BARABÁSNÉ CZÖVEK ÁGNES

Teljes szövegű keresés

BARABÁSNÉ CZÖVEK ÁGNES
BARABÁSNÉ CZÖVEK ÁGNES, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló törvényjavaslatot május 9-ei ülésén megtárgyalta. Összességében úgy véleményezte, hogy az egészségügyi ügyelet, készenlét területén egy összefüggő szabályozás készült, amit mindenképpen hiánypótlónak tartottunk. Ha végignézzük, ebben nagyon sok új paragrafus, pont szerepel, és teszi majd teljessé mindazt, ahogyan az egészségügyben ezt a fajta munkavégzést meg kell tenni.
Azt is fontosnak tartotta a bizottság - s most nem vitatva a mértéket -, hogy meghatározza az ügyeleti díj legkisebb mértékét, hiszen attól a kollektív szerződésben és megállapodás alapján is el lehet térni. A legfőbb kérdés ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán úgy fogalmazódott meg - és elsősorban költségvetési szempontot érintett -, hogy vajon igényel-e ez a költségvetéstől többlettámogatást az egészségügyi intézmények, ügyeletet végzők számára. A tárca álláspontja az volt, hogy nem, miután ezek az ügyeleti szervezések, munkavégzések az adott intézményekben eddig is felmerültek - reméljük, hogy ez valóban így van -, így a költségvetési bizottság 16 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta a törvényjavaslatot.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem