ALMÁSSY KORNÉL
ALMÁSSY KORNÉL
ALMÁSSY KORNÉL, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Hadd kezdjem egy idézettel: „A magyar felsőoktatás szerkezeti válságban van. Kimeneti teljesítménye rendkívül változó, helyenként gyenge; a friss diplomások körében a munkanélküliség kétszerese a hazai átlagos munkanélküliségnek, miközben sokan dolgoznak olyan állásban, amely nem felel meg a diplomájuk által tükrözött formális képzettségnek. Tömegével képezünk tanítókat, tanárokat, holott az általános és középiskolás korosztályok létszáma drámaian csökken. Legalább harmincöt helyen osztanak nálunk közgazdász- vagy valamiféle üzemgazdász-diplomát, miközben a nemzetközi vállalatok egyre inkább kiváló minőségű nyugati diplomával bíró fiatal szakembereket keresnek. Történészből, kommunikációs szakemberből, de még jogászból is jelentős túlképzés van, de kevés a mérnök, a fejlesztő technikus, az informatikus és a biotechnológus. Felsőoktatási intézményeink hálózata túlméretezett és szétaprózott.”
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Bokros Lajos vitairatából való ez az idézet. Talán meglepő egy konzervatív politikusnak Bokros Lajost idézni, főképpen akkor, amikor a tandíjtüntetések kapcsán, a '90-es évek közepén nekem Bokros Lajossal szemben elég komoly averzióim voltak. Mégis, azt gondolom, hogy ez a néhány mondat jól jellemzi felsőoktatásunk helyzetét. Ebből a néhány mondatból is lehet számos vitapontot kiemelni, illetve magával azzal a tizen-egynéhány oldalas tanulmánnyal is, amelyet megoldásként kifejt, számos tekintetben vitázom; számos megállapításával egyetértek, számos megoldási javaslatával azonban nem. Mégis, azt gondolom, hogy valóban a felsőoktatásunk és egész oktatási rendszerünk is átalakításra szorul.
A ma előttünk fekvő törvényjavaslat számos kérdésben nem ad választ azokra a problémákra, amelyeket - akár a felsőoktatásban dolgozó szakemberek is - naponta érzünk. El kell ismerni azonban, hogy biztató lépéseket látunk a törvényjavaslat kapcsán. Ugyanakkor hiányérzet is van bennem, bennünk, hiszen ha a tavalyi év során ezzel kezdte volna a kormányzat a reformalkotást, ezzel kezdte volna az oktatási rendszer átalakítását, akkor előrébb járnánk, előrébb tartanánk.
A Magyar Demokrata Fórum a felsőoktatási törvény 2006-os vitájakor, amikor gyakorlatilag a kormányalakítás után néhány héttel azzal szembesültünk, hogy a tandíj - illetve először „utólagos képzési hozzájárulás”, majd „részképzési hozzájárulás” formájában - megjelent a köztudatban, illetve megjelent a törvényjavaslatban, akkor pontosan azokat a kérdéseket tettük fel, és pontosan azokat a megoldásokat kínáltuk fel, ami ma a felsőoktatási törvényjavaslatban szerepel. Hiszen mi azt kérdeztük, hogy jó, jó, tandíjat kell fizetni, de egyrészt miből fogják ezt a hallgatók kigazdálkodni, másrészről pedig először talán a finanszírozási kérdéseket kéne tisztába tenni, a minőségirányítás kérdését, a minőségbiztosítás irányába kéne elmozdulni, a finanszírozást aszerint kéne adni a felsőoktatási intézménynek, hogy hány publikáció, hány végzett doktor, milyen tudományos teljesítmény van az adott intézmények mögött.
(14.40)
A finanszírozási oldalról a teljesítménymutatók mérése és bevezetése szerintem ebben a tekintetben jó irányba mozdul el, mégis azt gondolom, ezzel kellett volna kezdeni. Tavaly a minisztérium a legegyszerűbb és talán legrosszabb megoldást találta azzal, hogy bevezesse a felsőoktatási reformfolyamatot, ugyanakkor látszik, hogy a felsőoktatási szféra egészét meg lehet nyerni értelmes és hasznos gondolatokkal. Mi ezt kifogásoltuk és kifogásoljuk most is, és sajnos rá fogok térni azokra a problémákra és pontokra is, amelyek továbbra is feszélyeznek, és továbbra is kérdőjeleket támasztanak a felsőoktatási reformfolyamattal, illetve a most előttünk lévő felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban is.
Úgy látom, hogy biztató lépések vannak, azonban a versenyhelyzet továbbra sem alakult ki a felsőoktatásban, a tandíj bevezetése nem differenciál, hiszen gyakorlatilag ugyanazt a tandíjat és részképzési hozzájárulást fizetjük majdhogynem minden egyes intézményben, illetve a képzések színvonala között sincsen semmifajta differenciálás.
Nem látjuk azt sem, hogy a felvételi keretszámok úgy változtak volna, hogy a munkaerőpiac által leginkább preferált műszaki képzés például előtérbe kerülne. Pokorni képviselő úr is említette a felvételi keretszámokat. Én nem a keretszámok csökkenését tartom tragédiának, mert szerintem ezzel így vagy úgy szembe kell kerülnünk. Én azt tartom tragédiának, hogy például csak 1 százalékkal növekedett a műszaki felsőoktatásba felveendő hallgatók száma, miközben minden egyes elemzés azt mutatja, hogy ezt a képzést kéne preferálni. Nyilván nem a végtelenségig, de preferálni kéne ezt a képzést. Azt gondolom, hogy ebben a tekintetben lehet hiányérzetünk. Sajnos, azt is el kell mondjuk a keretszámok alakulásánál, hogy a felsőfokú akkreditált szakképzés nem váltotta be a reményeket. Meggyőződésem, hogy ez az út nem biztos, hogy jó irányba vezet, mert a munkaerőpiacon ennek hasznosságát nem biztos, hogy érzik mind a hallgatók, mind a munkaerő-piaci szereplők.
Sajnos, azt is meg kell jegyezzem a mai törvénytervezet kapcsán, hogy az elmúlt években kinyitódott a kapu újra az intézményalakítások előtt, hiszen a felsőoktatási integráció, amiben mindannyian bíztunk, hogy egy kicsit helyre teszi a szerteszét zilált felsőoktatási intézményhálózatot, újra ugyanazt az állapotot mutatja, mint 1999, illetve 2000 előtt, hetven-egynéhány felsőoktatási intézmény van. Ha jól tudom, újabb és újabb kar- és intézményalapítási kérelmek vannak a Magyar Akkreditációs Bizottság, illetve az Oktatási Minisztérium előtt, ráadásul a karalapítási kérelmek egyszerűsödtek is, hiszen ma könnyebb felsőoktatási kart alapítani, mint pár esztendővel ezelőtt. Ezekre a folyamatokra, kérdésekre nem ad választ ez a törvénytervezet.
Akkor térjünk rá azokra a pontokra, amelyek részben támogatandóak, részben vitathatóak a mi részünkről, de mégis a törvény szerkezetének a lényegét jelentik. A hároméves finanszírozás, azt gondolom, egy pozitív dolog, kiszámítható, de azért csodákat ne várjunk tőle. Őszintén, tárgyilagosan jegyezzük meg, ez volt az első év - hiszen az előző, a 2005-ben megalkotott felsőoktatási törvényben szerepelnek már garanciák arra, hogy a költségvetési törvényben ne változhassanak meg a felsőoktatási keretszámok -, a 2006-2007-es év fordulója, amikor ez a kritérium teljesült, és valóban most - nem azt mondom, hogy megfelelő a finanszírozása, mert kevés pénz van a felsőoktatásban nyilvánvalóan, hanem - gyakorlatilag az előző évi bázisszámnak megfelelően egy indexált növekedést találhatunk a felsőoktatási keretszámok tekintetében.
Azonban őszintén azt is látnunk kell, hogy voltak olyan évek, a 2003., a 2004. és a 2005. év is, ahol év közben elvonások, tartalékolások és különböző belenyúlások történtek a felsőoktatási pénzekbe, ráadásul például 2003-ról 2004-re kevesebb pénz jutott nominálértéken is a felsőoktatásba. Ezekről nem szabad elfeledkezni. Én mégis nagyon bízom abban, hogy az oktatási miniszter úr kellőképpen határozott és jó érdekérvényesítő lesz, és ezt a hároméves keretszámot és ezen hároméves finanszírozást végre tudja hajtatni.
A teljesítménymutatók alapján történő finanszírozásról már beszéltem. Ezzel egyetért a Magyar Demokrata Fórum, sőt fő célkitűzése volt, hogy ez valamifajta mérés alapján történjen, és itt nyilván majd rendeleti formában meg kell alkossa az oktatási tárca azt, hogy miképpen és hogyan kívánja ezeket a mérő- és mutatószámokat vizsgálni, illetve az intézményfejlesztési tervbe ezek hogyan fognak beilleszkedni. De azt gondolom, ez egy jó irány, ez lehet egy megoldás arra, hogy tényleg a versenyhelyzet irányába tudjon elmenni a magyar felsőoktatás, és aki minőségi képzést tud produkálni, azt jobban finanszírozza a magyar állam.
Az intercity-professzorok kérdése is fölmerült, hogy egy oktató egy intézményben tudjon oktatni, illetve egy oktatót csak egy intézményben lehessen figyelembe venni az intézményakkreditációkor. Azt gondolom, ezzel a kérdéssel is maradéktalanul egyet lehet érteni, a Magyar Demokrata Fórum ezt a kérdést szintén napirenden tartotta akkor, amikor a tavalyi évben a képzési hozzájárulás kérdése felmerült. Ezzel is maradéktalanul egyet lehet érteni. Nyilván nem elfogadható az, hogy például a jogi képzésben úgy akkreditáltak szakokat, hogy egyébként az oktató gyakorlatilag az intézmény közelébe se nézett. De nemcsak a jogi képzésben, más egyetemeken és főiskolákon is jellemző volt, hogy oktatókat vettek figyelembe az intézményakkreditáláskor, akik aztán gyakorlatilag az intézmény felé se néztek, illetve számos esetben az adott intézményben tanító professzor nem jár be előadást tartani, hanem rosszabb esetben a doktoranduszát, jobb esetben az adjunktusát vagy a tanársegédjét küldi be az órát megtartani. Ez nem vállalható, szükség van arra, hogy az intézményben oktató vezető oktatók, docensek és egyetemi tanárok egyfajta mintát és egyfajta iskolát is teremtsenek.
Őszintén remélem egyébként, hogy ezzel a folyamattal annak is tanúi lehetünk - és azt gondolom, itt van szükség arra, hogy az oktatási tárca meg az egész szféra segítsen -, hogy bizony nem könnyű ma vezető oktatóvá válni egy-egy intézményben, nem könnyű a fiatal oktatóknak, kutatóknak a pályán maradni. Ebben a kérdésben szerintem segíteni kell. Ha a doktori tanácsokról és a doktori kérdésekről szóló kormányrendelet, amit itt a felsőoktatási törvényben nevesítenek, erről szól, akkor nyilván ezt támogatni tudjuk. Halkan jegyzem meg, hogy én ebben a kérdésben nem érzek autonómiasérelmet, hiszen egyébként a doktori képzésekről, fokozatokról szólva eddig is, ha jól tudom, kormányrendeleti előírások voltak, nyilvánvalóan az autonómia kereteit tiszteletben tartva ez eddig is működött. Itt azt hiszem, hogy egy technikai megoldásról van szó.
Amit kifogásolunk a törvény kapcsán, az a külföldi intézmények akkreditációja. Itt egy példátlanul rossz intézkedést tapasztalhatunk, hiszen gyakorlatilag megtörténhet az én értelmezésem szerint az - amitől leginkább a bolognai folyamat óvja Európát és az európai felsőoktatási térséget -, hogy mondjuk, egy gazdag, nagy amerikai egyetem akkreditál kint az Egyesült Államokban egy képzést, az a képzés megjelenik itt Magyarországon, és igazából a miniszternek csak az engedélyt kell kiadni ezen törvény szerint, a Magyar Akkreditációs Bizottságnak nincs is nagyon beleszólása ebbe. Ez szerintem nem jó, nem segíti a magyar felsőoktatás versenyképességét, sőt az európai felsőoktatás versenyképességét sem. Ha európai uniós oktatási intézményekről van szó, akkor talán ebben a tekintetben még akár megengedő is lehetnék. Bár hozzáteszem, hogy a Magyar Akkreditációs Bizottság is, illetve az egész bolognai folyamatban az akkreditálás kérdése egy kulcsfontosságú probléma, és nem nagyon tudtak mind a mai napig megegyezni abban, hogy valamifajta egységes európai akkreditációs intézményt vagy intézményhálózatot létrehozzanak. Ebben kérem a minisztériumot, hogy visszakozzon, és ne adjon lehetőséget arra, hogy külföldi intézmények ilyen könnyen bekerülhessenek a magyar felsőoktatási rendszerbe.
Én is azt gondolom, hogy a gazdasági tanácsok tekintetében megint csak egy ilyen bepróbálkozást érzünk a kormány részéről - nem tudok jobb szót használni -, hiszen a gazdasági tanácsok szerepe megint megjelenik, szerintem indokolatlanul. Egyszer s mindenkorra tudomásul kéne venni, hogy a szenátus a legfőbb döntéshozó szerv, illetve az egyetemi tanács, a főiskolai tanács.
(14.50)
Nyilván mondhatják azt, hogy miért ilyen fontos ez. Nos azért, mert mindig azt a folyamatot érezzük, hogy ezt a gazdasági tanácsot szeretné előtérbe helyezni az intézmény. És azt gondolom, az autonómia kérdése kapcsán és az elmúlt két év alkotmánybírósági döntései eredményeképpen nagyobb óvatossággal kéne a kormányzatnak ezekben a kérdésekben eljárnia.
Végül én is úgy gondolom, érdemes szólni arról, hogy miért kell nyolcvan évig nyilvántartani adatokat. Szerintem ez teljesen felesleges. Egyébként az egész adatszolgáltatási kötelezettség megint olyan feladatokat ró a felsőoktatásra - a közoktatási törvény vitájában ez újra elő fog jönni -, aminek nem látjuk a finanszírozási oldalát. Egyébként is akadozik az egyetemeken az ETR-nek és a Neptunnak is a folyamatos karbantartása. Ilyen adatszolgáltatási kötelezettséget akkor lehet előírni - mert hatalmas kötelezettség az, ami ebben a törvényben megjelenik -, ha ehhez a finanszírozási oldalt is hozzáteszi a minisztérium.
Összefoglalva: biztató lépéseket látunk a törvényben, ettől függetlenül nem látjuk azt, hogy például jövőre mi lesz. Nagyon fontos kérdés, utoljára még ezt jegyezném meg: örülünk annak, hogy indexálásra kerül a fenntartási normatíva, ugyanakkor nem értjük, hogy a hallgatói normatíva miért nincs indexálva, mert pontosan attól félünk, hogy a jövő évben a képzési hozzájárulás bevezetésével a hallgatók nagyon nehéz helyzetbe fognak kerülni, és mi nem alapvetően a tandíj ellen vagyunk, hanem a tandíjnak azon formája ellen, ahogy az tavaly bevezetésre került.
Ettől függetlenül ez a törvény biztató lépéseket mutat. Ha a kormányzat ezen az úton továbbmegy, akkor partnerek leszünk az egyeztetésben, de az aggályainkat továbbra is hangoztatni fogjuk például a hallgatói hozzájárulás és a tandíj kapcsán.
Köszönöm szépen. (Taps.)
