BABÁK MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

BABÁK MIHÁLY
BABÁK MIHÁLY, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Május 16-án bizottságunk, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság megtárgyalta a T/2931. számú törvényt, amely a közoktatási törvény módosítását tűzi napirendre.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! A bizottság kisebbségi véleménye úgy fogalmazódott meg, hogy 1993-ban kelt ez a törvény, tehát ideje most már egy összefüggésekben átgondolt törvényt alkotni a tisztelt Háznak, mert a ’93-as törvény toldozgatása már nem vezet eredményre. Épp ezért a bizottság véleménye az volt, hogy a közoktatási törvény jelenleg benyújtott módosítása túlszabályoz, ugyanakkor nagyon lényeges kérdésekben nem tesz rendet, nem teszi rendbe és nem oldja meg azokat a problémákat, amelyek jelenleg a közoktatásban tapasztalhatók.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Engedjenek meg egy személyes megjegyzést is! Tóth József tanár úr annak idején megtanította nekünk a rendszerszemléletű gondolkodást, az összefüggésekben való gondolkodást. Azt is megtanultuk, hogy a szervezeteknél és bizonyos feladatoknál a cél, feladat, szervezet és a feltétel nagyon fontos lépcsők. Ez a törvényjavaslat nagyon sokat foglalkozik a szervezettel, de, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, igazából nem tisztázza, hogy mi a cél és a feladat, és a feltételekről, tehát a pénzügyi finanszírozásról pedig nem szól, nagyon bájos módon szóba sem hozza ezt a kérdést.
Innentől kezdve úgy gondoljuk, hogy nem jó a törvényjavaslat, mert ha abból indulna ki a törvényjavaslat, hogy a közoktatás állami közfeladat, amelyet az állampolgároknak, a gyerekeknek ingyenesen biztosít a Magyar Köztársaság az adófizetők pénzén, és ennek mint kötelező feladatnak konkrét végrehajtója a települési önkormányzat, akkor úgy gondolom, hogy a 18 éves tankötelezettség mentén egyszerűbben és érthetőbben lenne megfogalmazható mindaz a feladat, amely a közoktatás tárgykörébe tartozik.
Hogy a lényegét említsem, mi tartozik tehát a tárgykörébe? A gyerek óvodáskorú, iskoláskorú, szakképzési korú és középiskolás korú tanítása, nevelése, oktatása tartozik ide, és az ehhez szükséges pénzügyi feltételekről is, mint a szervezéstudományban ez nyilvánvaló, gondoskodni kellene.
Engedjenek meg még egy személyes megjegyzést, amelyet szintén a bizottsági ülésen magam is előadtam, hogy ki kit szponzorál. Amíg az állami közoktatásban a Magyar Köztársaság kormánya, költségvetése 50 százalék köré züllesztette a finanszírozást, és mind az önkormányzatokra bízza e fontos költségek beszerzését helyi adókból, úgy gondoljuk, hogy nincsenek helyén a dolgok.
(15.10)
Állami közoktatásról van szó, úgy gondoljuk, a Magyar Köztársaság költségvetésének, a parlamentnek ezekről a forintokról gondoskodni illik.
Ha még megengednek egy személyes példát, a bizottsági ülésen is elmondtam: minden szarvasi kisvárosi gyerek költségeihez, közoktatási költségeihez évente 200 ezer forint/fő összeget kell a helyi önkormányzatnak helyi adóból beszedni. És ez a törvény ezt megint elhallgatja, szemérmesen, de úgy gondolom, most már nem tartható módon.
Nos, úgy gondolom, helyre kellene tenni ezt a kérdést, mert a közoktatás sok tekintetben azért szegényes, és hibái is azért vannak, mert nincs megfelelő forrás mellette. Tudvalevő a Magyar Köztársaság költségvetésének helyzete, nem mondja ki ez a törvény a konkrét restrikciót, a pénzkivonást, de úgy gondolom, az, amivel nagyon sokat foglalkozik, a szervezettel, a szervezeti átalakítással, túlzás, és mindannak irányába hat, hogy kimondva-kimondatlanul ismételten forrást kíván elvonni a közoktatásból, a gyerekektől, a neveléstől és az oktatástól.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azzal próbálom csak véleményünket alátámasztani, hogy a kistérségi iskolarendszer átszervezése és erőltetése arról szól, hogy kevesebbe kerül a közoktatás, és az önkormányzatok kevesebbet panaszkodjanak a hiányaikat illetően. Erről szól ez a kérdés. Nyilvánvaló, ha a Magyar Köztársaság kormánya és a költségvetés meghatározná az egy gyerekre eső közoktatási költséget, akkor eldöntenék az önkormányzatok, hogy társulásban vagy maguk oldják meg ezt a feladatot - és ez az igazi önkormányzás.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Úgy gondolom, hogy szakmai kérdésekről kevés tekintetben beszél ez a törvényjavaslat. Tudni kell azt, hogy vége a frontális oktatásnak, nagyon fontos lenne a kompetencia típusú, az inkluzív oktatás, a kéttanítós modell és sok egyéb más, amelyről úgy gondolom - hozzá nem értő -, fontos lenne, hogy szabályozzuk.
Ugyanakkor ez a törvényjavaslat ismételten behozza azokat a régi anomáliákat, hogy szakmai feladatokat meghatározunk, és nem gondoskodik a kormány a hozzá szükséges forintokról, hanem minden más szervezeti átalakítással kívánja ezt a szükséges feladatot, mint például sni-s gyerekek gondozását és egyéb más nevelési kérdéseket… - a szükséges forintok nélkül az oktatási intézmények nyakába varrja. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ezért 6 nem szavazat mellett nem támogattuk a törvényjavaslatot tárgyalásra.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem