DR. MIKOLA ISTVÁN
DR. MIKOLA ISTVÁN
DR. MIKOLA ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az MSZP mögé szorultam a vezérszónoklattal, így aztán csak az vigasztal, hogy Béki Gabriella megint a Fidesz mögé szorult, és úgy látom, ez a sor már felbonthatatlan. Azért kezdtem ezzel, mert Czinege képviselő úr néhány dolgot elmondott azok közül a gondolatok közül, amiket én is szerettem volna, és csak néhányra szeretnék ráerősíteni annak reményében, hogy valóban, ebben a törvényben módosító javaslatokkal a feltételeket is meg fogjuk teremteni ahhoz, hogy ez a kodifikáció a napi gyakorlatban alkalmazható legyen. Mert ha így marad, akkor ebből baj lesz.
Egyetértünk azzal is, hogy ne kimerült, ne agyonhajszolt egészségügyi dolgozókkal találkozzon a beteg, ez azonban nemcsak a munkaórákon múlik, hanem a létszámon is és a pénzen is. Ehhez a jogszabálytervezethez, törvénytervezethez létszámot, humán erőforrást és pénzt is kell rendelni. Eszembe jutott, miközben jeles MSZP-s képviselőtársam beszélt, hogy az átszervezés kapcsán, annak mintegy primer hatásaként éppen most bocsátanak el több mint ezer orvost, akiknek képzése óriási pénzbe, óriási társadalmi erőfeszítésbe került, a hatalmas szaktudásuk a betegellátásban nem nélkülözhető. Ugyancsak meg kell emlékeznem a több mint hatezer egészségügyi dolgozóról, akik a napokban veszítik el az állásukat, állást keresnek. Nem nélkülözhetjük az ő hozzájárulásukat sem ahhoz, hogy a betegek valóban jó eséllyel gyógyulhassanak ebben a meglehetősen szétzilált, szétvert, meggondolatlanul mintegy reformszerű ámokfutásnak kitett egészségügyi ellátórendszerben.
A változás, amit az ügyeleti rendszerrel foglalkozó kodifikáció elindít, radikális változás, megint kapkodva, megint sürgősséggel. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy eddig ebben a kormányzati ciklusban minden egészségügyi törvényjavaslat sürgősséggel került a parlament elé, azok is, amelyek korszakos változást jelentenek az egészségügyben a strukturális vagy éppen a finanszírozási területen. Megint kapkodva, sürgősséggel, az utolsó pillanatban szabályozzuk az ügyeleteket. Az Alkotmánybíróság döntése után, július elsejével a jelenlegi formában már nem működhet az ügyeleti rendszer. Most május közepe van, most kerül elénk ez a törvényjavaslat.
A vezérszónoki rövid beszédemben elsősorban néhány szakmai kérdésre szeretnék kitérni, ez talán egy kicsit szárazabb lesz, mint az előttem elhangzott, meglehetősen szenzitív beszéd. Magam is orvos vagyok, én is ügyeltem 27 évet, tudom, hogy mit jelent az ügyeleti terhelés, ebben egyetértünk. Azt is tudom, hogy ezt szabályozni csak méltó módon, a feltételeket hozzárendelve lehet. Éppen ezért inkább a szakmai vonatkozásokkal, legalábbis azok néhány elemével foglalkoznék.
Az Alkotmánybíróság 2006. december 15-én kelt határozatában alkotmányellenesnek ítélte az egészségügyi ügyelettel kapcsolatos szabályozást, és a kormányrendelet vonatkozó rendelkezéseit 2007. június 30. napjával megsemmisítette. Tehát kényszerhelyzetben vagyunk.
(12.30)
A kormány annak érdekében, hogy az egészségügyi ügyeletek szervezése jogszerűen és egyáltalán megtörténhessék, a parlament elé terjesztett két törvénytervezetet, melyek közül az egyik a munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosítása, a másik pedig a tárgyban forgó, az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény módosítása. A kettőt azért említem így egymás mellett, mert összetartoznak, a kettő csak együtt tárgyalható, és úgy látom, a parlamentben meglesz a kontinuitás a két kodifikáció tárgyalása között.
Az a törekvés, miszerint a jogalkotó csak formai okokat vél felfedezni az Alkotmánybíróság előbb említett megsemmisítő döntése hátterében, jól látszik a 2003. évi LXXXIV. törvény módosításának tervezetéből, hiszen visszahoz több alkotmányellenesnek minősített szabályt - ezt egyébként mi veszélyesnek látjuk, és ezekre részletesen ki fogunk térni a vitában -, azzal a megtévesztő és jórészt valótlan indokkal, amely szerint a szabályozás szintjével, nem pedig a tartalmával szemben voltak alkotmányossági kifogások. Mi úgy látjuk, hogy az Alkotmánybíróság döntése a tartalmat is érintette. Ezt annak ellenére hangsúlyozni kell, hogy végre sikerült elérni, a jogszabály-előkészítés során az illetékes minisztériumok belátták, hogy az egészségügyi ügyelet lényegében jelentősen különbözik a munka törvénykönyvében megfogalmazott ügyelet tartalmától, az egészségügyi ágazatban ugyanis az ügyeleti szolgálat szükségszerűen munkavégzéssel jár. Az előttünk lévő törvénymódosítás az egészségügyi ágazat számára lehetőséget ad az ügyelet eltérő tartalmának meghatározására - erre már előttem is utaltak -, mértékének megállapítására, és reményeink szerint nyitva hagyja a lehetőséget a méltó díjazás megállapítására is. Bár pontosan tudjuk, hogy az európai direktívák nem térnek ki az ügyelet díjazására, mégis, egy ilyen törvénytervezetet nem lehet az ügyleti díjazás nélkül érdemben tárgyalni.
A törvénytervezetek azonban, annak ellenére, hogy egyrészt a kormányrendeletben foglaltakhoz képest változtatásokat is tartalmaznak, másrészt az egyes konkrét rendelkezéseihez fűzött indokolásokban rendszeresen hivatkoznak az európai irányelvnek való megfelelésre is, több helyen nem felelnek meg az irányelvekben foglalt szabályozásnak. A tervezet szerinti új szabályozás is ütközni fog az Európai Bizottság jogértelmezésével, hiszen szintén megengedi, előírja, hogy az ügyelet csak meghatározott részében minősüljön rendkívüli munkavégzésnek. Az uniós direktíva szerint a munkáltató nem határozhatja meg 48 óránál több időben egy hétnapos időszak alatt teljesítendő munkaidő átlagát, kivéve, ha a munkavállaló előzetesen beleegyezett az ilyen munkavégzésbe. Ezek alapján az elrendelhető átlagos heti 48 óra, illetve napi 12 óra csak a munkavállaló által önként vállalt órákkal nőhet, akár heti 60 óra, illetve napi 12 óra fölé, de az önkéntes órákkal 60 órára megnövelhető heti munkaidő nem lehet az elrendelhető munkavégzés heti átlagolásának alapja, mivel az önkéntesen vállalt munkaidő mértéke a munkavállaló pillanatnyi hajlandóságától függ. Szeretném ezt a hajlandóságot újra meg újra kiemelni, mert a törvény végrehajtásához az orvos és az egészségügyi szakdolgozó hajlandósága is kell, ezt pedig meg kell nyerni.
Az egészségügyi tevékenység együttes idejébe az ügyeleti idő teljes egészének munkaidő volta miatt nemcsak az effektív tevékenység, hanem az ügyeletben töltött valamennyi idő beleszámít, hiszen az ügyeletben töltött teljes idő a munkavállaló munkaidejét képezi. A passzív idő mértékével ugyanis nem növelhető a munkaidő heti 48 órás átlaga. Mivel az ügyelet a napi pihenőidő csökkentése révén valósulhat meg, semmiképpen sem eredményezheti a meghatározott maximális heti munkaidő meghaladását oly módon, hogy a munkáltató a munkavállalótól átlagban több mint 48 órás munkavégzést kíván meg hétnapos időtartamokban, míg ha ez tartalmazza is az ügyeleteket, amelynek során a munkavállaló - bár jelen van a munkavégzés helyén - nem végez tényleges szakmai tevékenységet.
Egy nap tekintetében az ügyeletet csak úgy valósíthatjuk meg, hogy a napi 8 órás rendes munkaidőt követően a munkáltató még elrendelhet 4 órát - ez probléma -, ezzel teljesül a maximálisan elrendelhető napi munkavégzés 12 órás, azaz maximális szintje, ám a maradék 12 órát csak a munkavállaló önkéntes vállalása esetén veheti igénybe a munkáltató. Ezzel a munkavállaló önként lemond arról, hogy az egybefüggően járó 11 órás napi pihenőidejét egy munkanapon igénybe vehesse.
Az egészségügyi ügyelet esetében a rendkívüli munkavégzés tényleges tartalma csak az ügyelet alatt derül ki, ezért a szükségessé váló rendkívüli munkavégzés konkrét esetben történő további ellátásának, folytatásának korlátját jelenti az a szabályozás, amely az ügyeleti órákat a tervezet szerinti módon maximálja, miközben az ügyeletben töltött időből a munkavégzéssel töltött idő pontosan nem mutatható ki és előre nem is tervezhető. Ez az ügyeletek sajátosságából ered.
Amikor a munkavállaló ügyeletet vállal, nem az ügyelet alatti effektív munkavégzést, hanem az ügyeleti idővel megegyező idő eltöltését vállalja, tulajdonképpen a szabadideje terhére. Ez egyrészt ezért minősül teljes egészében munkaidőnek, másrészt azért, mert az ügyelet teljes egészének eltöltése a feladat, és nemcsak az időszakosan jelentkező effektív munkaigény teljesítése. A munkaidőkeretbe a napi munkaidő tartozik, és nem a munkaidőben történő effektív munkavégzés ideje.
Az uniós direktíva szerint a munkáltató nem határozhatja meg 48 óránál több időben egy hétnapos időszak alatt teljesíthető munkaidő átlagát, kivéve, ha a munkavállaló előzetesen beleegyezett az ilyen munkavégzésbe. Ezek alapján az elrendelhető átlagos heti 48 óra, illetve napi 12 óra csak a munkavállaló által önként vállalt órákkal nőhet akár heti 60 óra, illetve napi 12 óra fölé, de az önkéntes órákkal 60 órára megnövekedő heti munkaidő nem lehet az elrendelhető munkavégzés heti átlagolásának alapja - mint az előbb mondtam -, mivel az önkéntesen vállalt munkaidő mértéke a munkavállaló pillanatnyi hajlandóságától függ. Mivel az eltöltött munkaidő szempontjából egy ügyelet teljes tartamú munkaidőnek minősül… Talán nem is folytatom ezeket az órákat, majd a részletes vitánál, mert látom, hogy rohamosan fogy az időm, és egy fontos dologra még vissza szeretnék térni a díjazással kapcsolatban. Javasolom, hogy a részletes vitában részletesen foglalkozzunk az elrendelhető és önként vállalható órákkal, és ezeket a teljesíthető órákat próbáljuk majd a jelenleg átalakuló struktúra vonatkozásában is értékelni, hogy valamiféle, az ellátás biztonságát jelentő megoldást találjunk.
Néhány szót a hátralévő rövid időben az ügyeleti díjazással kapcsolatban. Az egészségügyi ügyelet díjazása méltatlan, nem illeszkedik az európai közösségi gyakorlathoz. A jelenlegi forráshiányos helyzetben, a törvénytervezet szabályozási rendszerében minimumként megszabott díjtételekkel nem biztosítható a folyamatos egészségügyi ellátás, az ügyeleti szolgálati rendszer fenntartása. Gondoljunk csak arra, hogy a javasolt rendben a jelenlegi átlagos havi hat ügyelet helyett az ügyeletet szervező havonta csak két ügyeletet rendelhet el.
Mi lehet a megoldás? Az európai gyakorlatnak megfelelően jelentősen emelni kell az egészségügyi ügyeleti díjtételminimumokat a jelenlegi személyi alapbér egy órájára eső összegének 25-90 százalékáig, attól függően, hogy milyen típusú ügyeletellátás történik, akár 250-300 százalékára. Mielőtt bárki hanyatt vágódna ettől a mértéktől, el kell mondanom, hogy ez még mindig messze nem éri el azt az európai gyakorlatot, amelyben az ügyeleti szolgálat díjazása mindenhol kiemelkedő díjazást jelent. Nem véletlen, hogy a magyar orvosok is ügyeletet vállalnak Németországban, a skandináv országokban vagy éppen Angliában, egy-egy hétvégi ügyelettel megkeresvén a havi bérüknek megfelelő összeget.
Ezzel a díjazással biztosítani lehetne az ügyeleti rendszer jó szakmai színvonalon történő működtetését, az egészségügyi struktúra átalakítása során a rendszer kellő rugalmasságát, a változásokhoz való illeszthetőségét, az átalakítások során állásukat elvesztő 1000-1500 magasan képzett orvos szakember és egészségügyi dolgozó akár főállású ügyeletesként való foglalkoztatását és egzisztenciális biztonságát. Ha a kormányzat okosan gondolkodna, akkor most megtenné ezt a lépést, hiszen e szabályozás alkalmazhatóságát, a strukturális átalakítás során az ellátási biztonság fenntartását, az intézményrendszer folyamatos működőképes állapotban tartását és a hatalmas humán vagyon, az orvosi, egészségügyi szaktudás gyakorlatban történő alkalmazását is megvalósítaná, és nem sodorna egzisztenciális válságba több ezer embert, akik most az átalakítás során elveszítik az állásukat.
(12.40)
Alapvető társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy ezeket a lépéseket megtegyük, hogy ezeket a szakembereket a rendszerben továbbra is a nagy szaktudásukkal alkalmazni tudjuk, és így a betegek számára valóban jó minőségű egészségügyi ellátást tudjunk nyújtani.
Azzal fejezem be, hogy azért találtuk ezt a törvénytervezetet a sok hibája ellenére általános vitára alkalmasnak, mert megláttunk egy olyan lehetőséget, ami talán a két oldal közötti együttgondolkodásban kibontható lenne, hogy az eddigi nagy egészségügyi átalakításnak a milliónyi, kapkodásból származó hibája ellenére mintegy a folyamatos működőképességet és egy elfogadható szintű ellátást biztosítani tudó új szabályozást tudnánk alkotni. Fantáziát látunk ebben. Ki fog derülni a részletes vitában és ennek a törvénytervezetnek a további diszkussziójában, hogy valóban komoly-e a kormányzat szándéka, hogy a rendszerben meglévő hibákat, turbulenciákat kezelje, és ennek érdekében hajlandó-e kompromisszumra, vagy pedig folytatódik az a folyamat, amelyben az ellenzéket kizárva, konok módon és szakmailag nem előkészítetten születnek törvényjavaslatok, amelyekből újabb és újabb problémák, a beteg számára pedig sérelmek származnak.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
