PODOLÁK GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

PODOLÁK GYÖRGY
PODOLÁK GYÖRGY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, elég ritka a parlamentünkben az, amikor egy gazdasági és informatikai bizottság egységesen állást foglal olyan fontos gazdasági, gazdaságpolitikai kérdésben, hogy a verseny hogyan működik Magyarországon, milyen álláspontok alakulnak ki, és melyik irányba akarjuk fordítani a versenyt. Ez egy ritka pillanat volt a parlamentben. Nem egy olyan kérdésről vitatkozunk, amelyről teljesen mindegy, hogy mit döntünk, ez lényegi, meghatározó, hosszú távon meghatározza a gazdaság bizonyos szegmenseit.
Én a Szocialista Párt részéről mint vezérszónok nem kívánok részletekbe bocsátkozni és egyes szűk szakmai kérdésekkel foglalkozni, inkább elvek és irányok mentén fogalmazzuk meg a véleményünket. Képviselőcsoportunk nagy érdeklődéssel olvassa és tanulmányozza a Versenyhivatal éves tevékenységéről szóló beszámolóit, hiszen ezek a jelentések számos tanulsággal szolgának a korábbi jogalkotási tapasztalatokról, és irányt mutatnak a jövőben a megalkotandó jogszabályok lehetséges tartalmával kapcsolatosan. E tényeken túlmenően az előttünk fekvő két jelentés azért érdemel kiemelt figyelmet, mert ezek a beszámolók tartalmazzák az EU-hoz történt csatlakozásunk óta eltelt első két teljes év tapasztalatait. Ezek a tapasztalatok pedig a Versenyhivatal véleménye szerint egyértelműen azt mutatják, hogy az Unióba történt belépésünk óta nőtt a verseny intenzitása, és ez a termékek, illetve a szolgáltatások választékának a bővülésén keresztül valósult meg, vagyis jó a fogyasztónak.
Azt hiszem, nem kell különösebb magyarázatot fűznöm az önök számára ahhoz, hogy a piacgazdaság elengedhetetlen kelléke a piaci szereplők közötti verseny, amelynek egyszerre kell ösztönöznie a feleket, a hatékonyságot, a minőséget, illetve az árak csökkenését. E folyamatban a versenyző felek természetes módon minden lehetséges eszközt igénybe vesznek pozíciójuk javítás érdekében, amely végső soron a verseny akadályává is válhat.
(10.10)
Az Országgyűlés azért alkotta meg 16 évvel ezelőtt az első versenyjogi törvényt, amely a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szólt, és azért hozta létre az Országgyűlés a versenyjogi szabályok betartása felett őrködő Gazdasági Versenyhivatalt. Úgy gondolom, nem tévedett nagyot, aki a Gazdasági Versenyhivatal feladatait az alábbi módon határozta meg: a Versenyhivatalnak a piacgazdaság működésében betöltött, a verseny szabadságával és tisztaságával kapcsolatos szerepe egyfelől az, hogy a köz érdekében hosszú távú fogyasztói jólétet, így a versenyképességet is növelő módon érvényt szerezzen a hatáskörébe tartozó versenyjogi rendelkezéseknek; másfelől pedig rendkívül jelentős szerepe van a Versenyhivatalnak abban, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel általában támogassa a versenyt, vagy ahol a versenyt nem lehetséges, ott elősegítse a verseny megteremtését, illetve a hivatott állami szabályozás kialakítását.
A Gazdasági Versenyhivatal felállása óta eltelt időben figyelemmel lehetett kísérni a működését, ennek társadalmi és gazdasági hatásait. Ezen időszakban egyre inkább egyértelművé vált, hogy a Versenyhivatal milyen magas szakmai színvonalon látja el feladatait, ezáltal pedig képes-e befolyásolni a piaci szereplők magatartását, elősegíteni a verseny kialakítását, illetve ennek folyamatos fenntartását. Nekünk, törvényalkotóknak pedig folyamatos visszajelzést biztosít a jogalkalmazás tapasztalatairól, és egyfajta szakmai irányt mutat a későbbi jogalkotáshoz.
A Versenyhivatal éves jelentéseiből megállapítható, hogy mennyire aktívan látja el feladatait, és segíti elő a hazai versenykultúra fejlődését. Úgy gondolom, hogy az évi 180-190 ügyzáró határozat mindenképpen jelzi, hogy a Versenyhivatal komolyan veszi feladatait. Ez az aktív szerepvállalás mindenképpen örvendetes, hiszen a verseny és ezen keresztül a fogyasztó érdekében történik mindez.
A hivatal tevékenységének számbavétele során mindenképpen érdemes elkülöníteni egymástól az egyébként szorosan összefüggő és egymásra épülő tevékenységfajtákat. A hivatalnak a verseny védelme érdekében folytatott tevékenysége alapvetően három pillérre épül: a versenyfelügyeleti, a versenypártolási és a versenykultúra elősegítését, fejlesztését elősegítő pillérekre. Maga a versenyfelügyeleti munkája során érvényesíti a magyar versenytörvény és a közösségi versenyjog szabályait, a versenypártolás keretében a rendelkezésre álló eszközökkel igyekszik a verseny érdekében befolyásolni az állami döntéseket, illetve a verseny társadalmi elfogadottsága érdekében versenypolitikai ismeretek terjesztésével, valamint a verseny közgazdasági és jogi kérdéseivel foglalkozó szakmai közélet fejlesztésével hozzájárul a versenykultúra fejlesztéséhez. E három pillér közül a Versenyhivatal a versenyfelügyeletre mint a legnagyobb és a legátfogóbb területre fordítja a legtöbb időt és energiát, hiszen a hivatal alaptevékenysége a verseny szabadságának és tisztaságának védelme, a vonatkozó jogszabályok alkalmazásával és érvényre juttatásával.
A hivatal 2005-ben 191, 2006-ban 178 ügyzáró versenytanácsi határozatot hozott. Ezen eljárások közül a legtöbb antitrösztügy volt, vagyis a verseny korlátozásával, illetve a korlátozott versenyhez kötődő visszaéléssel kapcsolatos ügy volt. Második helyen a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásával kapcsolatos ügyek állnak; míg 2005-ben 77 ilyen tárgyú határozat született, 2006-ban 85 határozat volt. A hivatal versenyfelügyeleti beavatkozásairól elmondható, hogy míg 2005-ben a korábbi évekhez képest arányaiban nem változott, addig 2006-ban mind a száma, mind az aránya nőtt a 2005. évihez képest. E trendnek megfelelően változott a bírságolási gyakorlat is: míg 2005-ben 58 esetben 3,4 milliárd forintot vetett ki, addig 2006-ban 65 esetben 11,7 milliárd forint bírság kiszabására került sor.
Képviselőcsoportunk pozitívan értékeli, hogy a Versenyhivatal határozottan lép fel a verseny védelme érdekében, valamint a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásával kapcsolatban. Úgy gondoljuk, hogy erre a jövőben is szükség lesz. A piaci szereplők a korábbi évekhez hasonlóan elsősorban a vezetékes és a mobil távközlési szolgáltatásokra, a pénzügyi szolgáltatásokra, valamint az egészségre ható termékekre vonatkozó reklámokkal kapcsolatosan tanúsítottak olyan magatartást, ami miatt eljárás indult ellenük.
Úgy gondoljuk, hogy a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolását érintő eljárásokban megállapított komolyabb jogsértésekkel szemben mindenképpen szükséges a keményebb fellépés. Az ilyen tárgyú ügyekben 2006-ban 44 alkalommal kiszabott, összesen 1,8 milliárd forint bírság a jövőben kellő visszatartó erőként jelenhet meg a tisztességtelen eszközöket alkalmazó vállalkozásokkal szemben. Fontosnak tartjuk ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a bírság alkalmazása nem lehet célja - és úgy gondoljuk, eddig sem volt az - a Versenyhivatalnak, hanem az csak egy rendelkezésre álló eszköz, amelynek alkalmazásával érvényt lehet szerezni a versenyszabályozásnak.
Ugyancsak fontosnak tartjuk az erőfölénnyel való visszaélés ügyeiben tett versenyhivatali vizsgálatokat és intézkedéseket. A beszámoló szerint ezek a vizsgálatok kiterjedtek a közüzemi szolgáltatásokra, ennek piacai vizsgálatára. Úgy gondoljuk, hogy valóban szükségessé vált a hivatal fellépése a hatósági árszabályozás hatálya alá nem tartozó tevékenységek túlárazásában megnyilvánuló, kizsákmányoló jellegű szolgáltatói gyakorlatok elterjedése miatt. Úgy gondoljuk, hogy a hazai fogyasztók kárára történő szolgáltatói visszaélések elfogadhatatlanok és megengedhetetlenek.
A versenykorlátozó megállapodásokkal szemben ugyancsak fontosnak tartjuk a fellépést. A beszámolóból megállapítható, hogy a versenykorlátozó megállapodások között - az elmúlt évekhez hasonlóan - kiemelt ügycsoportot képeznek a tiltott és titkolt, legkeményebb versenykorlátozást megvalósító, vagyis az ármeghatározást, a piacfelosztást, a kvótameghatározást megvalósító, pályáztatásokat érintő ajánlattevők közötti összejátszások. Ezek a cselekmények a gazdaság szinte minden területét lefedik. 2006-ban az ügyek száma miatt kiemelt területen szerepelt az informatikai piac, ugyanakkor a legnagyobb összegű bírságot a biztosítási piacon szabta ki a hivatal.
Az összefonódással kapcsolatos ügyekről elmondható, hogy Magyarország sem húzhatja ki magát az alól a trend alól, amely világszerte és Európában is folytatódik az iparágak koncentrációja mellett. E folyamatoknak megfelelően 2006-ban Magyarországon is éreztették ezek hatásukat. A koncentrációs folyamatok hátterében egyes esetekben a termékpaletta szélesítése és a tranzakció révén elérhető költségmegtakarítás áll, míg más esetekben a versenynyomás következtében tönkrement cégeket vásárolták fel a versenytársai. Örvendetes tudni, hogy a Versenyhivatal által vizsgált összefonódások számos piacot, így különösen az energiaszektort, az építőipart, a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart, a pénzügyi szolgáltatásokat érintették. Látni kell ugyanakkor, hogy ezen területeken jelentkezett a legkevesebb probléma is. Ezt mutatja mind a hivatal beavatkozásainak a száma, mind pedig a kiszabott bírságok összege.
A hivatal által elvégzett ágazati vizsgálatok közül ki kell emelnem a villamosenergia-szektort érintő vizsgálatot. Úgy gondolom, hogy a szektor sajátosságainak figyelembevétele mindenképpen szükséges a vizsgálati eredményekként megfogalmazott állításokkal kapcsolatban. Az Európai Unióban elindított liberalizáció eredményeként így különösen fontosak a szolgáltatóváltással kapcsolatos feltételek, valamint a diszkriminációmentes feltételek vizsgálata. Úgy gondoljuk, hogy a hűségjellegű, feljogosított fogyasztókat több évre a szolgáltatóhoz kötő szerződések alkalmazása az árampiacon megengedhetetlen.
(10.20)
Üdvözlendő azért, hogy ezen szolgáltatások és vizsgálatok eredményeképpen indult el 2006-ban Magyarországon hat magyarországi áramszolgáltatóval szembeni eljárás.
A versenypártolással kapcsolatos tevékenységek keretében nekünk, törvényalkotóknak kíván segíteni, amikor árajánlásokat fogalmaz meg, illetve ajánlásokat fogalmaz meg bizonyos ágazatok szabályozásának vonatkozásában. 2006-ban két ilyen ajánlást tett a Gazdasági Versenyhivatal, az elektronikus hírközlés és a média piacát illetően szabályozói hatásvizsgálatokra, valamint a villamosenergia-szektort illetően.
Fontosnak tartom kiemelni - és a vita során elhangzott a kormány részéről is, valamint az írásos beterjesztésben is -, hogy a GVH ajánlásai közül a villamos ipari rendszerirányítóval kapcsolatos tulajdonosi függetlenségre vonatkozó ajánlást… - mint önök is tudják, képviselőtársaim, melyet a parlament szinte százszázalékos többséggel fogadott el 2005-ben éppen azért, hogy az MVM-et egy nemzeti energiaipari vállalattá tegyük, most olyan kritikai észrevételek hangzottak el a Versenyhivatal részéről, amelyek kifogásolják ezen működést, tehát a Mavirnak ilyen keretben történő működését. Én úgy gondolom, hogy a Versenyhivatalnak nem feladata és tiszte a törvény ilyen jellegű felülvizsgálata. Éppen ezért szükségesnek tartotta a gazdasági bizottság, és ezt a döntést meghozta, hogy az energetikai albizottsága ezt a kérdést rendkívül nagy alapossággal tárgyalja meg. Nyilván ez a vélemény, ami most megfogalmazódott részünkről, nincs teljes szinkronban azzal, amit Garamhegyi államtitkár úr elmondott ebben a kérdésben, de véleményem szerint rövid időn belül ebben közösen szinkronizáljuk.
Természetesen nem szükségszerű, hogy mindig mindenben egyet kell érteni a Versenyhivatal és az ott dolgozó munkatársak véleményével. A törvényt itt, ebben a Házban meg kell hozni, és a törvénynek pedig érvényt kell szerezni a Versenyhivatal részéről.
A frakciónk nevében nagy tisztelettel megköszönöm a Versenyhivatal minden dolgozójának, vezetőjének azt az értékalkotó munkát, amelyet az elmúlt két évben elvégeztek. További sikereket kívánunk, és jó együttműködést! Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem