DR. MIKOLA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. MIKOLA ISTVÁN
DR. MIKOLA ISTVÁN, az egészségügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az egészségügyi bizottság a törvénytervezetet általános vitára alkalmasnak tartotta. Ez nem azt jelenti, hogy nem fogalmazódtak meg aggályok, kérdések és jobbító szándékok a törvénytervezettel kapcsolatban.
Ott kezdem, a mai vitában is többen szóltak arról, hogy a néhány hónappal, négy-négy és fél hónappal ezelőtt a parlament által elfogadott törvények már módosításra kerülnek, és a parlamenti vitában bennünk is megfogalmazódott az az igény, hogy ezeket a törvényeket jobban elő kellene készíteni, több időt kellene hagyni ezeknek a kimunkálására, egyeztetésére ahhoz, hogy hosszú távon valóban alkalmasak legyenek egy olyan nagy rendszernek, mint az egészségügyi ügyeleti rendszernek a szabályozására is.
Örömmel állapítottuk meg azt, hogy végül is tudomásul vette a kormányzat és az illetékes minisztériumok azt, hogy az egészségügyben az ügyeleti rendszernek speciális, specifikus szabályozási igénye van, és ezért az elterelést örömmel konstatáltuk, vagyis azt a jogi lehetőséget, hogy az egészségügyi ügyelet szabályozásában az ágazatra jellemző tulajdonságokat is figyelembe tudjuk venni. Ugyanakkor aggodalmak fogalmazódtak meg a bizottságban az ügyeleti rendszer radikális megváltoztatását illetően, ugyanis ez egy radikális változást jelent, ami egy átalakuló struktúrában, egy változó finanszírozási környezetben nagyon megkérdőjelezheti a szabályozásnak az azonnali, ismétlem, radikális alkalmazhatóságát.
Felvetődött az a kérdés is - és remélem, a vitában ezt részletesen fogjuk taglalni -, hogy a jelenlegi szabályozás életbe léptetéséhez nem áll rendelkezésre elég képzett szakember, az ügyeletek átszervezése, az ügyeleti gyakoriság, egy intézetben az összevont ügyeletek az egészségügyi ellátás biztonságát illetően aggodalmakat vethetnek föl. Ezekről a kérdésekről is beszélnünk kell, ez elsősorban a vidéki területeken lehet akut probléma.
Gondot jelent a részben önkéntes vállaláshoz kötése az ügyeleti ellátásnak, ami nyilvánvalóan az ágazat szakembereinek, orvosoknak, ápolónőknek az ügynek történő megnyerését feltételezi. Felvetettük többen, elsősorban ellenzéki oldalról, hogy mivel nem áll rendelkezésre megfelelő humán erőforrás, ezért számolni kell - és a vezérszónoklatokban erről többen fogunk szólni - azzal a pillanatnyilag állásnélkülivé váló 1000-1500 orvos szakemberrel, 6000-6500 egészségügyi szakdolgozóval, akik esetleg főállású ügyelet vállalásával is segíthetnék ennek a szabályozásnak a gyakorlatban történő alkalmazását.
Többen felvetették mind a kormányoldal, mind az ellenzéki oldal részéről, hogy nem lehet egy ilyen szabályozást úgy törvénnyé avanzsálni, hogy közben az ügyeleti díjszabás kérdését megkerüljük, vagyis tudomásul vesszük azt, hogy azok a minimumok maradnak életben, amelyek minimumszázalékok formájában szabják meg a havi illetményhez mérten az ügyeleti órákra eső díjazást. Ez megalázó, nem illeszkedik az európai gyakorlathoz, tehát mi mindenképpen módosító javaslatokat fogunk tenni - de azt hiszem, mind a két oldalról elhangzottak ilyen megnyilatkozások - az ügyeleti díjszabás újragondolására.
A nagy szakmai szervezetek véleményét is többen idézték a bizottsági vitában. Az Orvosi Kamara is véleményezte ezt a törvénytervezetet, és az alkalmazhatóságát illetően több fenntartással élt, amelyekről tételesen majd a vezérszónoki beszédben szeretnék szólni.
Végül aggodalmak fogalmazódnak meg bennünk olyan értelemben, hogy szabad-e ezt a törvénytervezetet megint sürgősséggel átverni a parlamenten. Mint ahogy a bevezetőben már mondtam, sokkal több időt, sokkal több gondot kellene fordítani ennek az új ügyeleti rendszernek a jelenlegi átalakuló környezetben történő alkalmazhatóságát illetően.
A bizottság nagy vita után általános vitára alkalmasnak találta a törvénytervezetet. Köszönöm. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem