DR. SÁNDOR KLÁRA
DR. SÁNDOR KLÁRA
DR. SÁNDOR KLÁRA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy ha felsőoktatásról beszélünk, akkor mindannyian egyetértünk abban, hogy a felsőoktatás minősége és a minőség javítása irányába tett változások alapvető fontosságúak, bármelyik politikai oldalon ülünk is, és bármilyen politikai nézetet vallunk. Hogy hogyan érjük el ezt a minőséget, hogyan képzeljük el azt, hogy a minőség javulását meg lehet oldani, meg lehet teremteni, abban persze lehetnek közöttünk különbségek.
Én is a minőségre szeretnék koncentrálni, és arra, hogy szerintünk ez hogyan érhető el, és hogy a jelenlegi törvénymódosítási javaslat mennyiben szolgálja ezeket a célokat, és mennyiben próbálunk majd azon esetleg apróbb módosításokat javasolni.
Mielőtt azonban rátérnék arra, amit tulajdonképpen szerettem volna mondani, egyetlen gondolat egy-két mondatban Pokorni képviselő úrnak. Azt gondolom, hogy ha ön lett volna a miniszter vagy ön lenne most a miniszter, akkor talán ön is egyetértene velünk abban, hogy a felsőfokú szakképzés nem valami rossz dolog. Tehát az, hogy a felsőfokú szakképzés irányába ment el, mondjuk, a felsőfokú képzés, az nem valami eredendő bűn és nem valami ördögtől való dolog, hiszen mindannyian tudjuk, ezt nagyon sokszor megbeszéltük különböző vitákon - és azt gondolom, ebben is egyetértés van köztünk -, hogy az azért mégiscsak igaz, hogy túlképzés volt a magyar diplomások között, hogy éppen azért volt szükség a bolognai folyamat bevezetésére - azonkívül, hogy nemzetközi kötelezettséget vállaltunk -, mert olyan ötéves diplomával mentek ki fiatalok az életbe, amivel azért nem tudtak igazán mit kezdeni, mert ahhoz túl sok volt, amit végezniük kellett volna vele. Nagyon sok esetben az én tanítványaim azért nem kaptak munkát, mert a munkahelyen azt mondták, hogy ők túlképzettek, nincs szükség ennyi végzettségre, ugyanakkor pedig azt a konkrét feladatot, amit el kellett volna látniuk, nem tudták ellátni, mert ahhoz a gyakorlati orientáció, a gyakorlati képzés hiányzott nekik.
Tehát azt gondolom, a felsőfokú szakképzést azért ne bántsuk, mert az nem rossz dolog, és azt gondolom, ennek legalább ekkora teret kellene kapnia, mint amennyit most kap. És abban is egyetértés van, azt gondolom, hogy a mesterképzésben részt vevők száma sem lehet azonos az alapképzésben résztvevők számával, pontosan azért nem, mert nincs ötéves képzésre olyan mértékben szükség, mint amennyire kinyitottuk ezt a rendszert.
De van egy másik jelenség is, amit szintén mindannyian, akik felsőoktatási intézményben tanítunk és hosszú ideje tanítunk, tudunk: hogy milyen végtelen minőségromlás következett be. És nemcsak azért, mert a hallgatók jelentős része ugyanúgy nem nagyon tud írni és olvasni, mint ahogy más magyar fiatalok sem. Tapasztalataim szerint ez a minőségromlás nagyon sokszor azért következett be, mert túl sokan vannak olyanok, akik visszahúzzák azt az egyébként 10-15 százalékot, akik ugyanolyan jó tanulók lennének, mint annak idején mi voltunk, ha szabad így mondani - én azt gondolom, ezt nyilván mondhatjuk -, amikor mi bekerültünk az egyetemre, és sokkal szigorúbbak voltak a felvételi követelmények, mint most. Az a 10-15 százalék most is ott van, csak nem tud haladni, nem tudja elérni azt a szintet. Azért nem tudja elérni, mert egyszerűen nem divat tanulni, nem divat egy olyan közegben jónak lenni, ahol egyébként a középszerűség a minta nagyon sokszor. Természetesen vannak kis szakok, vannak elit szakok és vannak olyan képzések, ahol ez nem érvényes. A tömegképzésben, azt gondolom, mindenképpen ez a helyzet. Tehát a minőség javítása nagyon sok szempontból rendkívül fontos.
Fontos természetesen a minőség biztosítása a kiemelkedő tehetségűeknek, hogy elérjék mindazt, amit a képességeik alapján elérhetnek, és hogy ebben segítsük őket. Fontos az is, hogy az állam által elköltött pénz ne vesszen el és ne menjen kárba, hanem a lehető legjobban hasznosuljon az állam számára is és annak a számára is, aki ezt a képzést kapja, tehát az egyén számára is.
A jelenlegi törvénymódosítási javaslatról szólva három fő elemről, három fő csoportról szeretnék beszélni: az egyik az intézmények közötti verseny, a másik a stabil finanszírozás, a harmadik pedig a gazdasági önállóság.
(14.10)
Úgy ítélem meg, hogy ennek a három fő elemnek mindegyike a minőségjavítás irányába hathat, és természetesen gondolom, hogy mindannyian azt szeretnénk, hogy ebbe az irányba mozduljunk el.
Először az intézmények közötti versenyről szólnék, és hogy ennek milyen elemeit látom a törvénymódosítási javaslatok között. Nagyon fontos szerintem az, hogy ahogy a világban máshol, nálunk is karakteres és egymástól jól megkülönböztethető felsőoktatási intézmények legyenek. Azért rendkívül fontos ez, hogy a hallgatók tudják, hogy amikor jelentkeznek, akkor nem valamelyik egyetemre, nem a földrajzilag legközelebb lévő egyetemre jelentkeznek, hanem oda jelentkeznek, ahol olyan képzést fognak kapni és olyan diplomát fognak kapni, amilyet ők szeretnének.
Aztán nagyon fontos a felsőoktatásban - ezt is tudjuk, akik ott tanítunk, és lehet, hogy olyan szót fogok használni, ami talán liberális politikustól megütközést kelt, bár azt gondolom, hogy ez a megütközés előítéleteken alapul és nem a valóságon -, a nevelés rendkívül fontos, nemcsak a középiskolában és az alapfokú oktatásban, hanem a felsőoktatásban is, csak ez a nevelés értelemszerűen nem a körmös és nem a nádpálca, mint ahogy korábban sem jó, ha az, hanem a mintaadás, az együttgondolkodás és a gondolkodni tanítás.
Nagyon fontos az a műhelymunka, amit az oktatók a diákjaikkal együtt végezhetnek, ahol tulajdonképpen az a beavatás történik, ahol megtanítjuk a tanítványainkat gondolkodni, ahol életszemléletet, világlátást, problémaérzékenységet tanítunk nekik. Rendkívül fontos lenne, ha lenne rá valóban alkalmunk - nekem volt olyan szerencsém, hogy volt ebben részem -, hogy a mester és tanítvány viszonyt visszahozzuk a magyar egyetemekre, nemcsak a doktori képzésben, hanem már a mesterképzésben is. Ezt viszont nem lehet úgy megtenni, hogy a professzorok egy része három-négy intézményben tanít, de azt mondom, még úgysem lehet megtenni, ha két intézményben tanít. Ha egy professzornak nincs stabil identitása, nem tudja, hogy ő melyik intézmény javát akarja igazán szolgálni, ha két egymással versengő intézménynek az oktatója, akkor hogyan fognak ezek az intézmények valóban versenyezni egymással? Ez nem akadályozza meg természetesen a mobilitást, mert attól egy jó oktatót egy másik egyetem elcsábíthat - éppen azért csábítja el, mert jó oktató, és mert szüksége van rá -, de ha közpréda egy oktató, és három intézményben tanít, akkor természetesen ez nem valósítható meg.
Én egy kicsit durvábban fogalmaznék, mint ahogy itt elhangzott. Azt gondolom, nem IC-professzoroknak kell azokat a professzorokat hívni, akikről mi mindannyian beszélünk, mert hiszen az, hogy valaki Budapestről Szegedre jár tanítani vagy Pécsről Budapestre, az önmagában nem baj, ha egy intézménynek az oktatója. Ez akkor baj, ha haknizik körbe az országban, és egy ilyen intézkedéstől, mint ami most előttünk van, azt várhatjuk, hogy kiderül belőle, hogy ténylegesen hány felsőoktatási intézményt bír el ez az ország. Hetvenkettőt nem bír el, nincs ennyi oktatónk, akik az oktatói gárdákat kiteszik, hiszen tudjuk, hogy körülbelül az oktatói gárda legalább fele - pontos számokat nem ismerek, de legalább a fele - több intézményben is tanít, és valószínűleg éppen ezért van az, hogy bizonyos diplomák nem olyan értékűek, mint amilyennek lenniük kellene. Azt gondolom tehát, ez egy rendkívül fontos, előremutató intézkedés.
Nagyon fontos a szakok és a szakirányok különbözősége egy-egy egyetemen, és most egy olyan ponthoz értem, ahol szeretném, ha egy kicsit módosulna az a javaslat, ami előttünk van, éppen a verseny érdekében. A jelenlegi javaslatban az szerepel, hogy az alapképzésre történő jelentkezéshez az adott képzési területen képzést folytató intézmények közösen határozzák meg, hogy mely vizsgatárgyakból szükséges az emelt szintű érettségi. Én azt gondolom, ezt rá kell bízni az intézményekre, döntse el a szegedi magyar szak, döntse el a pécsi magyar szak, és döntse el a budapesti, a debreceni és az összes többi, hogy előír-e emelt szintű érettségit magyarból, vagy nem. Ez az intézményi autonómia része, azt hiszem, és mindenképpen ez támogatná azt a kívánatos versenyt, aminek következtében eldől, hogy a felsőoktatási intézmények közül melyek azok, amelyek valóban a legjobban teljesítenek, melyek azok, amelyeket a hallgatók valóban választanak.
Ide kapcsolódik a pályakövetés szükségessége. Ez azért alapvető fontosságú, mert tudjuk azt, hogy minden rendszer, minden jól működő rendszer akkor jól működő, ha a visszacsatolás is része a rendszernek. Ezt annak idején technikaórán 15 éves korunkban megtanultuk, úgyhogy ezeket az ismereteket még itt is érdemes természetesen alkalmazni. A pályakövetés visszacsatolás az intézménynek, hiszen fogja tudni, hogy ő maga hogyan teljesít, és természetesen iránytű azoknak a leendő hallgatóknak, akik az intézmények közül középiskolás korukban választanak.
Itt megint egy apró megjegyzés, ami, azt gondolom, érdemes a módosításra, amellett, hogy természetesen - ahogy mondtam - nagyon fontosnak tartjuk ezt az elemet. Ahogy végignéztem ezt a listát, az adatok egy része, minimális része, egy vagy két adat nem feltétlenül szükséges - akár az oktatóknál, akár a hallgatóknál lehet ilyet találni -, és esetleg adatvédelmi aggályokat vethet fel. Éppen ezért itt apró pontosításokat fogunk javasolni, de ez a lényeget nem érinti; azt, hogy a pályakövetési rendszert fontosnak tartjuk, nem érinti.
Szintén ide kapcsolódik a rugalmas képzés, a képzés rugalmasságának növelése. Nagyon fontos eleme, alapvető eleme a bolognai rendszernek az, hogy éppen a felsőoktatási képzést próbálja rugalmasabbá és ezzel piacképesebbé tenni. A kreditrendszer ugyanennek a folyamatnak a része, ez nagyrészt megvalósult ezeken az egyetemeken. Ugyanakkor az egész életen át tartó tanulásra vonatkozó nemzeti stratégiához illeszkedően nagyon fontos az, hogy az oktatás különböző szintjei között az átjárhatóság még nagyobb legyen, mint most - mert ezt a bolognai rendszer részben már megteremtette -, és örvendetes, hogy ebben a törvényjavaslatban most azt látjuk, hogy erre tesz a minisztérium törekvéseket.
Nagyon fontos az, hogy a korábbi tanulmányok és a munkatapasztalat is beszámítható, bizonyos képzéseknél ez alapvető fontosságú lehet, és ez az, ami olyan hallgatókat is becsábíthat a képzésbe, akik eddig, mondjuk, nem gondoltak arra, mert saját meglátásuk szerint esetleg túllépték azt a kort, amikor ők öt évet el akarnak tölteni egy egyetemen, vagy az anyagi lehetőségeik nem engedik meg és így tovább. Lehet, hogy pontosan ez a rugalmasság lesz az a pont, ahol őket be lehet hozni a felsőoktatásba, és tovább lehet képezni őket. Ehhez tartozik az a fontos elem, hogy a költségtérítéses képzés, ha felsőoktatási intézmény folytatja ezt a képzést, akkor külön akkreditációs eljárás nélkül is felnőttképzésnek minősül. Ez jelentősen egyszerűsíti a jelenlegi helyzetet.
Nagy elemnek mondtam a kiszámítható finanszírozást, és annak ellenére, ami itt elhangzott, azt gondolom, hogy a 2007. évi költségvetésben ezt a 214 milliárdot megígérte mindkét párt a választási programjában, megígérte a kormány a kormányprogramjában, és akárki akármit mond, ellenőrizhető, hogy ez megvalósult, ezen nem lehet vitatkozni. Azon sem lehet vitatkozni, hogy jó, ha minél stabilabb egy ilyen rendszer, de azt gondolom, hogy indexálással, tehát hogy inflációs előrejelzés szerinti indexálással megoldjuk ennek az összegnek a stabil növekedését, ezt a stabilitást meg tudjuk őrizni.
Ami a finanszírozás nem normatív részét illeti, tehát azt a bizonyos hároméves szerződést, úgy tudom, hogy az intézmények jelentős része és az intézményvezetők, tehát a rektorok jelentős része üdvözölte ezt a lépést. Elsősorban ők tudják azt, hogy nekik mi a kiszámítható és mi a jó, tehát ebben a kérdésben érdemes rájuk hallgatni, és ezzel együtt persze érdemes nekünk meg elmondanunk - és én ezt nagyon fontos alapelvnek tartom, ha tetszik, liberális alapelvnek, de azt gondolom, ebben sincs köztünk vita -, hogy a támogatásoknak ez a rendszere, ez a megállapodáson alapuló rendszere mindenképpen átlátható és összemérhető legyen. Az átláthatóság alapvető fontosságú, hogy még csak a gyanúja se merülhessen fel annak, hogy valamelyik rektor odamegy a miniszterhez, és meggyőzi, hogy neki miért kell több pénz, de nyilvánvalóan nem is ez a terv és nem is ez a cél.
Másrészt az összemérhetőségnél azok a teljesítménymutatók, amelyek a javaslatban előttünk vannak, nagyon sokat számíthatnak. Én talán úgy csinálnám, hogy nem bíznám a felsőoktatási intézményekre még az első három évben sem, hogy ezeket a bizonyos teljesítménymutatókat ők határozzák meg, hanem pontosan az összemérhetőség érdekében érdemes ebben nekik, ha úgy tetszik, segíteni, tehát előírni azokat a mutatókat, amelyeket figyelembe kell venni.
Végül pedig egyetlen gondolat a gazdasági önállóságról. Méltatlan volt az a helyzet, amelyben a felsőoktatási intézmények nagyon sokáig voltak: tudományos autonómiájuk volt, és gazdasági autonómiájuk nem volt. A Szabad Demokraták Szövetsége minden olyan lépést, amely az egyetemek, felsőoktatási intézmények gazdasági önállóságának megteremtése érdekében történik, nagyon erőteljesen támogat és üdvözöl, éppen ezért azt a lépést is, hogy a szellemi tőke minél inkább hasznosuljon, és ezért a szellemi alkotást nem pénzbeli hozzájárulásként gazdasági társaságok tulajdonába lehessen adni, illetve vállalkozást lehessen létrehozni belőle.
Összefoglalva tehát: az említett elemek alapján az SZDSZ, a magyar liberális párt a felsőoktatási törvény módosítását támogatja.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiból.)
(14.20)
