkahely megszűnésével kísért gazdasági átalakulás során menekültek a munkanélküliség elől rokkantsági nyugdíjba. A szemléletváltás bizonyos tekintetben nyomon követhető volt már az utóbbi időben, például abban is, hogy az Országos Orvosszakértői Intézetben már nem csupáncsak a betegség, az elveszett képességek kimutatására, hanem egyre inkább a fejleszthető képességek feltárására, a rehabilitálhatóság véleményezésére helyezték a hangsúlyt.
Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság kormánypárti többségének az a véleménye, hogy mindazoknak, akik képesek vagy képessé tehetők arra, hogy munkából tartsák fenn magukat, minden támogatást meg kell adni ahhoz, hogy ezt megtehessék. A korábbi, viszonylag megengedő ellátórendszer - mert a munkaerő-piaci feszültségeket másként nem lehetett levezetni - mára már nem tartható. Megnyugtatónak tartjuk azonban, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács, a Szociálpolitikai Tanács és a Fogyatékosügyi Tanács, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége és a szakszervezetek is támogatják ezt az átalakítást.
A munkáltatói oldal ugyan bizonyos fenntartásokat is megfogalmazott, elsősorban a finanszírozással kapcsolatban, de ismereteink szerint a bevezetendő rehabilitációs járadékot ugyanúgy a nyugdíjalap fizeti, mint a rokkantsági nyugdíjat, tehát a finanszírozása nem jelent többletterheket a munkáltatóknak. Az egyéb szolgáltatások többletköltségét uniós forrás fedezi, ez sem jelenthet további terheket.
Azonban, tisztelt képviselőtársaim, a kormány hiába tesz meg mindent annak érdekében, hogy minél többen visszatérjenek a munkaerőpiacra, ha nincsenek azok a cégek, ahol fogadni tudják e munkatársainkat. Szemléletváltás kell tehát ebben is, mert a csökkent munkaképességűek is tudnak teljes értékű munkát végezni, legfeljebb nem az eredeti szakmájukban. Saját tapasztalatból tudom, hogy ezek az emberek motiváltabbak is, és bizonyítani szeretnék: érdemes őket foglalkoztatni. Azt sem tartom kizártnak, hogy a rehabilitációs járadék azok számára is vonzó lesz, akik már rokkantnyugdíjasok. Mindenesetre a törvénytervezet szellemében a választás lehetősége adott lesz számukra.
Ez a program nem pénzügyi megtakarító program. A rokkant emberek egzisztenciális biztonságát tudja növelni, de az sem kevés, hogy gyermekeik a szüleiket tanulni és dolgozni látják.
Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a törvénytervezetet 10 igen szavazattal, 8 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak tartja, az Országgyűlésnek pedig elfogadásra ajánlja.
Elnök úr, köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem