GEBERLE ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

GEBERLE ERZSÉBET
GEBERLE ERZSÉBET (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A külügyi és határon túli magyarok bizottsága, illetve a jegyzőkönyvek tanúsága szerint a többi bizottság is egyhangúlag támogatta ezt a törvényjavaslatot. Azt lehet mondani, hogy ennek a törvényjavaslatnak a benyújtását igen széles konszenzus kísérte a Házban.
Nagyon fontosnak tartom még egyszer kiemelni, hogy a határon túli magyarság vezetőinek az egyetértésével került benyújtásra ez a törvényjavaslat. Mint az általános vita előző részében is elmondtam, a Szabad Demokraták Szövetsége már az eredeti törvény elfogadásakor is azon az állásponton volt, hogy felesleges az ötéves korlát és az ötévenkénti meghosszabbítás bevezetése, hiszen valakinek az identitása nem szűnik meg öt év elmúltával, az valószínűleg élete végéig tart. Még egyszer hangsúlyozom, már akkor is az volt a véleményünk - és most is ezt szeretném hangsúlyozni -, hogy nagyon üdvözlendőnek tartjuk.
Ugyanakkor felmerült az oktatási és tudományos bizottság vitájában - ezt szintén a jegyzőkönyvből tudom -, hogy mi van azokkal a fiatalokkal, akiknek 18 éves kor után életük végéig automatikusan meghosszabbodik a magyarigazolványuk, és a fényképcserével mit lehet majd kezdeni. Azt gondolom, hogy ezt a törvény végrehajtási utasításában kell majd rendezni.
Még egy mondatot mondanék: az ellenzék részéről elhangzott az általános vitában az a kritika, hogy eleinte 500 ezer, később pedig újabb 370 ezer magyarigazolvány-igénylés érkezett. Ellenzéki képviselőtársaim ebben azt a tendenciát vélték felfedezni, hogy leértékelődött a magyarigazolvány. Azt gondolom, ennek a csökkenésnek az oka nem annyira a leértékelődés, mint inkább az a folyamat, ami az elmúlt évek során változásként beállt, egyrészt hogy azok, akik nagyon akarták, nagyon szerették volna, már az első körben rögtön megigényelték a magyarigazolványt, utána pedig Románia és Szlovákia európai uniós csatlakozásával ez nyilván más dimenzióba került.
Még egyszer kiemelném, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége üdvözli ennek a törvényjavaslatnak a benyújtását, és külön örömünkre szolgál, hogy ilyen széles konszenzus kíséri ennek az elfogadását.
Köszönöm szépen a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem