TATAI-TÓTH ANDRÁS
TATAI-TÓTH ANDRÁS
TATAI-TÓTH ANDRÁS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Aki figyelemmel kísérte a bizottsági előadókat, az is érzékelte, hogy rendkívül érzékeny területeken nyúlt hozzá a beterjesztett oktatási törvényjavaslat a közoktatás rendszeréhez, különböző feladatok megoldására vállalkozott a szakképzés területén, az oktatásszervezés területén, és talán az összes érzékeny terület közül a legérzékenyebben a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók problémakörében. De mielőtt erről szólok néhány szót, az előzőekben elhangzottak közül az oktatás finanszírozása nagyon gyakran előkerül.
Nyilván Babák képviselő úr pontosabban tudja, mint én, hogy a közoktatás finanszírozása állami feladat, amit az állam úgy old meg, hogy a központi költségvetésből biztosít támogatást az egyébként a közoktatási feladatok ellátására alkotmányosan kötelezett önkormányzatoknak, amelyek az állami támogatást a saját pénzükből kiegészítik, és működtetik a rendszert. Tehát semmi változás nem történt ebben a dologban 1990 óta. Természetesen voltak évek, amikor a központi költségvetés többet adott közoktatási normatívára és kevesebbet az önkormányzatoknak egyéb feladatra, és - aminek sajnos most tanúi vagyunk - egyéb feladatokra ad többet, közoktatásra kevesebbet. Majd a költségvetésnél támogassa Babák képviselő úr, hogy ez az arány javuljon.
Visszatérve a sajátos nevelési igényű tanulók körének a szabályozásához, kétféle probléma megoldására volt szükség, ezért került már az őszi törvénymódosításkor napirendre ez a kérdés. Az egyik ilyen problémakör az volt, hogy sok esetben szociálisan és kulturálisan hátrányos helyzetű gyerekeket sajátos nevelési igényű körbe soroltak azért, hogy többlettámogatáshoz jussanak, hiszen a képzésükre többletforrásokra volt és van szükség. Elsősorban ilyen panaszok a roma kisebbségi önkormányzatoktól érkeztek, és erre mindenképpen oda kell figyelni, megoldást kell találni.
Egy másik probléma, hogy a sajátos nevelési igényű gyermek egy udvarias kifejezésévé vált a fogyatékkal élő vagy egyszerűbben szólva a fogyatékos gyermek kifejezésnek. És ez az ügy így nem volt rendben, hiszen sok gyermek került az iskolákba különböző pszichés fejlődési zavarokkal, amely fejlődési rendellenességek, zavarok megfelelő pedagógiai, pszichológiai módszerekkel jól javíthatók, ezek a hibák kiküszöbölhetők, és teljes értékű felnőttként állhatnak majd munkába, élhetik az életüket ezek a fiatalok. Másik oldalról pedig, bár nyilvántartásba vették ezeket a gyermekeket, az utánuk járó állami támogatást is igénybe vették, megfelelő szolgáltatás formájában nem jutott el a fiatalokhoz ez a segítségnyújtás. Tehát ez a másik problémakör, amit meg szeretnénk és meg kell oldanunk.
A szegregáció kérdése, tehát amikor sajátos nevelési igényűnek minősítettek hátrányos szociális és kulturális helyzetű családokból származó gyerekeket: ennek a megoldására érdemes az Európai Unió több országában alkalmazott definíciót megnézni, ahol a sajátos nevelési igényű fogalomkörbe három alkategória tartozik, röviden szólva a fogyatékkal élők vagy fogyatékosok, B kategóriába tartoznak a pszichés fejlődési rendellenességekkel, nehézségekkel küzdő gyerekek, diszlexiások, diszgráfiások és hasonló részképességzavarral küzdő gyerekek, és a harmadik, a C kategóriába pedig a szociális és kulturális körülményeik miatt hátrányos helyzetű gyermekek.
Javaslatot dolgoztunk ki arra, hogy ez a három kategória szétválasztódjon. Folyik az országban egy felülvizsgálat, ahol tulajdonképpen a felülvizsgáló bizottságoknak azt kell eldönteniük, hogy a sajátos nevelési igényű körbe bevont gyermekek e három kategória közül melyikbe tartoznak. A célunk az, hogy minden olyan gyermek, akinek az ellátása ma az iskolarendszerben biztosított, továbbra is kapja meg legalább olyan szinten az ellátást, mint ma, és minden gyermek, akinek speciális segítségre van szüksége, de ma nem kapja meg ezt a segítséget, ezt kapja meg a jövőben.
Meggyőződésünk, hogy a felelősség a gyermekek fejlesztéséért, neveléséért az iskolánál van, tehát annak az iskolának kell a gyerek fejlődéséért felelősséget vállalni, ahová a szülő beíratja a gyermeket. Nyilvánvaló akkor, hogy olyan szabályozást kell tenni a törvénybe, hogy a segítség, a forrás, amiről ma itt már elég sok szó esett, odakerüljön az iskolához, ahol a felelősség van. Támogatjuk azt a megoldást, hogy a szakértői bizottságok és a nevelési tanácsadók vegyenek részt ebben a munkában, hiszen ott van a szakértelem, ők tudják azt megállapítani, hogy milyen nevelési eljárásra van szükség ahhoz, hogy a gyermek fejlődni tudjon. Ezt a munkát az iskola, ha felkészült erre, elvégzi, és a nevelési tanácsadó felügyeli, és a pénz címezetten csak akkor érkezzen meg az iskolába, ha ezt a munkát ténylegesen elvégzik, és a nevelési tanácsadó igazolja, hogy az általa előírt nevelési folyamat, tanítási folyamat végbement, és a gyerek fejlesztése megtörtént. Ugyanakkor, ha nincs az intézmény erre felkészülve, szerződést, megállapodást köthet nevelési tanácsadóval, a nevelési tanácsadó szakemberei - és itt jön be ez az utazópedagógus-, utazószakember-hálózat, amiről önök beszéltek - elvégzik a munkát. Nyilván ebben az esetben a felügyeletet az adott intézmény vezetője kell hogy ellássa. Biztosítani kell tehát, hogy minden egyes gyermek megfelelő ellátásban részesüljön, és ehhez az ellátáshoz, ehhez a képzéshez odakerüljön a forrás is.
Szót kell itt még ejteni a harmadik kategóriáról, a szociálisan és kulturálisan hátrányos helyzetű gyerekekről. Ha alaposabban elemezzük az oktatási törvény szövegét, akkor világossá válik, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű kategória felel meg leginkább ennek a fogalomnak. A halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekről nagyon sokat beszéltünk az elmúlt évtizedekben. Minden kormány, minden párt minden programjában szerepelt ez a kérdés. Valódi segítséget ehhez nem adtunk, sok esetben ezek a gyermekek azért kerültek be a sajátos nevelési igényű körbe, hogy forráshoz jussanak a képzésükhöz. Tehát ezt a problémát is meg kell oldani; például úgy, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket, mondjuk, másfél tanulónak kell tekinteni az osztálylétszám és a finanszírozás számításakor, és ha kell, akkor ezeknek a nehéz sorsú gyermekeknek az oktatására és a nevelésére máshonnan kell forrásokat átcsoportosítani, de ellátatlanul nem maradhatnak ezek a gyerekek, hiszen a magyar társadalomnak ma ez a legsúlyosabb gondja, a szociális és kulturális kettészakadás, és bár önmagában az iskola megoldani nem tudja ezt a kérdést, de kötelessége és feladata, hogy a lehető legnagyobb segítséget nyújtsa a gyermekek felzárkóztatásához.
(15.40)
Tehát a probléma, a feladat megoldását ebben a hármas szerkezetben látjuk, hogy a sajátos nevelési igényű kör, amely a mai szabályozás mellett egyenlő a fogyatékossal, egészüljön ki a pszichés zavarokkal küszködő és a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel is. Részletkérdés, hogy ezt hogyan nevezzük, mert ma a „sajátos nevelési igényű” szót gyakorlatilag lekötötte a „sérült”, a „fogyatékos” fogalom. Tehát lehet, hogy nem kell zavart keltenünk a kategóriáknál, hogy mondjuk, a sajátos nevelési igényű körbe soroljuk be a halmozottan hátrányos helyzetűeket, mert az ismét félreértésre ad okot, de egyszer rendbe kellene tenni a törvényben ezt a fogalomrendszert, a tevékenység- és a finanszírozási rendszert.
A mostani törvénymódosítás elsősorban a tevékenységrendszer rendezésére vonatkozik, és nyilván, ha ez sikeres lesz, a szakmai támogatóink segítségével, hiszen az előkészítésbe igyekeztünk bevonni az adott területen, a nehéz helyzetben élő gyerekekkel foglalkozó pedagógusokat, iskolaigazgatókat, szakértőket, nevelési tanácsadókat, ezúton is köszönetet mondunk a segítségükért.
A következőkben csak utalásszerűen fogok kitérni néhány dologra, amelyek ma itt már többféle szempontból elhangzottak. Volt, aki a felszólalók közül kritizálta, volt, aki dicsérte a foglalkoztatási rendszert. A frakciónk olyan megoldást keres, hogy ne sérülhessen az intézményvezető szakmai felelőssége. Hiszen az iskolába beíratott gyerekekért az iskola igazgatója felel, és akkor tudja gyakorolni, vállalni ezt a felelősséget, ha maga dönti el, hogy milyen munkatársakat alkalmaz a pályázók közül. Tehát nem biztos, hogy ez a nagytérségi munkaerő-gazdálkodási szisztéma egyértelműen vállalható, illetve csak olyan módon vállalható, hogy nem csorbíthatja az intézményvezetők hatáskörét, jogkörét, hiszen a felelősség náluk van. Az nem működik, hogy a fenntartó önkormányzatok kijelölik a tantestületet, az iskolaigazgatók pedig az esetleg beleszólásuk nélkül létrehozott tantestülettel végezzék el a feladatokat.
Röviden ki szeretnék még térni a művészeti iskolákra, amelyek ma bonyolult minősítési eljáráson esnek át, ezt a minősítési eljárást a parlament az előző évi törvényekben írta elő a művészeti iskolák számára. Jogosnak érezzük a művészeti iskoláktól kapott igényt, hogy mindaddig, amíg ezt a bonyolult feladatot el nem végzik, nem kellene változtatni a feltételeket. Tehát olyan javaslatokat fogunk beadni, amelyek arra vonatkoznak, hogy a művészeti iskolák a jelenlegi törvényi keretek között végezhessék a munkájukat, és amikor látni fogjuk a minősítések eredményeit, akkor, velük együtt ismét végigtárgyalva a dolgot, kellene ezt újra napirendre tűzni, és hosszabb távú szabályozást kialakítani.
Az utolsó - de nem a leglényegtelenebb - pont, hogy a beterjesztett törvényjavaslat felnyitotta a pedagógusok foglalkoztatásának néhány kérdését is. Ennek keretében javaslatot fogunk tenni arra, hogy a pedagógusok számára kötelezően elrendelhető plusz két óra többletmunka szabályozása ésszerűbbé váljék, kiküszöböljük a bürokratikus elemeket.
Magyarul: a tanórán kívüli tevékenység kifizetésének nem lesz feltétele az, hogy az iskolaigazgató előtte a plusz két óra ingyenmunkát elrendelte. Ha a gyerekek érdekében szükség lesz az iskolában ilyen tevékenységre, akkor az igazgató elrendelheti, de ennek a nyilvántartása, bürokratikus vezetése olyan energiákat kötött le, amelyek nincsenek arányban azzal az eredménnyel, amelyet hozott. Gondolom, helyes, ha a tapasztalatok birtokában korrigáljuk a korábbi döntéseinket, és jobb megoldásokra teszünk javaslatot.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
