DR. NAGY ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. NAGY ZOLTÁN
DR. NAGY ZOLTÁN, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Miniszter Asszony! Államtitkár Úr! Nagyon köszönöm, hogy ennyi időt fordítottak a Versenyhivatal munkájának az elemzésére, megvitatására. Örülök annak, hogy generálisan támogatják a munkánkat, köszönöm szépen, erre szüksége van a hivatalnak minden irányból, képviselők, kormány, bizottságok, frakciók irányából és így tovább. Természetesen nem térek ki mindenre, hanem néhány dologra szeretnék reagálni az elhangzás sorrendjében.
Valóban, és ezt külön is köszönöm, hogy a gazdasági és informatikai bizottság támogatja a munkánkat, és a törvénymódosításokban rendre megérti, elfogadja és segíti azt, hogy mi ilyen törvénymódosítási javaslatokkal előjövünk.
Amit az élelmiszertermékek kapcsán Latorcai képviselő úr mondott, meg később is előjött Molnár képviselő úrnál, hogy mit tegyen a hivatal, és egyébként milyen problémák vannak a különböző piacokon, ez még igaz arra is, hogy ha vezetékes energiaszolgáltatók monopoltevékenységük kapcsán túláraznak nem szabályozott árba tartozó szolgáltatásokat. Én ezt úgy fognám fel vagy úgy tekintem, hogy a Versenyhivatal messze nem egyedül van, a Versenyhivatal csinálja azt, amit csinál, és nagyon sok partnere van, akivel közösen kell csinálni a közös cél érdekében a munkát, ilyen partnerünk a Nemzeti Hírközlési Hatóság, az Energia Hivatal, a fogyasztóvédelmi hatóság, a PSZÁF, erre is történt utalás, de ilyen értelemben egy táborba tartozunk az ÁNTSZ-szel vagy a növény- és állatvédelemnél a Földművelésügyi Minisztérium illetékes főosztályával.
Az angoloknál watch-dogoknak mondják ezeket az intézményeket, competition watch-dognak és így tovább, van egy csomó őrkutya, nem hangzik olyan jól magyarul. De valójában ezek a fajta, használjuk akkor ezt az őrkutya kifejezést, szóval, watch-dogok együtt fejtik ki a hatásukat a legkülönbözőbb piacokra. Mi amiatt igyekszünk nagyon szoros kapcsolatot kiépíteni első helyen az Energia Hivatallal, a Nemzeti Hírközlési Hatósággal, a PSZÁF-fal meg a fogyasztóvédelmi hatósággal - másodsorban egyéb intézmények vannak -, mert nagyon sok olyan terület van, ahol ha egy-egy hatóság jól elkapja a munkát vagy a problémát, akkor sokkal nagyobb hatással bír lenni az adott problémára, mintha mi is belekontárkodunk, kevesebbet is tudunk róla, mint adott esetben az ÁNTSZ vagy adott esetben az energiahatóság.
Szóval, mi nagyon szoros kapcsolatban igyekszünk lenni más kormányzati intézményekkel, és így együtt, összehangolva tudjuk egyébként a legnagyobb erőt kifejteni, a legnagyobb hatást kifejteni a piacra, illetve a legkülönbözőbb jelenségekre. És hogyha persze valami spéci dolgunk van, mondjuk, ilyen volt a kalocsai paprika, amikor az eredetmegjelölés miatt indítottunk ügyet, más irányban folyt a többi, mi azért indítottunk, mert az eredetmegjelölés, az, hogy kalocsai az a paprika, önmagában alkalmas arra, hogy a fogyasztót a döntési folyamatában félrevezesse.
De amit ki akartam emelni, az, hogy ezek az intézmények együtt kell hogy dolgozzanak, mi azon vagyunk, hogy együtt dolgozzanak, és a többi intézmény vezetői meg a többi intézmény munkatársai is elfogadják ezt, és hasonlóan gondolkoznak. Időnként persze ez nem mindig sikerül, lássuk azt, hogy a lízingszövetség javaslatára a PSZÁF olyan vezetői körlevél-állásfoglalást adott ki, ami egyébként, úgy tűnik most vagy úgy látjuk, hogy a versenyszempontokat sérti, de remélem, hogy ezt belátható időn belül például korrigáljuk.
Köszönöm, hogy Garamhegyi államtitkár úr a kormány nevében támogatja a munkánkat. Az ajánlásokból én is csak egyet emelnék ki, azt, amiről itt több dimenzióban is szó esett, ez a villamos energia, piacnyitás, Mavir. Ezt az egész Mavir-dolgot egyrészt egy pillanatig sem mondta a hivatalból és nem is fogja senki, hogy az MVM meg a Mavir ne tartsa be a vonatkozó törvényekből a rá vonatkozó részt.
Természetesen ez eszünkbe nem jut. Csak ennek kapcsán jutott eszünkbe, hogy nem mondjuk, hogy a képviselő úr erről beszélt, a Mavir-os dolgokról.
A kormány részéről fontosnak tartom azt, hogy amellett, hogy nem kötelezte el magát a mi javaslatunk mellett, nem is zárkózik el tőle. Ez egy fontos dolog, azt gondolom, mert mi ezt az egész Mavir-dolgot abban az összefüggésrendszerben hangsúlyozzuk, és én is hangsúlyozom, hogy azt hiszem, hogy hosszabb távon a regionális villamosenergia-piac az, ami megoldja a mi magyar fogyasztóinknak is a problémáit, tehát a regionális villamosenergia-piac.
Épp a közelmúltban találkoztam más versenyhivatali vezetőkkel, rendszeresen találkozunk, ahol a svéd kolléga mondja, ott van egy nordic, egy északi energiapiac. Két feltétel kell hozzá, hogy működjön: az első feltétel, hogy piaci alapon működjenek a nemzeti szabályozások; a második feltétel, hogy a politikusok között legyen kellő bizalom, és bizalommal viseltessenek egymást iránt, a határkeresztező kapacitások az ottani mavirok iránt és így tovább, meg akkor is, hogyha valami probléma van, tudják, hogy segíteni fognak a másikon. Tehát két alapvető feltétel van, hogy ez az észak-európai együttműködés működik, azon a területen most már hosszabb idő óta működik: az egyik, hogy piaci alapon legyen szervezve; másrészt pedig bizalom legyen a politikusok között.
Én nagyon bízom benne, hogy ez irányban nagyon sok utalást tett a magyar kormány, és lesz is rá konkrét lépés, hogy ebben kezdeményezőleg lépjünk fel, és ha kezdeményezőleg lépünk fel, minden okunk megvan rá, hogy megtegyük, mert ilyen regionális okok miatt, az adottságaink miatt megtehetjük, és ha a feltételeink is megvannak, akkor, azt hiszem, sokat tehetnénk ez ügyben. Én meg a versenyhivatalos kollégáim igyekszünk sokat tenni ez ügyben, több dimenzióban kell ezt csinálni.
(11.30)
Molnár képviselő úr: a fúziós küszöbszámok valóban felmerültek a bizottságban, mi 10-ről 15 milliárdra emeltük, kevesebb is lett az ügyünk. A kormány, amikor ezt a javaslatát megtette, csökkenteni akarta a vállalkozások terheit. Hogy a 15 most sok vagy kevés, arról tényleg érdemes gondolkozni, mi is el fogunk rajta gondolkozni. Van, ahol csak valami kevés, ugyanakkor nagyon egyértelmű és nagyon világos mutatószámot kell ilyenkor adni, szintén a vállalkozói biztonság érdekében.
Örülök, hogy a közjegyzőt említette. E pillanatban is van egy kormányzati csoport az IRM vezetésével. Az utóbbi hónapokban nem hallottam róla, hogy dolgoztak volna ezen a közjegyzői dolgon, de a kormány korábban programjába vette. A mi javaslatunk az volt, hogy a közjegyzőknek van olyan része, amely állami jellegű, és tulajdonképpen folytatása a bíróságoknak, és van olyan része, ami vállalkozói jellegű. Azt mondtuk, hogy a vállalkozói jellegű tevékenységük akkor úgy legyen szabályozva, mint egy vállalkozásnak - így röviden.
Molnár képviselő úr megjegyzéseihez nem is szeretnék többet tenni.
Podolák képviselő úr: egyrészt köszönöm a frakció részéről a támogatást, másrészt a fogyasztóvédelmi erősítésünket mondja. Mi is az utóbbi esztendőkben, azt gondolom, érezhetően erősítettük, és remélem, hogy az új törvény, az unfair commercial practices - nem tudom, most hogy jó magyarul mondani - átültetése is segít bennünket abban, hogy amit kialakítottunk irányban a fogyasztóvédelemre, azt tovább tudjuk vinni. Ebben kérem is a kormány támogatását.
A szolgáltatóváltás feltételei: amiket képviselő úr mondott, azt hiszem, ott szintén ugyanez van, amit itt a watch-dogok kapcsán mondtam, hogy mi szorosan igyekszünk együttműködni, meg együttműködünk, mondjuk, az Energia Hivatallal, és pontosan ki tudjuk sakkozni, hogy melyik fajta problémát melyikünk tudja a legjobban kezelni, meg van, ahol persze közösen csináljuk.
Horváth képviselő úr: a verseny-, fogyasztóbarát intézmény. Mi is ezt fogalmaztuk meg, a mi policynkban, a Versenyhivatal is a hosszú távú fogyasztói jólét érdekében dolgozik. Ez nagyon fontos, mert az összes munkánkat ez vezérli meg ez befolyásolja, az eljárásainkat, a versenypártoló munkánkat meg a versenykultúra-fejlesztő tevékenységünket is. Amit Schumpeter és Adam Smith kapcsán mondott, én azokkal rendre egyetértek.
Herényi képviselő úr: Versenyhivatalnak hívnak minket. Egy idő után már történelmi adottság lesz, hogy kit hogy hívnak. Az Egyesült Államokban például FTC, Federal Trade Commission, Angliában Office of Fair Trading, németeknél Bundeskartellamt. Ennyi idő után szerintem maradhatunk nyugodtan mi is versenyhivatal, az a lényeg, hogy mit csinálunk, meg hogy a fogyasztói jólétet védjük.
Amit a HTM-ek kapcsán mondott: időnként teljesen természetes és normális dolog, hogy másfajta álláspontok vannak a hosszú távú áramvásárlási szerződések tekintetében köztünk, mint bármely más intézmények között. Ez része az életünknek.
Amit a patikaliberalizáció kapcsán mondott, ugyanez. Mi támogattuk ezt, ugye, el is mondtam a kormány patikaliberalizációs programját, részt is vettünk a kidolgozásában. Azt hiszem, hogy ez pozitív eredmény.
A korrupció, visszaélések, kartell, amit Ékes képviselő úr is mondott: a munkánkból adódóan amilyen javaslatok megfogalmazására képesek vagyunk, azokat megfogalmazzuk, sőt részt is veszünk különböző bizottságokban. Most legutóbb, pár hete az igazságügyi miniszter úr kért fel, korrupcióellenes tanácsadó testületben részt veszünk. Sőt, hogy tényleg ez az egész korrupcióátláthatóság fontos dolog, egy másik legutóbbi dolog, hogy nyolc nagykövet fordít rá időt, energiát - a nyolc nagykövetben benne van az angol, német, francia, osztrák, amerikai, kanadai, japán nagykövet -, úgy látom, meglehetősen sok energiát, hogy a magyar gazdasági döntéshozatalt, a kormányzati döntéshozatalt is beleértve természetesen, átláthatóbbá, korrupciómentesebbé tegye. Ezt a Gazdasági Minisztérium erőteljesen támogatja. Nagyon fontosnak tartom, és amennyire lehet, erőteljesen támogatjuk. Ők is alakítanak egy munkacsoportot, ott is részt vesz egy kollégám. Úgy látom, ez nagyon fontos, és lehet, hogy ők is ebből az aspektusból is mondták, hogy nagyon sok pénz jön az Unióból, azt valahogy jól el kell költeni.
Amit a kartellek szempontjából érdemes kiemelnem: a kartellezés a gazdaság hatékonyságát is rontja, olyan költségeket teremt, amelyek felesleges költségek, más oldalról meg egyébként ellustítja a vállalatokat, amelyek ügyesen vagy hatásosan tudnak kartellezni.
Ugyanakkor az egész közbeszerzéses területen én nagyon fontosnak tartom, hogy a kiíróknak nagyon nagy a felelőssége. Tehát mi már sok ügyet végigvittünk, sok egyéb aspektusát is láttuk az ügyeknek, a kiírók felelőssége megkerülhetetlen, attól kezdve, hogy írja ki, egészen addig, ha befejeződött az ügy, megtörtént, ha például kartellezés volt, akkor még utánamegy. Ezért mondom én mostanában jobban azt, hogy kártérítés, kártérítés - fontos lenne mutatni az első perctől az utolsóig; az utolsó percig, amikor már teljesült a vállalás, de még, mondjuk, mi leltünk egy kartellt. Aztán még a bíróság is ezeket elfogadja.
Ezeket gondoltam csak legfontosabbnak kiemelni. Még egyszer köszönöm a támogatásukat, és köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem