DR. HORVÁTH JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Köszönöm megjegyzését. Valóban megtörtént, elhoztam az üveget is, föl szoktam mutatni az Országházban ezeket a különlegességeket, talán megteszem. Ez egy Malév-KLM repülőgép volt. Én a Malévnál vettem meg a jegyet egészen Washingtonig. Valóban, Amszterdamtól Washingtonig már egy KLM, tehát egy holland repülőgép volt, és úgy látszik, ők határozták ezt el, de ugyanakkor mégis talán nem felesleges ilyen megjegyzést megosztani az Országgyűléssel, mert odafigyelünk.
Még egy megjegyzésre van néhány másodpercem. Herényi képviselő úr, amikor azt tetszett mondani, hogy a verseny révén az első eljut oda, és akkor mi lesz a többiekkel, engedtessék meg, hogy kérjem azt, hogy szemléletváltást alkalmazzunk itt. Nem a beérkezés a fontos, hanem a verseny folyamata fontos. Az, hogy ki lesz a győztes, nem is olyan fontos. Persze, hogy az olimpián az kapja a micsodát, de már a hangversenyen vagy az egyetemen, amikor az orvosi egyetemre vagy bárhova fölveszik a kitűnő diákokat, majdnem mindegy, hogy valaki első vagy hatodik vagy tizennyolcadik, ha még mindig beleesik ebbe.
Tehát nem a verseny győztese, hanem a verseny folyamata az, amit én dicsérek, és azt próbáltam kiemelni. A Fidesz képviselőcsoportjában erről elég gyakran beszélgetünk, és jelenthetem, hogy ez a szemlélet létezik.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem