DR. NAGY KÁLMÁN
DR. NAGY KÁLMÁN
DR. NAGY KÁLMÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem tudom, ismerik-e önök a regresszió fogalmát. A regresszió általában fiatalabb gyerekeknél, kisdedeknél vagy idős embereknél szokott megjelenni, hogyha bekerülnek kórházi ellátásra.
Ez azt jelenti a gyerekeknél, hogy az életkoránál lényegesen alacsonyabban teljesít. Ha járni tudott, elfelejt járni. Hogyha beszélni tudott, akkor nem akar beszélni. Ez idős embereknél is így van: ha bekerülnek a kórházba, akkor az előző teljesítményüknél hirtelen lényegesen alacsonyabb színvonalon teljesítenek.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ilyen ma a magyar egészségügy, és ilyenek ma a betegek: regresszióban vannak, méghozzá nagyon-nagyon súlyos állapotban, félnek. És kiktől félnek? Azoktól félnek, akik olyan törvényekkel szabályozzák az orvoshoz jutásukat, amelyek erősen megkérdőjelezhető, hogy emberbarátok és humánusak.
Amikor a 2936-os törvényjavaslatot tárgyaljuk, akkor mindig egyetlen dolog villan fel bennem: hogyan fogalmazták meg a beteget a korábbi törvények? Költségtudatos szolgáltatásvásárló. Uraim és hölgyeim, ma a beteg költségtudat nélküli szolgáltatásvásárló.
Most idézném a miniszter asszonyt, és utána kezdeném a törvénnyel kapcsolatos vitát. Azt mondja: „nem sorakoznak betegek a rendelők előtt”. El kell mondanom, hogy ebben az időszakban általában nem sorakoznak a betegek a rendelők előtt, pillanatnyilag 30 fok körüli hőmérséklet van.
„15-20 százalékkal kevesebb a hálapénz.” Elnézést kérek, de ezt arcátlanság kimondani! Hogy történt a felmérés? Azoknál, akik adták a hálapénzt, vagy azoknál, akik kapták a hálapénzt? Semmilyen ilyen valós információ nem lehetséges.
„Erősíteni kell a beutalási rendszerhez való kötöttséget.” Gyakorlatilag megszüntették a progresszív ellátást. A progresszív ellátás akadozik, és a betegek nem jutnak a szükséges orvosi ellátáshoz.
Végezetül: „az intézményen belül is vizsgálhatja a biztosítási felügyelet az intézmény működését”. Mi az, a biztosítási felügyelet nyomozó hatósággá változott, bemegy az intézménybe, elkéri a dokumentációt, és elkezd vizsgálni? Tehát itt a kérdés a következő: arról van szó, hogy önök azt mondják, hogy igen, javítani kell ezt a törvényt. Ezek a törvények, amelyeket az Országgyűlés 2006-ban hozott, javíthatatlanok. A betegek és a társadalom a hozott törvényekkel együtt súlyos válságban van.
És nekem ne magyarázza ezt senki, mert amikor kijöttem tegnap a kórházból, láttam egy ideges asszonyt, aki azt mondta nekem: „nem tetszik tudni 1000 forintot felváltani százasokra ebben a pillanatban, mert nem kapok ellátást, és rosszul van az anyósom?” Kérem, én ezeket a formákat, ezt a megközelítést egyszerűen elfogadhatatlannak érzem! Tehát itt semmi diadalünnepről nincs szó, itt egy borzasztó szomorú helyzetről van szó, amelyiknek valamilyenfajta rendezését próbálják önök, véleményem szerint sikertelenül, megvalósítani.
Amikor mi nem értünk egyet az Egészségbiztosítási Felügyelettel, azt a legegyszerűbb példával tudom szemléltetni. Régen, ha egy betegünk nem kapta meg a gyógyszert, a politikailag közvetlenül felelős Egészségügyi Minisztériumhoz fordult, akkor, hogyha az OEP-nél elutasították a kérelmét. Ma egy bújtatott politikai szervhez fordul: ez az Egészségbiztosítási Felügyelet.
Mi kértük, hogy a működése ellenőrzését az Országgyűlés végezze - ezt az Egészségügyi Minisztérium végzi; visszább tolta a betegeket egy általa irányított szervezethez, amelyikről azt a látszatot kelti, hogy független. Nem egy betegünk volt, aki nem kapta meg az OEP-től a gyógyszert, és akkor nem tudott mit csinálni, elment az illető a minisztériumba, bement és ott megpróbált magának jogorvoslatot szerezni. És hogyha nem kapott, akkor, már bocsánat a kifejezésért, kit szidott: a minisztériumot, azt mondta: „ezek úgy csinálják”.
(11.20)
Most egy teljesen független, egy politikától független szervezet bírálja el az ő ügyeit. Kérdezem én, hogy mi az, ami még egy betegre és orvosra tehertételként hárulhat. Mert amikor egy beteg nem kap meg egy gyógyszert, akkor az illető orvosa is szenved, mert én többször voltam ilyen helyzetben. És nekem kellett magyarázni, hogy asszonyom, mi az, ami miatt most átmenetileg a gyereke ezt a gyógyszert akár két hónapig, három hónapig nem kapja meg.
Próbáltunk kitalálni különböző átmeneti megoldásokat, hogy hogyan lehetne a kórházi struktúrán belül megoldani az ellátását, hogy megkapja a szükséges gyógyszert. Azonfelül az Egészségbiztosítási Felügyelet olyan feladatokat, olyan felelősséget vindikál magának, amelyiket több szerv együttesen is nehezen tud elvégezni. Ilyen például az, hogy egy orvos működését elbírálja. Az Egészségbiztosítási Felügyelet nem rendelkezhet azzal az infrastruktúrával, amikor korrektül el tud bírálni egy orvosi működést annak minden részletében.
Azt gondolom, hogy amikor ilyet tesznek, véleményem szerint túlterjeszkednek azon a lehetőségen, ami egyszerűen a birtokukban van. Ha azt mondják, hogy 1100 panasz érkezett a felügyelethez, akkor el kell mondanom, hogy a betegelégedettségi vizsgálatok többsége a kórházakban mindig azt mutatta ki, hogy a betegek - bár egyes ellátásokkal lehetnek elégedetlenek, hiszen az ő életükben bekövetkező változás, akár a látás részleges elvesztése, vagy hogy valakinek egy idő után nehezítettebb lesz a járása, az életkorral bekövetkező változások természetes elégedetlenséget szülnek - magával a rendszerrel soha nem voltak elégedetlenek.
Önöknek nyíltan bevallott célja volt az, hogy nem a rendszerrel való elégedetlenség a probléma, hanem az, hogy önök szerint finanszírozhatatlan a rendszer. Ne próbáljuk most azt mondani: ó igen, nem arról volt szó, mi csak azt akartuk, hogy még jobb legyen a betegeknek. Ez olyan példa, mint ami Miskolcon is van, hogy van két városi kórháznak 1,1 milliárd forintos adóssága, át akar venni még egy másik ellátást. Nem tudja bevezetni, és azt mondja, hogy na, nem azért nem vettük át a másik ellátást most átmenetileg; azért nem vettük át, mert mi még magasabb színvonalon akarjuk nyújtani. Olyan színvonalon biztos tudjuk nyújtani, mint eddig. Miért csapjuk be egymást és a társadalmat? Ma betegek kórincálnak az országban, és nem tudják, hogy hova menjenek, hol kapjanak ellátást.
A várólista kérdésével kapcsolatosan a következőt tudnám elmondani. Az, hogy egy intézményben várólistát vagy előjegyzést kell csinálni, az nem diadal, az tragédia. Az mindenféleképpen azt jelenti, hogy a betegek megfelelő időben nem kerülnek ellátásra. Igenis, számos kolléga beszámolt arról - a transzplantációk vonatkozásában különösen, de más várólistáról is -, hogy a betegek a várólistán való tartózkodás alatt (Szótagolja:) meghalhatnak. Nem gondolom, hogy egy olyanfajta megválasztása egy kínlódó, nehézkesen működő, törvények által irreálisan szabályozott rendszernek, aminek a következménye az lehet, hogy egy ember időben nem kap ellátást, az holmi nagy diadalt jelentene. Az borzalmas baj, ez rettenetes baj!
Hogy mikor nem kell vizitdíjat fizetni, illetve mikor kell vizitdíjat fizetni? Az utóbbira térnék ki. Az egyik az volt, hogyha más szolgáltatónál veszi igénybe a beteg, ha beutaló nélkül veszi igénybe, illetve az indokolatlan ügyeleti ellátás gyermekeknél. Vojnik Mária elmondta, hogy ők nem támogatják a 18 év alatti olyan ügyeleti ellátásnál a vizitdíjat, amikor az indokolatlan, és ilyenkor ezer forintot kellene fizetnie a szülőnek. Ezt az orvosok egy kis csoportja terjesztette be, olyan kis csoportja, amely megzavarodott, mert önök megzavarták őket, megzavarodott erkölcsi érzékükben. Nekem ezzel kapcsolatosan az a véleményem, hogy ilyenfajta vizitdíj természetesen semmilyen formában nem lehetséges, mert egyetértek Horváth Zsolt képviselőtársammal.
De valamit szeretnék ezzel kapcsolatosan még hozzátenni; azt, hogy ilyenfajta sürgősségi ellátásnál való igénybevétel egy gyerek beszállításakor nagyon ritka, irreális helyzet, tehát az, hogy valaki meg tudja-e ítélni pontosan, hogy ez sürgősségi, nem sürgősségi, ez örök dilemma az orvoslásban. Örök dilemma!
Még egyet szeretnék hozzátenni, azt, hogy nem Vojnik Mária és nem az MSZP-frakció javasolta az egészségügyi bizottság ülésén, hanem tisztelettel mondom, én, hogy ne legyen. Azért tegyünk ezek között különbséget, mert mégsem mindegy, hogy ez hogy történik. Azt gondolom, hogy ragaszkodjunk a realitásokhoz és főleg az igazsághoz.
Még egy dologról szeretnék szót ejteni, ez a transzplantációs várólista. Magyarországon ebben az évben nagyon kevés átültetést végeztek, az előző évekhez viszonyítva sokkal kevesebb átültetést. Ez nem abból adódik, hogy kevesebb a donor. Nem abból adódik, hogy mi nem akarjuk csinálni, akik csinálják - hanem tetszenek tudni, miből adódik? Abból, hogy rossz a rendszer alatta. Mi szívesen transzplantálnánk többet, ha ezzel több gyereket életben tartanánk, és feltételezhetően akik transzplantációt végeznek, szintén szívesen transzplantálnának többet.
A 27 milliós Romániában ennél lényegesen kevesebbet transzplantálnak. Tetszenek tudni, miért? Azért, mert a transzplantáció a csúcs. Odáig a betegnek el kell jutni. Ha rossz az ellátás alatta, a beteg soha nem fog eljutni odáig. Önök alatta zavarták meg az ellátást, nemcsak a transzplantáció szintjén - ez a következő probléma -, hanem alatta rossz az ellátás. Mert ha a betegnek nem állítjuk fel a diagnózist idejében, tehát például anyagcsere-betegsége van, amikor egyéves korig meg kell transzplantálni, nem állítjuk fel pénz hiányában, és önök a „Közös kincsünk a gyermek” programban kötelezettséget vállaltak bizonyos szűrésekre, és nem történik meg - mint ennek, az év elejétől volt a határideje -, akkor mi hiába akarunk transzplantálni, nincs kit.
Tehát nem arról van szó, hogy most egy szűk szervezethez, egy relatíve szűk szervezethez, az Eurotransplanthoz való csatlakozás bármit is megold. Vannak országok, amelyek nem részei az Eurotransplantnak, és a tízszeresét vagy többszörösét transzplantálják százezer lakosra vetítve, mint Magyarország. Ez megint az a fajta csúsztatás, amit ha végiggondolunk, akkor azt mondjuk, hogy ez is az irrealitás határán mozog.
Összefoglalva: nemcsak azért nem támogatjuk ezt a törvényjavaslatot, hanem azért, mert egy olyan törvényjavaslat, amely egy kártyavár tetejére van ráépítve. Mi azt gondoljuk, hogy ez a kártyavár összeomlóban van. Kérem, hogy menjenek ki az utcára, és azt fogják tapasztalni, hogy az emberek ugyanezt fogják mondani önöknek.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban. - Dr. Mikola István: Úgy van! Nagyon jó volt!)
