GŐGÖS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Eddig se csaptunk be senkit, meg nem is fogunk, szeretném jelezni. Ön azt mondja, hogy lenyelte a költségvetés a járulékot. Most akkor elmondom, hogy hogyan néznek ki ezek a számok.
2007-ben az erdőfelújításra, -fenntartásra április 30-ig kifizetett összeg meghaladta az 5 milliárd forintot, a törvényi előirányzat erre az évre 3,3 milliárd forint volt. Az eddig kifizetett és még ez évben várhatóan a magán-erdőgazdálkodóknak kifizetésre kerülő támogatás összege további 2,5 milliárd forint, és nem egy megbeszélésen egyezkedtünk, hanem egy megállapodást kötöttünk, képviselő úr, hogy mit hogyan rendezünk, tehát itt nem egy mendemondára kell alapozni. Ha kíváncsi rá, majd átküldöm.
Összességében azzal szemben, hogy a 2007. évi járulékbefizetés 4 milliárd lesz, 7,5 milliárdot ki fogunk fizetni. Képviselő úr, nem nyúltunk mi itt le semmit. Egyszerűen tudomásul kell venniük az állami erdészeteknek, hogy az európai uniós keretek között ez a kirovó-felosztó rendszer nem működtethető. A magán-erdőgazdálkodókkal megegyeztünk, hogy de minimis módszerrel ki fogjuk fizetni a következő három évben kifuttatásos rendszerrel a járulékalapot, utána pedig beszállhatnak az agrár-környezetgazdálkodási rendszer erdőtelepítési támogatásainak a körébe.
Sajnos, az állami erdészeteknél ez a kérdés nem kezelhető. Rengeteg hátrányuk van abból, hogy állami körben vannak: se fejlesztésre, semmire nem pályázhatnak. Ezt nem mi találtuk ki, képviselő úr, hanem az Európai Unió. Tehát szó nincs itt arról, hogy mi bármilyen erdőt lenyúlnánk meg tönkretennénk. Egyszerűen be kell hogy tartsuk az európai szabályokat.
A másik, hogy azért azt se felejtse el, képviselő úr, hogy ennek az ágazatnak a nyeresége körülbelül megháromszorozódott az elmúlt három évben, mióta a faárak körülbelül kétszeresére nőttek. Tehát én nem félteném azért olyan nagyon ezeket a vállalkozásokat, de hozzáteszem, bizony, ha továbbra is ebben a szervezeti körben maradnak, akkor igenis hátrányt fognak szenvedni a magán-erdőgazdálkodókkal szemben. Ez a rend van, erre a dologra kell majd valamilyen megoldást találnunk.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem