DR. KÉKESI TIBOR

Teljes szövegű keresés

DR. KÉKESI TIBOR
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A tőkepiacról szóló törvény módosító javaslatai közül többet szeretnék rövid indokolással, kiegészítéssel ellátni.
A 2. ajánlási pontban szereplő indítványom a befolyásszerzéssel kapcsolatos értékmeghatározás egyik pontjára irányul. Jelenleg 180 napon keresztüli árfolyamértékeket kell ezen pontban meghatározott értékként elfogadni, amelyet a törvényjavaslat eredeti módosítása szerint 360 nap időtartamra kellene kiterjeszteni. Javaslatom szerint ez a 360 napos kiterjesztés megmaradna, ugyanakkor a legmagasabb értéket jelentő 90 napot kellene figyelembe venni. Úgy gondolom, hogy bár ez csak egy elem a számos értékmeghatározásra vonatkozó paraméter közül, és ezek közül is a legnagyobbat kell kiválasztani és aszerint a befolyásszerzés esetén az értéket meghatározni, de úgy vélem, hogy ezzel nagyobb biztonsággal, nagyobb értékgaranciával bírnának azok a kisrészvényesek, kisbefektetők, akiknek a papírjaira ilyen szempontból szigorúbb feltétel mentén kellene az értéket meghatározni.
Ugyanakkor, mivel jelen pillanatban is lehetséges ilyen típusú befolyásszerzés, majd kívánom kiegészíteni, illetve indítványozni bizottsági módosító javaslat beadását abból a célból, hogy a legmagasabb érték ilyen módon történő meghatározása természetesen egy felkészülési idő után történjen, egyébként is a hatályba léptető rendelkezések között szereplő két paragrafus csak október 1-jétől lépne életbe. Csatolnám ezekhez az indítványokhoz vagy javasolnám csatolni ezekhez az indítványokhoz ezt a pontot is.
Ugyancsak szeretném a 4. pontban foglaltakat indokolni. Itt a kiszorítási eljárással kapcsolatos 90 százalékos mértéket kívánom megváltoztatni 95 százalékot elérő vagy azt meghaladó mértékűre. A gazdasági társaságról szóló törvény eleve, a korábbi módosításának megfelelően 5 százalékra csökkentette a korábban 10 százalékhoz kötődő kisebbségi jogokat, tehát indokolt, hogy ha 5 százaléknál már lehet élni ezekkel a jogokkal, akkor a kiszorítási eljárás ne kezdődhessen meg 90 százaléknál, hanem csak 95 százaléknál. Ugyancsak indok, hogy a közkézhányad, tehát a tőzsdén tartási feltétel is 5 százalék, tehát egyébként emiatt sem indokolt, hogy már 90 százaléknál kivezethetővé váljon egy értékpapír, egy cég a tőzsdéről.
Az 5. pontnál - Dancsó képviselő úr módosító indítványával egyébként osztozva - szeretném mondani, hogy egyetértve a tőke- és hozamígérvény és a tőke- és hozamígéret közötti különbségtétel szükségességével, egy kapcsolódó módosító indítvánnyal közösen Dancsó képviselő úrral kívánjuk módosítani majd ezt a javaslatot; külön pontokban, korrektül, konkrétan elhatárolva a két, lényegében eltérő típust - az egyiket bankgaranciával, a másikat pedig üzletpolitikával alátámasztott módon - kívánjuk majd az ehhez kapcsolódó indítványunkban a fent vázolt problémát megoldani.
És végül Molnár képviselő úrnak a 13. pontban jelzett módosító indítványára szeretném jelezni, hogy mindenképpen szeretnénk, ha az ingatlan-szakértői tevékenység felsőfokú és nagy szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberek kezében és ilyen módon a befektetők számára lényegesen komolyabb garanciákkal élne tovább a törvényben.
Elnök úr, köszönöm a szót.
(Török Zsolt elfoglalja jegyzői székét.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem