ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Az előbb tíz perc azért kevés volt. Az Európai Parlamentben is tulajdonképpen egy egységes uniós energiatörvényt azért nem tudnak megalkotni, és sok más törvényt azért nem tudnak megalkotni, mert általában a monopóliummal rendelkező gazdasági társaságoknak az érdekérvényesítése annyira erős, hogy magát a törvényalkotást is befolyásolják, hogy adott esetben ne azt a törvényt hozzák meg, ami őrá nézve tulajdonképpen kellemetlen vagy rossz.
Ugyanez tapasztalható egyébként a magyar törvényalkotás területén is, hisz Magyarországon is érvényesül a lobbiérdek, hisz ha vesszük az alternatív energiák elterjedésének a kérdését, most már lassan tizen-egynéhány éve beszélünk róla, és még mindig nincs a helyén minden törvény annak érdekében, hogy ezekben a kérdésekben Magyarország a kitűzött célokat sokkal gyorsabban el tudja érni, mint ahogy más európai országokban ez érvényesülni tud.
Azért is szeretném én mondani, hisz itt lehet a GMO-nál, a gyógyszertörvénynél vagy adott esetben az innovatív generikus gyógyszerek elfogadásánál, amikor Magyarország megkapta az ötéves moratóriumot tulajdonképpen, tehát ezekben kellene valóban egy egységes szemléletet kialakítani, és talán jó lenne erre magát a fenntartható fejlődés hosszú távú stratégiáját, ami egy ország esetében 20-25-30 évre kell hogy szóljon, ezekben megfogalmazni; vagy újjáalakítani azokat a törvényeket, amelyekben fellelhető volt a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés vagy az erőfölény törvényalkotásra történő erős hatása, ami egy-egy törvényt, mondjuk, felpuhított, vagy a végrehajtást felpuhította.
Az Európai Unión belül is nagyon sokszor fogalmaznak úgy, hogy hiába veszi át egy-egy nemzet a törvényt, az uniós törvényt, a végrehajtás területén viszont olyan puhító eszközöket alkalmaz vagy alkalmaztat, amivel tulajdonképpen fellazítja az Unió által elfogadott törvényeket. Ezt nekünk is sokkal erőteljesebben át kellett gondolni, és ebben egészen biztos, hogy a Versenyhivatal is maximálisan partner tudna leni, főleg az alkalmazás területén.
Köszönöm a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem