KORMOS DÉNES

Teljes szövegű keresés

KORMOS DÉNES
KORMOS DÉNES, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottság megtárgyalta, alaposan végiggondolta a közoktatási törvény változtatásának következő lépését, és ebből a vitából, ebből a beszélgetésből néhány fontos elemet szeretnék kiemelni. Az egyik: úgy láttuk és úgy értelmeztük, hogy szervesen folytatódik az a gondolkodás a törvény módosításában, ami a közoktatás feladatainak kistérségi tervezését erősíti. Fontosnak éreztük, hogy a többcélú kistérségi társulásoknál, ahol a társulási tanácsokban jórészt polgármesterek vannak, társulási bizottság jön létre annak érdekében, hogy szakmai szempontok is jobban érvényesülhessenek az adott térség közoktatásának tervezésénél, a feladatok meghatározásánál.
Fontos lépés a szakképzési törvénnyel együtt, hogy a szakképzés tervezése és szervezése - amely korábban is térségi szemlélet alapján működött és működhetett hatékonyan - most a regionális szakképzés-fejlesztési tanácsok beiktatásával és feladatkörének meghatározásával, a gazdaság szereplőinek bevonásával egy régi adósságot próbál kezelni, nevezetesen, hogy milyen módon és milyen eszközökkel tudunk olyan közvetítő, értékelő és elemző folyamatokat végezni egy adott térségben, hogy a szakképzésben olyan képzési formák induljanak, amit a munkaerőpiac visszaigazol. Fontosnak tartottuk megemlíteni, hogy ennek a szakképzési bizottságnak a szakmai működési hátterét, feltételét biztosítani kell.
A térségi tervezéshez kapcsolódik a térségi munkaerő-gazdálkodás kérdése, amelyik egyfelől lehetőséget és biztonságot nyújthat adott esetben különböző okok miatt a közoktatásból kikerülők foglalkoztatása tekintetében, de egyértelmű volt a bizottság részéről az a felvetés, hogy a munkaerő-gazdálkodási feladatot a munkáltatói jogok gyakorlásával és a minőségirányítási program követelményeinek érvényesítésével szinkronban kell megoldani.
A közoktatás szervezésének új megoldásai fejezetben a többcélú intézmények alakításával kapcsolatban vita merült fel az egységes iskola és kollégium kérdésében. Maga a forma, hogy az iskola és kollégium együtt tudjon működni, a közoktatási törvény korábbi lehetőségeiben is adva volt, nevezetesen, közös igazgatású közoktatási intézményként, intézményegységként működhettek. Érdemesnek tartjuk meggondolni, hogy mikor válik ez optimális formává, akkor esetleg, ha az adott kollégiumban lévő diákok legnagyobb része, többsége vagy majdnem egésze azonos intézményből kerül ki, és így terveződik egységes program, ha egyébként nem, a korábbi törvényi megoldások is ennek a kezelésére lehetőséget tartalmaznak.
Igen részletesen esett szó a sajátos nevelési igényű gyerekek helyzetéről és fejlesztéséről. Sok helyről fogalmazódott meg az a felvetés, hogy azok az oktatási intézmények, amelyek rendelkeznek a megfelelő feltétellel és lehetőséggel, szakmai gyakorlattal, nem szorulnak-e ki a fejlesztésből. Itt a vita több irányban folyt. Egyrészt pontosan meg kell határozni, hogy melyek azok az ismérvek és fokozatok, amibe besoroljuk a gyerekeket. Vita jelent meg az OECD C fokozat, a halmozottan hátrányos helyzetűek kezelése szempontjából, amelynek a kezelése nemcsak oktatási, hanem szociális szempontból is eléggé összetett feladat. A lényeg, hogy a törvényjavaslatban azt az igényt és célt látjuk érvényesülni, hogy a szolgáltatás garantáltan eljusson az érintett gyerekekhez, ennek teremtsük meg a szakmai feltételeit és a finanszírozást is, hogy lehetőleg valóban oda jusson. Nem tartottuk szerencsésnek a nevelési tanácsadóknak olyan feladatokkal való terhelését, ami adott esetben a munkáltatói jogok gyakorlása és egyebek miatt is fontos. Itt valóban meg kell találni azt a lehetőséget, hogy ott, ahol az iskolában a feltétele megvan, az iskola felelős eredendően ezeknek a gyerekeknek a fejlesztéséért és a szakmai támogatást, a feltételeket tudjuk ennek megfelelően biztosítani és működtetni.
Ugyancsak szóba került a nem állami intézmények bevonása az önkormányzati feladatellátásba. Úgy gondoljuk, hogy szerves részét képezik a feladatellátásnak, és megfelelő feltételekkel, megfelelő arányok, beiskolázási kötelezettségek figyelembevételével az egyeztetések folyamán ez összességében kezelhető és működőképes megoldás lehet.
A bizottság többségi szavazással általános vitára alkalmasnak találta a törvénymódosítást.
Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem