GYURCSÁNY FERENC

Teljes szövegű keresés

GYURCSÁNY FERENC
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Hát nem könnyű műfaj ez a napirend előtti. Azon gondolkodom, hogy hányszor kaptam én már kritikát az MDF elnök asszonyától, hogy itt előkészítés nélkül idehozok kérdéseket. Most azt hallom hozzászólásában, hogy a rendőrségről elmélkedve ebbe az öt percbe aztán belefér, kérem szépen, az egészségügyi reformtól egy heti- vagy havilap egyik számában elhangzott valamilyen vádig minden. Nyilván nem járok messze az igazságtól, elnök asszony, hogy az utóbbi két kérdést talán azért hozta szóba, mert pártja számára újabban ez a kommunikáció fő iránya. Csak azt kérném öntől, hogy olyan heves kritikával illessen engem itt a napirend előtti témaválasztásban, ami erőteljes és egyértelmű meggyőződéssel vezeti az ön szavait a tekintetben, hogy saját pártpolitikai céljait használja-e ezekben az öt percekben, vagy arra használja-e, hogy a szóban forgó kérdés ön által sokszor igényelt okos megvitatását tartja szem előtt.
Azért is mondom ezt, mert ön bizonyára tudja, hogy az egyik állítása nem felel meg a valóságnak. Tudja, hiszen igazságügyi miniszter volt, és biztosan tudja azt, hogy az országos rendőrfőkapitány felmentése nem tartozik az igazságügyi és rendészeti miniszter hatáskörébe. Ezért aztán, tudja, nem hagyhattam meg neki ezt a jogot, mert a miniszterelnök hatásköre. De ezek apróságok, őszintén szólva, csak arra utalnak, hogy ennél énszerintem érdemes akkor árnyaltabban közelíteni a kérdést, ha az ön igénye rendszerint hasonló helyzetben éppen ezt fogalmazza meg.
(13.50)
A Szabad Demokraták Szövetsége átfogó intézkedési tervet követel az új főkapitánytól. Az átfogó intézkedési terv igénylése szerintem helyes. Az helyes. De óvnám magunkat attól, hogy most, amikor ez a kérdés hirtelen napirendre került, most aztán azt mondjuk, hogy jön az új főkapitány, és azonnal nyújtson be intézkedési tervet. Ez jól hangzik. Holnap le lehet írni, hogy akkor ez így rendben van. Na de hát ez sokkal bonyolultabb, őszintén mondom! Hát nagyon sokakat meg kellene ám hallgatni!
A kormány az elmúlt hetekben döntött egy átfogó rendészeti stratégia megalkotásának szükségességéről. Ezt a döntést meghoztuk, nyilván ön ismeri ezt, frakcióvezető úr mint kormánypárti politikus. Ehhez bölcs elemzésekre van szükség, okos, előrelátó tervekre, amelyeket a rendőri vezetéssel közösen kell megalkotni. Nincs olyan főkapitány, legyen új vagy régi, akinek ha azt mondjuk, hogy akkor holnapra tessék idehozni a következő tíz év átfogó fejlesztési tervét, az megalapozott lesz. Bár ez megnyugtathatja azokat, akik, hogy mondjam, nem látnak a politikacsinálás hétköznapjainak részleteibe, de tudjuk jól, hogy ez is inkább csak egy ilyen kommunikációs válasz.
Egy darabig azt hittem, amikor a Fidesz-KDNP-frakció végül kettévált, és megjelent önálló pártfrakcióként egy olyan párt, amely egyébként korábban nem nagyon volt látható Magyarországon, hogy ennek egyetlenegy célja van: kapni önállóan költségvetési támogatást. Ez utóbbit egyébként megkapták. Mára úgy látom, hogy ennél árnyaltabb a kép. Annak vagyunk szemtanúi, hogy egy egyébként minden tekintetben összeforrt pártszövetség, ahol az elmúlt egy évben lényegében nem tudunk kimutatni egyetlenegy olyan ügyet sem, ahol a két frakció vagy két párt egymástól eltérő álláspontot foglalt volna el, legalább komoly ügyet semmiképpen nem (Közbeszólás a Fidesz soraiból.), egy nagyon sajátos szereposztásba kezdett. Ezt látjuk most már hetek óta.
Semjén frakcióvezető úr itt gyakorolja a szelídség keresztényi erényét velünk (Derültség az MSZP és az SZDSZ soraiban.), és egy inkvizítor bátorságával és - hogy mondjam? - szenvedélyes kioktatásával, helyenként brutalitásával tör pálcát, azt mondanám egyébként majdnem, hogy Isten és ember fölött, bár azért nem mondom, mert hátha ezt félreértené (Derültség az MSZP soraiból.), és azt gondolná, hogy ez valamilyenfajta beavatkozás a hit dolgába, amitől én távol tartanám magamat. De muszáj azt mondanom, frakcióvezető úr, hogy amit ön művel, az bántó, brutális és méltatlan. (Kontur Pál: Istennek képzeled magad?!) Azt remélem, hogy önhöz is méltatlan. Ha ez önhöz méltó, amit művel, akkor ön nagy bajban van. (Derültség és taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Azt szeretném önnek mondani, hogy ahhoz nem kell ám politikai bátorság, hogy valaki személyeskedő legyen, durva és helyenként ocsmány. Ehhez nem kell! (Kontur Pál: A miniszterelnöknek sem!) Ehhez egyetlenegy dolog kell, hogy valaki nem egyszerűen a keresztényi mércét nem ismeri, hanem az emberi normalitás mércéjét nem ismeri. Tudja, amit ön tesz, és ahogyan ön beszél hétről hétre, az Magyarország számára egyetlenegy tekintetben példa: hogyan nem szabad. Ha ön ennek akar példát állítani, azt hiszem, ön nagyon sikeres politikus. (Dr. Semjén Zsolt: Találva érzi magát?)
Ami pedig Navracsics úr hozzászólását illeti, egyetlenegy megjegyzést hadd tegyek, merthogy Navracsics úr pedig nagyon találóan az elmúlt hetek napirend előtti vitáiról nyitott vitát. Nem ismerem azt az idézetet, amelyet ön most 2004-ből idehozott. Az sem kizárt, hogy az a mondat elhangzott, hogyha ön mondta. Megbízom abban, hogy - hogy mondjam? - kellő körültekintéssel választotta ki. Még az is lehet, hogy nem volt igazam. Egy nagy különbség van - hogy akkor már beszéljünk igazságról -: a Magyar Szocialista Párt, a Szabad Demokraták Szövetsége vagy együtt a kormány pártjai ezt a szándékot vagy feltételezést soha nem tette hivatalos politikájává. Nem tette, mert ha korábban gondolta is, kellő okossággal, bölcsességgel belátta, hogy arra nem vezet út. (Dr. Navracsics Tibor: Adócsökkentés!) A Magyar Szocialista Párt 2002 és 2006 között a Szabad Demokraták Szövetségével közösen egyébként adót csökkentett. Ön ezt jól tudja. Adót csökkentett. Pontosan jól ismerjük a számokat. Sokszor megvívtuk ezt a küzdelmet korábban. Adót csökkentett, azzal szemben, amit önök korábban ígértek. Egyvalami biztos: azt a dőreséget hivatalos politikaként, ajánlatként a választóknak, hogy 14. havi nyugdíjat fogunk fizetni abból, hogy közben csökkentjük a társadalombiztosítási járulékot, ezt a dőreséget Magyarországon egyetlenegy párt tudta elmondani, ezek önök voltak.
Én belátom, hogy ez - hogy mondjam? - utólag magyarázatra szorul. Belátom, hogy ön ezt szégyelli. Az ön által jegyzett programból az intellektuális színvonal egy elfogadható mércéje sugárzik. Amit pedig korábban mondott, amit korábban önök képviseltek, hát én is azt gondolom, hogy az felülvizsgálatra szorul. Hogy önök ezt a felülvizsgálatot megteszik, és a mostani programból például ez már kimaradt, az azt jelenti, hogy képesek az önkorrekcióra. Azt javaslom, hogy ezen az úton menjenek tovább, az önkorrekció útján.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem