DR. MIKOLA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. MIKOLA ISTVÁN
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Sajnos nem tudjuk elfogadni a választ. Azért sem, mert szó sem volt a válaszban az Észak-pesti Kórházról, a XVI. kerületi kórházról, ahol már nem vagyonvédelem folyik, hanem már a fűtőtesteket is lelopták.
Szeretném elmondani az államtitkár úrnak, hogy itt nem megszüntetési biztosokra van szükség - a megszüntetési miniszter az előbb itt volt, de úgy látom, hogy elvonult sajnos. Hanem szeretném jelezni, hogy lopják szét az egészségügyi közvagyont. Lopják szét, közben a Lipótmezőn, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben a kapunál megmotozzák a dolgozókat - nem tudom, hogy mit keresnek náluk, mert a röntgent, az endoszkópot meg az egyéb műszereket nem a zsebükben a dolgozók fogják kivinni.
Szeretném megkérdezni - persze majd egy másik alkalommal lesz módja az államtitkár úrnak válaszolni arra -, hogy mi lesz azokkal az intézetekkel, becslésünk szerint 70-80 kórházzal, hiszen ennyi kórház fog csődbe menni az év második felében, amelyek jogutód nélkül szűnnek meg. Mi annak idején, amikor - látom, már lejárt az időm sajnos - a törvény született, kértük, ne legyen olyan, hogy a jogutód nélkül megszűnő intézmények szabadon eladhatók.
Sajnos nem tudjuk elfogadni a választ, és ezt a kérdést még tovább fogjuk vinni, hiszen veszély fenyegeti az egészségügyi közvagyont. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem