DR. HORVÁTH JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm. Én is kaptam egy telefonhívást az elmúlt percekben. Érdekes, jó, hogy az ország figyelemmel kíséri, hogy mi történik az Országgyűlésben. Nevezetesen valaki arra tett megjegyzést, amikor azt mondtam - az úgynevezett schumpeteri elmélet, amely a világ közgazdaság-tudományában megint előkerül -, hogy a verseny egyfajta gyomláló, nyesegető hatású, jótékony hatású valami, és aki nem alkalmas arra, hogy abban az iparágban vagy valahol tevékenykedjen, azt majd kinyesegeti, kigyomlálja a verseny, és más jön.
(11.20)
Tehát nem arról van szó, hogy szűkül a verseny, mert sokan kikerülnek, vagy pedig ez valami kegyetlen dolog olyan emberekkel szemben, akiknek éppen akkor az nem megy, hanem ez azt jelenti, hogy olyan emberek számára nyílnak meg lehetőségek, akiknek új gondolatai, új ötletei vannak, új felkészültsége van. Ez az elmélet azt tanácsolja, hogy a köztámogatás, amennyiben kormányzattól jön vagy önkormányzatoktól, ezen új vállalkozók, entrepreneurök felé irányuljon, és ne csupán azokat menteni, akiknek a hatása úgysem lesz olyan, mint az újonnan jövőknek.
Úgy érzem, hogy jó ezt megosztani, mert valóban ez az elmélet, és ha félreértés alakulna valahonnan, az nemkívánatos. Ezt az elméletet (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) magam is egészségesnek tartom, egyetemi életemben szoktam ezt tanítani.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem