DR. LÁSZLÓ TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. LÁSZLÓ TAMÁS
DR. LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Az utóbbi időben elhíresült egy mondás: a papi tized, a földesúri kilenced után jön a kormányzati negyed. De van itt egy eredendőbb hányad: az ebek harmincadja. Harmincadnak nevezték azt a vámot, amelyet az állam, az egyház, esetleg önkényurak szedtek a behozott áru után. Aki ebek harmincadjára került, azt a kutyák vámolták meg, ruháját vagy testét tépték meg úgy, hogy annak egy része, harmincada a szájukban maradt. Az juthatott tehát ebek harmincadjára, amivel senki sem foglalkozott.
Egy rendkívül szomorú történet, az Észak-pesti Kórház sorsa is erről szól, amely több mint 7 hektáros területen, 1904-ben magán-idegszanatóriumnak készült. Majd az OTI vette át, munkáskórház lett belőle, '45 után pedig szovjet katonai kórház lett. Nem véletlenül választotta a szovjet hadsereg ezt, hiszen jól felszerelt intézmény volt. 1992 óta kisebb megszakítással a fővárosi és a kerületi önkormányzat tulajdonában van ez a nagy értékű ingatlan.
Kezdetben a kerületi és a fővárosi vezetők lepedőcserés kórház-újraindításról beszéltek, és arról nyilatkoztak, hogy ez az intézmény más budapesti kórházak felett áll. Ezzel szemben jöttek az ebek, amelyek széttépték ezt a teljesen gazdátlanul maradt ingatlant. A helyzetet súlyosbítja, hogy 2005-ben műemlékké nyilvánítottak az ingatlanon 8 darab épületet, és az ingatlant műemléki környezetnek jelölték ki. Az ebek harmincadjára jutás miatt a keletkezett kár több milliárd forint. A tulajdonos önkormányzatok alig fordítottak rá figyelmet és pénzt, maguk az általuk fizetett őrző-védő szolgálatok hordtak szét a lakosság szeme láttára minden mozdíthatót, az épületek végveszélybe kerültek.
Egy 1985-ben épült hatalmas sebészeti pavilonban belül nő a fű, az épület kibelezve. Két épületben még folyik némi gyógyító tevékenység, ezeket a Fővárosi Önkormányzat újította fel, de a kerület működteti ezeket is.
Államtitkár úr! Miért hozunk egy régóta húzódó, szomorú ügyet a tisztelt Ház elé? Azért, mert félő, hogy a bezárt vagy bezárásra ítélt kórházak sorsa sejlik fel ebben a példában. Mi lesz a Lipóttal, amely szintén műemlék? Mi lesz számos fővárosi, vidéki kórházzal? Mi lesz a közvagyonnal, ha már csak az ebek figyelnek rá? Milyen módon kívánják megőrizni ezek értékét?
Államtitkár Úr! Minden bezárásra ítélt kórházra, megszüntetett kórházi osztályra az Észak-pesti Kórház sorsa vár? Mit tesz a kormány a már most szabadjára engedett ebek ellen, vagy ez is az önök reformjának a része?
Várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem