DÉR ZSUZSANNA

Teljes szövegű keresés

DÉR ZSUZSANNA
DÉR ZSUZSANNA, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Legelőször is elnézését kérem, mert nem ön tévedett, hanem meghallva a bizottság nevét, a közoktatási törvény többségi véleményének előadója én vagyok, ezért jelentkeztem. Ezért elnézést kérek, a jegyzőkönyv számára szeretném pontosítani, hogy nem ön tévedett, hanem én. Még egyszer elnézést kérek.
Az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság a tegnapi nap folyamán tárgyalta a felsőoktatásról szóló törvényt, és a kormánypárti többség 16 igen és az ellenzék 13 nem szavazatával általános vitára alkalmasnak tartotta.
A kormánypárti többség elsődlegesen - mint szociális bizottság - azt tartotta rendkívül fontosnak, hogy végre átjárhatóvá válik a felsőoktatás, és azt a szemléletet, azt az elvet támogatta, miszerint a nehezebb sorsú, rosszabb körülmények közül induló diákoknak, hallgatóknak ad egy esélyt, hogy a térítésmentes, illetve a térítéses képzések között mozoghassanak, és nagyon fontosnak tartotta kiemelni a kormánypárti többség azt a szociálisan igen fontos dolgot, hogy a diákok, hallgatók a hozzájárulásban tulajdonképpen a rászorultság elve alapján részesülhetnek.
A bizottság, mint ahogy mondtam, 16 igen szavazattal, 13 nem ellenében általános vitára alkalmasnak tartotta a törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem