DR. CZINEGE IMRE
DR. CZINEGE IMRE
DR. CZINEGE IMRE, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Törvényjavaslatot tartok a kezemben, amely a 2937. számot kapta. Nem hosszú ez a javaslat, az indoklással együtt is körülbelül tizenöt oldal, mégis benne van minden, ami az orvosi tevékenység legnehezebb részéről szól, ami a gyógyító munkát hivatássá teszi: az ügyeleti tevékenység van benne és a folyamatos betegellátás. Mert a betegség már csak ilyen, nem ismeri a napszakokat, a hétvégeket és az ünnepnapokat. Közülünk is nagyon sokan átélték már, hogy mit is jelent az, amikor kétségbeesett aggódással vártuk a mentőt, amikor összeszorított kézzel ültünk a műtő előtt éjfélkor és vártuk a műtőből a híreket, és átéltük azt is, amikor örültünk a megszületendő gyermeknek, aki az éjszakát választotta arra, hogy világra jöjjön.
Tisztelt orvos képviselőtársaim, akik itt ülnek a parlamentben, esetleg hallgatják a rádiót vagy nézik a televíziót, ugye, egyetértünk abban, hogy az orvosi munkánk, orvosi tevékenységünk legnehezebb része az ügyeleti szolgálat volt? Amikor 12, 24, 36 és - kimondom, hiszen vannak velem egykorú vagy nálam alig fiatalabb képviselők is - 48 órát kellett dolgoznunk, az nemcsak nagy fizikai erőfeszítést igényelt tőlünk, hanem nagy szellemit is. Mert számtalanszor az ügyeleti szolgálatban találkoztunk a legbonyolultabb, legnehezebb esetekkel.
Amikor az orvosi hivatást választottuk, tudtuk, hogy ügyelni kell, és ezzel együtt választottuk. De tapasztaltuk és tapasztalhatjuk napjainkban is, hogy azokban a szakmákban, ahol nagy az ügyeletben a szellemi és a fizikai igénybevétel, mennyivel alacsonyabb az átlagéletkor. Tapasztalhatjuk azt, hogy azokban a családokban, ahol a család valamelyik tagja egészségügyi ügyeletet lát el, mennyire megsínyli azt a család. Ezért mélyen egyetértek abban, hogy az előttünk lévő törvényjavaslat fontos a betegek számára, de fontos az egészségügyben dolgozók számára is.
A törvény parancsoló lényegét meghatározni könnyű, annál nehezebb az ezt biztosító feltételeket megteremteni. Mindennél fontosabb, hogy biztosítani tudjuk az egészségügyi ellátórendszer folyamatos működését, de olyan módon, hogy végül, végre az egészségügyben dolgozó orvosok pihenéshez való joga se sérüljön. A törvénytervezet legfontosabb felismerésének azt tartom, hogy elismeri az egészségügyi ügyelet speciális jellegét, megengedi azt, hogy speciális szabályozások legyenek, megengedi a speciális díjazást, és elismeri végre azt, hogy az egészségügyi ügyeletben a munkavégzés szükségszerű. Az ügyeleti munkaidő a napi, heti és évi rendkívüli munkavégzésbe beszámít. A rendkívüli munkavégzés ideje éves szinten a 416 órát nem haladhatja meg. A törvény célja, hogy a betegek ne kimerült, agyonhajszolt egészségügyi dolgozókkal találkozzanak, hogy a betegellátás minősége javuljon.
A folyamatos betegellátás biztosításával együtt alkalmazkodnunk kell az úgynevezett munkaidő-direktívához, egyszerűbben úgy fogalmazhatnánk meg, ahhoz, hogy bizonyos időnél többet nem dolgozhatunk. E két, egymásnak szembefeszülő feltétel azt jelenti, hogy a különböző egészségügyi intézményekben a gyógyító munka jellege és a létszám által meghatározott körülmények között kell a folyamatos betegellátást biztosítani. Ennek egyik módja lehet a műszakszervezés, másik az ügyeleti szolgálat, esetleg készenlét. Fontos szabály, hogy egészségügyi dolgozó, orvos egy héten 60 óránál több időt egészségügyi tevékenységgel nem tölthet.
Végre - és örömmel mondjuk - az uniós normáknak megfelelően hazánkban is az ügyelet teljes időtartama munkaidőnek számít. Az uniós munkaidő irányelve azonban nem vonatkozik az úgynevezett készenléti ügyeleti formára. Ebben az esetben az ügyeletre behívott dolgozó csak a tényleges munkaidejének megfelelő díjazást kapja. A készenlét a dolgozó számára azt jelenti, hogy a munkaidő befejezése és a következő munkanap közötti időszakban a dolgozónak reálisan hozzáférhető helyen kell tartózkodnia. Ezt a készenlétet azonban élesen el kell különítenünk az úgynevezett készenléti ügyeleti munkakör fogalmától, amikor a szakdolgozók, orvosok kizárólag ügyeleti szolgálat végzésére szerződnek az intézménnyel.
(12.20)
Foglalkoznunk kell az úgynevezett rendkívüli munkavégzés fogalmával is. A gyógyító munka sajnos magában hordozza a rendkívüli munkavégzés lehetőségét. A legegyszerűbb példa, ha valaki a műtétet nem tudja megfelelő időben elvégezni. Az általános munkaügyi korlátok azonban az egészségügyben is érvényesek, ami 200 óra, a kollektív szerződés szerint 300 óra is lehet. Akkor is érvényesnek kell lenni azonban a szabálynak, hogy a rendkívüli munkavégzés és az ügyelet együttes időtartama nem haladja meg az évenkénti 416 órát. Az egészségügyi dolgozók kipihentsége, úgy is mondhatnám, az egészségügyi dolgozók egészségének védelmében hozott döntések és a munkaidőkorlátok bevezetése azonban jelen pillanatban akadályoznák a folyamatos betegellátást.
Emiatt megmaradt az önként vállalt többletmunkavégzés lehetősége, ami, ha kizárólag az egészségügyi ellátásra irányul, a heti 24 órát nem haladhatja meg. Ha alkalmazottként valaki önként vállal többletmunkát, és az ügyelet is ideszámít, akkor 50 százalékkal megemelt díjazást kell alkalmazni. A törvényjavaslat a folyamatos, magas szintű egészségügyi ellátás biztosítására tett intézkedés, egyben az ügyeleti munka elismerését is kell hogy jelentse.
Ezzel kapcsolatosan véleményem szerint még két fontos dologgal kell foglalkoznunk, a finanszírozás és a kialakult egészségügyi struktúra kérdésével. A finanszírozás, az intézményekhez juttatott anyagi erőforrások kérdése rendkívül fontos, mert másképpen érinti az intézményeket aszerint, hogy létszámuk, tevékenységük szerkezete alapján, ügyeleti szolgálat nélkül, munkaszervezéssel tudják-e a folyamatos ellátást biztosítani, vagy pedig kénytelenek az önként vállalt túlmunka révén a kihívásoknak megfelelni. A finanszírozás azt jelenti, hogy többletpénzt kell az intézményeknek juttatni. Mert nem tudjuk elfogadni azt, hogy az ügyeleti szolgálatban elvégzett munka díjazása ilyen mértékű legyen, ami az uniós normáknak nem felel meg.
Amikor azt mondom, hogy a finanszírozáshoz hozzátartozik a többletforrás biztosítása, akkor el kell gondolkodni azon is, hogy az is hozzátartozik, hogy az egyes intézmények optimálisan tudják-e ezt a többletforrást felhasználni. Akárhogy gondolkodom a problémán, előbb-utóbb az egészségügyi ellátórendszer struktúrájához jutok el. Engedjék meg, hogy szűkebb szakmámmal foglalkozzam, és a legudvariasabban is úgy fogalmazzam meg, hogy kételyeim vannak abban, hogy 15 ágyas sebészeti osztályok általános sebészeti ellátást, ügyeleti szolgálatot, folyamatos betegellátást tudnak végezni. Amikor azt mondom, hogy ügyelet és struktúra, akkor a kettő összefüggésére oda kell figyelni.
Számomra a törvényjavaslat a sürgősségi betegellátás prioritásáról szól, a folyamatos, magas színvonalú betegellátás biztosításáról, ügyeletről, megemelt finanszírozásról, megfelelő struktúráról, ezeket kell figyelembe venni. Magam különleges szerencsének tartom, hogy a parlamentben, kollégák előtt és a nagy nyilvánosság előtt is beszélhetek az ügyeletről, hiszen tudom, hogy ez inkább szerencse, mint érdem. Négy évtizedet töltöttem az egészségügyben, és 35 éven keresztül ügyeleti szolgálatot adtam. Amikor készültem a felszólalásra, vettem a fáradságot, és megnéztem, hogy mit jelent ez számomra, mit jelent a kollégák számára, akik ugyanígy körzeti orvosként, kórházi orvosként dolgoznak, és bizony az eredmény az, hogy a 40 éves munkaviszony 56 évet jelent. Azt jelentette, hogy ha összeadom a munkában eltöltött időt, akkor 17 éves folyamatos munkaviszonyról van szó.
Felszólalásom elején beszéltem az ügyelet embert próbáló, nehéz munkájáról. Nem lenne igazságos, ha a kérdés másik oldalát nem tekintenénk, ha nem mondjuk meg azt, hogy nekünk, orvosoknak van egy nagy szerencsénk, mert egyetlenegy szakmával, hivatással sem összemérhető az az öröm, az az élmény, amit akkor szerzünk, akkor kapunk, amikor elbocsátjuk a beteget, akinek életéért napokkal vagy hetekkel előbb küzdöttünk, harcoltunk. Amikor e törvényjavaslattal foglalkozunk, most is a betegekről van szó, de most nemcsak a betegekről, hanem az egészségügyi dolgozókról. Ezért nagy tisztelettel kérem képviselőtársaimat, különösen orvoskollégáimat, hogy legjobb tehetségük szerint vegyenek részt a vitában, és a vita révén majd egy olyan érdemi döntést hozzunk, amely az egészségügyi ellátórendszer és az egészségügyi dolgozók számára egyaránt elfogadható és jó lesz.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)
