DR. KOVÁCS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. KOVÁCS ZOLTÁN
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon azt gondoltam, hogy ennél a törvényjavaslatnál nem kerül elő az aktuálpolitika, de Gulyás képviselő úr mindjárt lefordította ezt a törvényjavaslatot az aktuálpolitika szintjére, az SZDSZ-ben lévő Vas megyei balhé már be is került a leendő összeférhetetlenségi törvényjavaslat kidolgozásának a kezdeményezésével ide a parlamentbe. Azt gondolom, hogy maradhatunk szorosan a tárgynál, bár ezt a kérdést is megvitathatjuk egyébként, amit Gulyás képviselő úr felvetett, hiszen 2000-ben hosszú-hosszú egyeztetés, előkészítés és kompromisszumok árán került sor az önkormányzati képviselők, polgármesterek összeférhetetlenségi szabályrendszerének a megalkotására. Ez sem kőbe vésett törvény, tehát lehet ezen változtatni az elkövetkezendő időszakban is. Nyilván azért kétharmados a törvény, mert azt azért nem merem kimondani, hogy az önkormányzatok egy önálló hatalmi ág, de mégiscsak jelentős része ennek a mai magyar közjogi-társadalmi rendszernek, amelyben fontos, hogy ott a tisztségviselők, illetve a képviselők milyen módon végezhetnek más jellegű tevékenységet, illetve kerülhetnek gazdasági társaságoknál adott esetben vezető tisztségviselői posztra.
A törvényjavaslat vonatkozásában egyet tudok érteni azzal, hogy az előkészítő eljárást megfelelőnek, jónak mondhatjuk, de könnyű volt talán ebben a kérdésben dűlőre jutni, hiszen egy jog kiterjesztését, mondhatnám azt is, hogy egy jogállami megoldást hoz előtérbe. Wiener képviselő úr a korábbi javaslatot is úgymond megvédte, akár egy akadémiai értekezésnek is beillő alapos, felkészült hozzászólásban, amit az elmúlt tíz percben hallhattunk.
Én annyiban tudnám kiegészíteni, nem az általa elmondottakat, hanem ami az előkészítő eljárásban felmerült, hogy az 1. §-ban az egyik kérdés, ami az előkészítő eljárás során felmerült, a következő volt: a bíróság a polgármestert, a keresettel megtámadott határozatot hozó képviselő-testület képviselőjét, illetőleg a kereset előterjesztőjét meghallgathatja, tehát egy lehetőséget ad a meghallgatásra. Felmerült, hogy ezen szigorítsunk-e, hogy kötelező legyen a meghallgatás, de úgy döntöttünk, hogy ezt a lehetőséget a bíróságnak hagyjuk meg, hogy személyes megjelenés kötelezettségével idézi a feleket, ezt ne tegyük kötelezővé, mert adott esetben, amiről a miniszter asszony beszélt, és ami a cél, hogy minél előbb lezáruljanak az ügyek, perelhúzó magatartásra is lehet számítani, ha ez kötelezően benne maradt volna ebben a törvényben. Hiszen ma már - ebben az országban élünk mindannyian - egy orvosi igazolás, amely igazolja, hogy miért nem tud valaki megjelenni a tárgyaláson, nem egy nagy ügy. Azt gondolom, helyesen maradt így a lehetőség benn ebben a törvényjavaslatban.
A másik, az előkészítő eljárás során felmerült kérdéskör az, hogy az eredeti javaslat szerint a bíróság döntése ellen annak kézhezvételétől számított három napon belül lehet benyújtani fellebbezést. Mi úgy gondoltuk, hogy ez arra az időszakra esik általában, amikor megalakulnak az új önkormányzatok, átadás-átvétel zajlik egy-egy polgármester esetében, ha netán polgármesterváltás történik. Rendkívül szűkek az egyéb határidők is, és úgy gondoltuk, hogy ez a három nap nem biztos, hogy megfelelő, elegendő idő, mondjuk, egy fellebbezés benyújtására, ahol azért jogi szakértőkkel is konzultálni kell. Ezért bővítette az ötpárti egyezség a három napot nyolc napra, amit én, illetve a Fidesz támogatott. Úgy gondoljuk, ezzel eleget teszünk az Alkotmánybíróság kérésének is, és június 15-éig meghozhatjuk ezt a törvényt. Nyilvánvaló, hogy ehhez innentől kezdve módosító indítványok már nem fognak benyújtásra kerülni, tehát gyorsan lefuttatható a parlamenten keresztül a törvényjavaslat. Mint ahogy mondtam, fontos jogállami megoldás a fellebbezési jog kiterjesztése egy újabb lépcsőfokkal. Azt hiszem, ezt mindannyian tudjuk támogatni, ez jó megoldás, és megfelel az Alkotmánybíróság előírásának.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem