BORSOS JÓZSEF
BORSOS JÓZSEF
BORSOS JÓZSEF, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azért felhívnám a tárca képviselőinek a figyelmét, hogy éppen hogy csak átment a bizottságon a javaslat, hiszen volt olyan szocialista képviselő, aki nem igennel szavazott, hanem tartózkodott ennél a kérdésnél, és itt egy szavazattal sikerült alkalmasnak találni többségileg.
Hogy miért tartjuk kisebbségi véleményként általános vitára - (Jelzésre:) hát igen, ilyen a demokrácia, egy szavazattal több az már több - alkalmatlannak ezt a jogszabályt, az egyrészt az, ami ellenkezik a többségi véleménnyel, amelyik arról szólt, hogy már itt megvalósítja a nemzeti stratégia, a „Legyen jobb a gyermekeknek!” című nemzeti stratégia elveit. Itt a probléma az, hogy mivel ez a nemzeti stratégia 2007-től kezdődik a címe szerint, most már a gyakorlatban kellene elkezdeni a megvalósítást, nem pedig az elveket kellene megvalósítani, és mi úgy látjuk, hogy sajnos nem passzol bele ebbe a stratégiába ez a módosítási javaslat.
De hogy néhány konkrétumot is mondjak, és csak szűken, tényleg a bizottság hatásköréhez tartozóan foglalkozzunk a kérdéssel: az első, ami miatt azt mondjuk, hogy nem alkalmas általános vitára, az a munkaerő-gazdálkodás című rész. Egy önmagát progresszívnek mondó kormányzat nem túl trendi kifejezést használ, és emögött egy nem túl korszerű gondolkodásmódot is hoz a rendszerbe. Manapság már nem munkaerő-gazdálkodásról beszélünk, hanem humán erőforrásról, vagy magyarul: emberi erőforrással való gazdálkodásról.
Mi a kettő között a különbség? A munkaerő-gazdálkodást anno és önök most is úgy tekintik, hogy a munkaerő egy költséghatékony eszköz az összes többi mellett. Ha valaki emberi erőforrással gazdálkodik, az egy alkotó, innovatív partnert lát abban az emberben, akiről éppen a döntéseket hozza.
Amikor önök ezt a munkaerő-gazdálkodási rendszert valósítják meg, ezzel gyakorlatilag pedagóguslétszámot építenek le, akkor, amikor arra lenne szükség, hogy minél kisebb csoportokban, minél több pedagógus tudjon foglalkozni főleg kistelepülésen élő gyerekekkel és főleg a hátrányos helyzetű gyerekekkel. Tehát ezt a kérdést egy kicsit másképp kellene, úgy gondolom, átgondolni a kormánynak.
A másik ilyen kérdés, hogy úgy látjuk, folytatódik a művészeti oktatás vesszőfutása, és nem győzzük hangsúlyozni azt, hogy a művészeti oktatás, a művészetre nevelés nemcsak a szociális beilleszkedést, a helyi közösségépítést segíti, hanem bizony gazdasági kibontakozásnak lehet az alapja a tehetséggondozás és a tehetségek megtalálása révén. Erre van európai példa. Szeretném, ha ezt próbálnánk szem előtt tartani.
A hátrányos helyzet megfogalmazását elmondtam az előző törvénynél, itt is hibás, nem sikerült koherenciát teremteni egyébként a szakjogszabályokkal. De ami igazán probléma, az a sajátos nevelési igényű fogalomkörnek az újradefiniálása vagy toldozgatása. Ehhez pénz kapcsolódik. De önök innen ki akarják venni a beilleszkedési, tanulási és magatartási zavarokkal küzdő gyerekeket, és vissza akarják rakni a normál oktatásba, egy nagyon gyors intézkedés folyamatában, ahol egyébként azt nagyon részletesen előírják, hogy mit kell tenni, hogy hogyan papírozzák le a bizottságok ezt a kérdést. De oda már nagyon hézagos és nagyon feltételes mondatokat tesznek, amikor arról van szó, hogy a befogadó iskola akkor tarthat neki felzárkóztató programot, meg készítsen neki személyre szabott programot. De miből és hogyan? - ezt a kérdést már nem szabályozzák.
És itt sajátos módon összecsúsztatnak, és megint nem térnek vissza az alaptörvényhez, amikor fogyatékos gyereket és a sajátos nevelési igényű kifejezést valahogy összekeverik, és a pszichés fejlődési zavarral küzdőket valahogy elkezdik elválasztani. Itt a dolog arról szól, és azért erre legyünk figyelemmel, volt egy Le Bon nevű ember, aki tudós volt anno, ő már kifejtette azt, hogy ha egy csoportban azt nézzük, hogy a csoport teljesítménye milyen, akkor az alapvetően a leggyengébben teljesítő irányába mozdul el. Kérem, ezt vegyék figyelembe.
Köszönöm.
(15.20)
