DR. LATORCAI JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. LATORCAI JÁNOS
DR. LATORCAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem biztos, hogy a verseny feltételeiben a legjobb megoldás, ha a Malév fedélzetén kínai borokat szolgálnak fel, mint ahogy hallhattuk. Bizonyára azzal magyarázzák, ha ez így történt, hogy ezek voltak az olcsóbbak, és ebből a szempontból a belpiacon is hozzá kell járulni, de akkor, amikor országreklámról is szó van, akkor talán a magyar borok reklámozása is szükséges lenne. Remélem, képviselőtársaim megbocsátják, hogy ilyen kitérővel kezdtem a Gazdasági Versenyhivatal tevékenységének a vizsgálatát, illetve a 2005-2006. évi munkájáról szóló beszámolókat.
Mint ahogy már a gazdasági és informatikai bizottsági beszámolónkban is említettem, ez a két beszámoló a hivataltól megszokott minőségben és részletességgel tárgyalja a hivatal piaci verseny fenntartására irányuló tevékenységét.
(10.40)
Rendkívül fontosnak tartjuk ezeket a beszámolókat, mert ezekből is képet nyerhetünk, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásunk utáni két évben hogyan változtak a piaci viszonyok, hogyan változtak a verseny feltételei. Az eljárásokból egyértelműen kiderül, hogy elegendő mértékben szabályozott-e a piaci verseny, hogy a verseny eredményeként miként és hogyan változtak a piaci árak, és miként tudnak érvényesülni a monopol- vagy kvázi monopolhelyzetben lévő cégek nyomása alatt tevékenykedő kisebb, elsősorban - meghatározóan - hazai vállalkozások. Ebből egyértelműen az is kiderül, hogy mennyiben törekedtek a nagyok és a szorításban lévő kicsik egyaránt a tisztességes piaci magatartásra, amit 16 éve törvényi előírások szabályoznak hazánkban.
Az elmúlt évek versenyfelügyeleti munkáját áttekintve megállapítható, hogy a hivatal tevékenységében legnagyobb számban most is a fogyasztók tisztességtelen befolyásolására irányuló törekvésekben indított eljárások szerepeltek, amelyek közül az egészségmegőrzés kategóriájába tartozó termékekkel kapcsolatos eljárások szaporodtak meg. Ennek során elsősorban azt vizsgálták, hogy a reklámokban, illetve ezen termékek csomagolásán található információk alkalmasak voltak-e a fogyasztók megtévesztésére. Amennyiben ez bebizonyosodott, abban az esetben az eljárást a hivatal minden esetben elindította.
Sajnos, egyre gyakrabban visszatérő versenyjogi kérdés a kereskedelmi akciók és árengedmények kérdése. Az akciókban, a különleges ajánlatokban nemcsak pontatlanságok fordulnak elő, hanem sokszor szándékos megtévesztések is. A reklámtörvény előírásai alapján ilyenkor a fogyasztóvédelmi hatóság jogosult eljárni, de olyan esetekben, amikor a megtévesztés az üzletpolitika része, a piacon domináns magatartás és meghatározó rész uralására ad lehetőséget, akkor minden esetben indokolt a Versenyhivatal fellépése is.
Pár évvel ezelőtt a kartelleljárásokban az útépítő cégek „jeleskedtek”, ma, illetve az elmúlt két évben elsősorban építőipari, informatikai beszerzések piacán és a biztosítási piacokon jelentek meg ilyen és hasonló visszaélések. Érdemes azt is megállapítani, hogy 2006-ban a legnagyobb összegű bírság kiszabására is éppen a biztosítási piac területén került sor; azt is meg kell állapítani, hogy nem közbeszerzéses kartellügyben, de a kivetett bírság, a 6,8 milliárd forint talán ezen a téren is visszatérítő erejű volt.
Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy az ügy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz, illetve a cascóhoz köthető rezsi óradíjakat érintette, de ha valaki visszalapozgatja az elmúlt két évet megelőző jelentéseket is, akkor azt tapasztalja, hogy ezek az intézmények már azokban az években is más és más eljárások során, akkor a kötelező biztosítások területén többször terítékre kerültek.
Sajnálattal kell megállapítani, hogy versenykorlátozó törekvések tetten érhetőek voltak már az agrárszektor, a könyvkiadás és a könyvkereskedelem területén is, de sajnos a szakmai kamarákkal szemben is születtek ilyen ügyből fakadó elmarasztaló határozatok. Nem az a baj, hogy határozatok születtek, hanem az a baj, hogy olyan viselkedés, olyan visszaélés volt, amely ezeket a határozatokat kiváltotta.
Frakciónk támogatandónak és folytatásra érdemesnek tartja a hivatal e területen követett szigorú és következetes politikáját, mert úgy gondoljuk, hogy enélkül valóban érdemi előrelépésre nem kerülhet sor, mert sajnos azt kell megállapítani, hogy még ma is elsősorban a közigazgatási eljárások keretében kivetett bírságnak van megállító, illetve visszafogó jelentősége, és nem a közgondolkodás szintje emelkedett fel arra a szintre, hogy az önmagában fékező hatású lenne.
Szeretném azt is megemlíteni, hogy a nagy elektronikai robbanással együtt járt a vezetékes műsorterjesztés, a kábeltelevízió-szolgáltatás piacán is az eljárások számának növekedése. Itt elsősorban a túlzottan nagy mértékű havi előfizetésidíj-növelés, valamint a programcsomagok összetételének hátrányos módon történő változtatása volt a sláger, és ennek megfelelően indultak az eljárások.
De idesorolhatnánk még az internetszolgáltatás, valamint a televíziós műsorszórás, illetve az ahhoz kapcsolódó műsorszétosztás területén tapasztalt visszaéléseket, illetve az ezek következtében indított eljárásokat is. Sajnos, ilyen esetek előfordultak a vezetékes energiapiacokon is.
Összességében a szolgáltatásokkal kapcsolatban sajnálattal kell megállapítani, hogy nem egy esetben a szolgáltatók mint egy hatóság vagy hatósági jogkörben szeretnének fellépni, illetve lépnek is fel, és a fogyasztó nagyon-nagyon nehezen tud ezekre a bajokra orvoslatot szerezni, hiszen önmagában hátrányos helyzetben van. Ilyen esetekben mind a fogyasztóvédelmi felügyelőségek eljárása, mind a jogkörrel rendelkező más nagy hivatalok és természetesen a Versenyhivatal eljárása nélkülözhetetlen.
Az utóbbi időben világszerte megszaporodtak a vállalat-összevonások, a tisztességes vagy tisztességtelen felvásárlások, és ezek értelemszerűen Magyarországon is jelentkeztek. Részben jelentkeznek a multinacionális cégeken keresztül, részben pedig pontosan ezek tevékenysége eredményeképpen a kisebb vállalkozások tönkremenetelével a felvásárlások területén. Itt kiemelésre méltónak tartom azt a munkát, amelyet a Versenyhivatal végzett, mert talán nincs még egy területe a versenyjogi szabályozásnak, ahol ennyire széles körű, alapos, részletekbe menő felderítő munkát kell végezni annak érdekében, hogy egyértelműen bizonyítani lehessen, hogy itt valóban visszaélésre került sor.
Kiemelésre méltó még a hivatal által végzett hatékony versenypártoló munka, amelyik elsősorban a jogszabályok előkészítésében, illetve véleményezésében, és azokban az ajánlásokban fogalmazódik meg, amelyek a beszámolóknak is szerves részét képezik.
Az uniós csatlakozás következtében nagyon szerteágazó nemzetközi kapcsolat alakult ki a Versenyhivatal tevékenységében, és örvendetes a Bizottsággal való együttműködése is. Így létrejött tulajdonképpen egy olyanfajta együttműködési hálózat, amely garanciát jelenthet az elkövetkező évek versenyfelügyeleti eljárásainak is még hatékonyabbá tételére.
Örvendetes, hogy a hivatal szerteágazó feladatait megítélésünk szerint jól, átláthatóan végzi, a közvéleményt a honlapján mindezekről részletesen tájékoztatja. A hivatal ajánlásait megfontolandónak tartjuk, különösen a monopol- és kvázi monopolhelyzetben lévő társaságok korlátozására vonatkozó ajánlást tartjuk igen fontosnak, és ezt bizonyos nagykereskedelmi hálózatok esetében a lehető legsürgősebben alkalmazni is kellene.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az előzőekben elhangzottak alapján a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselőcsoportja, megköszönve a Gazdasági Versenyhivatal elmúlt kétévi magas színvonalú munkáját, az arról szóló beszámolókat elfogadásra ajánlja a tisztelt Háznak, tehát magától értetődően azt támogatjuk.
Köszönöm szépen. (Taps.)
(10.50)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem