GŐGÖS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Ez a vita meggyőzött arról, hogy ha erről két hétig vitatkoztunk volna, sem lennénk előbbre. Úgyhogy azt gondolom, a termelőknek adjunk nagyobb esélyt, hogy tényleg komolyan végiggondolják az ehhez az alaphoz való csatlakozást. Elmondtam elnök úrnak (Jakab István felé:) meg képviselőtársaimnak, hogy most nekünk nem a szabolcsi gazdákat kellene hergelni mindenféle gyűléseken, hanem azokra a helyekre járni, ahol ez a kár hasznot hozott, és ott meggyőzni azokat a termelőket, hogy ők lépjenek be ebbe az alapba. Úgyhogy felajánlom, képviselő úr, menjünk el közösen azokba a megyékbe, ahol tökéletesen megmaradt a termés (Szórványos taps az MSZP soraiban.), és győzzük meg őket együtt. Akkor lehet kollektív felelősségről beszélni meg felelősségvállalásról. A legegyszerűbb hergelni az embereket.
Mádi képviselő úrnak annyit mondanék, ha mindenki beszáll ebbe a rendszerbe, akkor csak a termelők fizetnek be 6 milliárdot, az állam köteles legalább 6 milliárdot beletenni. Az 12 milliárd forint, képviselő úr. Nekünk most az a dolgunk, és akkor jogosan lehet kérni a kormánytól, hogy amit a törvényben most bevállal, mert bevállalja, azt teljesítse. De akkor először el kell menni, még egyszer mondom, azokra a helyekre, ahol ez a kár hasznot hoz. (Dr. Lamperth Mónika: Jól mondja az államtitkár úr.) Ezt kell tisztán látni, és nem demagógiával hergelni olyan embereket, akik tényleg szerencsétlenek és bajban vannak. (Taps az MSZP soraiban. - Közbekiáltások ugyanott: Úgy van!)
(20.00)
Azt gondolom, hogy nekünk egy dolgunk van: szavazzuk meg ezt a törvénymódosítást, a többinél meg a kormány tudja a dolgát, még akkor is, ha szerintem az ellenzék nem tudja.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Nagy taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem