DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! (Dr. Nagy Zoltánnak:) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor a Gazdasági Versenyhivatal jelentését kezdjük tárgyalni, illetve folytatódik ennek a tárgyalása, a Fidesz részéről, azt hiszem, a legalkalmasabb első mondat annak megjegyzése, arra való figyelmeztetése önmagunknak, hogy jó dolog, ha az Országházban valamiben egyetérthetünk. Ez manapság olyan ritka portéka, hogy ha előfordul, akkor azt megjegyezzük. Van ilyen, előfordul ilyen.
Az Országgyűlésnek és az ország közügyeinek intézésében van egy-két olyan szervezet, amelynek munkája hozzájárul a tisztánlátáshoz, és hozzájárul ahhoz, hogy egyetértsünk, az egyetértést könnyebben megtaláljuk. Ilyen a Gazdasági Versenyhivatal, annak a munkája. Talán megemlítem, hogy még egyet időnként emlegettünk, az Állami Számvevőszéket. Jó lenne, ha ez a lista hosszabb lenne, és jó lenne, ha a kormányra, a kormányzásra is hasonlóképpen tekinthetnénk.
A verseny témája és annak vizsgálata igenis időszerű. Nagyon jó évenként, kétévenként megállni, sőt tesszük mi ezt, a képviselőtársaim jól emlékeznek, időről időre egy-egy törvény vagy egy-egy kormányzati aktus vizsgálása során. Jó végigmenni a jelentésen, ami a kezünkben van. Rendkívül értékes dokumentum nemcsak azért, amit idehoz az Országgyűlésnek, és az Országgyűlésen keresztül az egész országnak, hanem azért is, mert további gondolatokat ébreszt.
Számomra rendkívül hasznos a gondolatébresztő vonatkozása ennek a jelentésnek - fordulok a Versenyhivatal elnöke felé, mondva ezt. Azért is, mert olyan gondolatok kerülnek elő, amelyek jobb volna, ha szélesebb körben forognának az országban. Gondolok önmagára a „verseny” szóra. Nem mindig jelenti ugyanazt mindenkinek a verseny. Kezdem azzal, és ha lehetne, ötször mondanám, fennhangon mondanám, talán el is énekelném és táncolnám, hogy a verseny egy fogyasztóbarát intézmény - fogyasztóbarát. Lehet más vetületeket is észrevenni, és halljuk az üzleti világban, a társadalomban, a sajtóban, az Akadémián, a politikában, halljuk, amikor a versenyt kritizálják, vagy fenntartással vannak emberek vele szemben. Rendben is van ez, azonban ha jobban belenézünk, akkor kiderül, hogy a versennyel szemben fenntartással viselkedők többnyire félreértik a témát, félreértések történnek.
Mondok egy-két példát. Például a monopóliumot összekeverik a versennyel, pedig a monopólium éppen az ellenkezője a versenynek, amikor a monopólium megtörténik, megszületik, érvénybe kerül, akkor a verseny meghalt, meg lett gyilkolva, vagy ki lett penderítve az ablakon, és már nem része a folyamatoknak. Aztán a monopóliumnak különböző vetületei, az oligopólium, az oligarchia, ezeknek a tisztázása, megértése eloszlatja majd a kételkedést, a fenntartást a társadalomban a versenyfogalmat illetően.
Talán nem árt, ha emlékeztetjük magunkat, ha csak néhány másodperc erejéig is a gazdaságpolitikának, a politikának, a történelemnek arra a vetületére, amikor úgy emlegették a XX. század néhány szomorú eseményét, hogy a verseny megszűnése, az oligopólium, az oligarchia túltengése vezetett el a diktatúrához. Németországnak a harmincas években történt olyan alakulását, ami történt, igen gyakran így magyarázzák hozzáértő emberek. Én is egyetértek ezzel.
Továbblépve, tisztelt Országgyűlés, mindjárt megjelenik előttünk a folyamat, ahogyan a verseny megfojtását vagy visszaszorítását tapasztalhatjuk. Összefonódási tendenciák - ez egy jó magyar szó, olyan jól kifejezi a lényeget. Ismerem más nyelveken is, hogy próbálják ezt a fogalmat kifejezni - azt hiszem, a legszerencsésebb a magyar, mert nemcsak leírja, hanem úgy írja le, hogy nem is lehet félreérteni: összefonódás - erre való tendenciák. Igen hasznos, amit a Versenyhivatal jelentésében látunk, a koncepciót is, különösen az eseteket. Azonban megint hadd emlékeztessem magunkat a gondolkozás tisztázása szempontjából, hogy ez egy igen régi téma. A közgazdaság-tudomány atyjaként emlegetett Adam Smithről - Smith Ádámról - sok mindent szokás mondani, de éppen a versenyre vonatkozó kijelentését mintha valahogy nem tudnák azok, akik őt gyakran idézik különböző kapcsolatokban.
(10.30)
Nevezetesen Adam Smith mondta azt, elnök úr - mi ezt nyilván jól tudjuk -, hogy a szabadpiac, a piacgazdaság mennyire fontos, mennyire ez az, ami megold társadalmi-gazdasági folyamatokat, utat mutat és egyenget. Ugyanakkor azt mondja - most már majdnem idézem, ha angolból fordítom Adam Smithet, Smith Ádámot -, hogy amikor az üzletemberek összetalálkoznak, nemcsak üzleti vonatkozásban a hivatalukban, a vállalatuknál, a gyáraikban, hanem társadalmi alkalmakkor, merriment - keresztelő, lakodalom vagy születésnap - alkalmával, akkor elkezdenek sustorogni, és abból összefonódás lesz, ami a közérdekkel ellentétes.
Jó ha emlékezünk erre, és nem visszük túlzásba, nem tulajdonítjuk az üzletembereknek, hogy csak erről jellegzetesek, de van egyfajta ilyen tendencia, mondhatnánk: egyfajta kísértés. Talán csak odáig megy, hogy az egyik üzletember megkérdezi az unokatestvérét, aki valahol másutt üzletember, hogy hogy is mennek a dolgok, és akkor nem az időjárásról beszélnek, hanem arról, hogy milyen a technológia, kik a vásárlók, és előbb-utóbb elkezdenek az árakról beszélni, arról, hogy hogy is szabják meg az árakat, vagy egyáltalán megszabják-e; vagy pedig arról, hogy hogy osszák meg a piacot, hol versenyezzenek és hol nem. Ez az az összefonódási koncepció, amire jó emlékezni, mert ha végiggondoljuk, akkor tudjuk azt, hogy valóban van kísértés erre. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy van rá diagnózis és orvosság.
Még egy szó az elemzés, a koncepció kapcsán. A versenyről olyan dicsérő szavakat is hallunk, ami egy másik nevezetes tudós írásaiból, előadásaiból került elő. Alois Schumpeter osztrák származású grazi professzor a harmincas években elment és a világhíres Harvard Egyetem világhíres professzora lett, és különösen az utóbbi években látom, hogy az új könyveit dicsérik szerte a világon. A schumpeteri tézis az, hogy a piacgazdaságnak és a piac működésének az a jó és termékeny hatása van, hogy az életképtelen üzleteket, vállalkozásokat eltávolítja a társadalomból. Az a bandukoló, sántikáló üzletembert, aki nem képes arra, hogy a versenyben megállja a helyét, vagyis úgy szolgálja a közérdeket, a fogyasztót, hogy az nem felel meg a versenynormának, számolja fel a piac, ezt megteszi, és ne avatkozzon bele a kormányzat vagy más abba azzal, hogy megsegíti ezt a valakit, mert szegény sántikál, és akinek nehézségei vannak, az segítségre szorul.
Azt mondja a schumpeteri elmélet, hogy aki a verseny vizsgáján nem állja meg a helyét, az ne versenyezzen. Tovább folytatva ezt a gondolatot: aki egy atlétikai versenyen nagyon lemarad, az jobb, ha nem is szalad tovább, esetleg el se indul, vagy valamikor kiáll. De hát ez a helyzet a zenekarban is: ha a filharmonikusok zenekarában valakinek a hegedűje furcsán szól, akkor jobb, ha megszűnik szólni. És az egyetemi felvételiknél sincs ez másként. Tehát a verseny fogalmának a jelentőségére kívánom magunkat emlékeztetni.
Milyen jó volna - s ezt ajánlom a Versenyhivatal figyelmébe -, ha a következő esztendőkben mindennek a nemzetközi vonatkozásaira is ránéznénk. Időnként hallok olyant, és bennem is felmerül az a kérdés, hogy hogyan is állunk az Európai Unióhoz való csatlakozásunk eredményeképpen. Azt hallottuk a beszámolóból, és képviselőtársaim egyike-másika is utalt arra, hogy ez egy pozitív dolog, mert előreléptünk. Igen, ez jó dolog. S jól emlékszem még, hogy évekkel ezelőtt néhány képviselőtársammal együtt kampányoltunk azért, hogy a magyar nép szavazza meg az Európai Unióhoz való csatlakozást. Igen, ezt reméltük és elvártuk, mert ez a logikus, ugyanakkor manapság belebotlunk, rátalálunk vagy figyelmeztetve leszünk olyan jelenségekre, amikor valaki azt mondhatná, hogy nem ezt vártuk, anyám, én nem ilyen lovat akartam.
Sorolhatnám a példákat, hosszú lenne a sor, sajnos. Talán nem ez a legillusztrálóbb példa, de mellbevágó, amit mondani fogok: a napokban utaztam a Malév repülőgépén, valamint a KLM-mel, a holland légitársasággal Amerikába, és ahogy szokás, ebédeltettek és vacsoráztattak. Megkérdezték, hogy mit kívánok inni, és én mondtam, hogy vörösbort, mert az jót tesz az egészségemnek. Megkaptam a kis üveg vörösbort; de tetszik tudni, honnan jött az a vörösbor? - mert rá van írva a címkére. Senki sem fogja kitalálni. Hányan vagyunk? 380 országgyűlési képviselő van, de ha több ezren lennénk is, akkor sem találná ki senki, hogy honnan jött az a bor, amit én azon a repülőgépen ittam. Elmondom és megdöbbenünk: Kínából! Kínából importáljuk azt a vörösbort, amit a Malév-repülőgépen felszolgálnak az utasoknak.
Tisztelt Képviselőtársaim! Valaki mondhatná erre, hogy ez a verseny, és a kínai túlszárnyal bennünket a versenyben. Én meg attól tartok, hogy ez nem lett egészen végiggondolva. Örülök, hogy képviselőtársaim közül többen is mosolyognak, és amit mondtam, a meglepetés erejével hatott, vagy valami más gondolatokat ébresztett. Tudom, hogy sokan találunk ilyen példákat - nekem is sok van -, de inkább csak azért említettem ezt, mert a versenyről való gondolkodásunk ilyesmikhez is elvezet.
Az idő lejártával már csak arra emlékeztetem magunkat, hogy igen sok tennivaló van a sajtó versenye, a bankok versenye terén. Olyan a bankszféra profitja, ami azt a gyanút ébreszti az emberekben, hogy a verseny nem működik teljesen. A versenykultúra kezdeményezését tapsolom, nagyon tapsolom, örülök, hogy ez van, és sokat várok tőle.
Végül, tisztelt elnök úr, tisztelt Versenyhivatal, tisztelt kormány, azt tanácsolom, hogy a verseny tudományos elemzésének a fejleményeit a tudományos életben hasznosítsuk többen. Igen érdekes előrelépések történtek, és ennek nyomán a gazdaságpolitika is biztosabb lehet.
Köszönöm a meghallgatást. (Taps.)
