DR. BOROSS PÉTER
DR. BOROSS PÉTER
DR. BOROSS PÉTER, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előttem szóló vezérszónokok számtalan ismeretterjesztő mondatot mondtak el, tájékoztattak bennünket, és tájékoztatták az ország közvéleményét is, hogy tulajdonképpen miről van szó. Nagy hangsúllyal lehet köszönteni, hogy mindenki egyezik abban az álláspontban, hogy a határőrség és a rendőrség egységes szervezetben való működtetésével egyetért. Én azt hiszem, ez is olyan ritka esemény mostanában, amit nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ezt én kijelenthetem tehát a Magyar Demokrata Fórum nevében is, hogy az összevonás tényével egyetértünk.
Három törvény, három javaslat fekszik előttünk. Az a véleményem, hogy az alkotmány módosításával kapcsolatos javaslat, továbbá az államhatárról szóló javaslat mellé nyugodtan voksot tehetünk, tehát én különösebben ezzel a két előterjesztéssel nem is igen kívánok foglalkozni, egyetértvén az abban foglaltakkal.
Különös időpontban kerül azonban napirendre ez a kérdés. Ezt a különös időpontot olyan események árnyékolják és befolyásolják, amelyek azt jelentik, hogy pusztán a szervezeti egységesítés itt anélkül nem képezheti tárgyalás témáját, hogy közben ne jöjjenek elő mindennapjainknak azok a gondjai és ítélkezései, amelyek itt benne vannak a levegőben. Tehát ebből a szempontból úgy hiszem, hogy elég kedvezőtlen időpontban kerül sor ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalására, és ez sajnálatos.
A magam részéről azonban egyfajta politikai érettségnek is tekinteném, hogy most mi olyan törvény ügyében döntünk, ami az elmúlt évek tapasztalatai alapján 10-15 évig legalább meg fogja határozni ennek a szervezetnek a működését, legalább 10-15 évig majd nem lehet ilyen meg olyan egyet nem értés miatt ehhez a törvényhez hozzászólni. Tudunk-e tehát elvonatkoztatni azoktól a hátborzongató és érthetetlen módon egy időre összesűrűsödő negatív jelenségektől? Vagy azok meghatározzák mindazt a gondolatot, amelyek most befolyásolnak egy mégiscsak egyszerűen felvethető kérdést: célszerű-e összevonni a két testületet?
(11.20)
Ami elhangzik itt is, és elhangzik másutt is, némi aggályt is támaszt az emberben. Bennem, államtitkár úr, felmerült mindjárt az a gondolat, míg elmélyülten hallgattam kedves barátaim és képviselő kollégáim szavait, hogy talán jobb lett volna nagyon egyszerűen egy törvényi előterjesztésben az egységesítés, és mindazt, ami itt vitatéma, főleg eme társadalmi panaszbizottság létrehozása, egy másik törvénytervezetben előterjeszteni, esetleg egy időben, mert akkor az egyiket, az az érzésem, el lehetett fogadni, míg ez a betét itt különböző, nemcsak ebben a stádiumban, hanem a későbbi stádiumban is beláthatatlan vitákat eredményezhet.
Nem tagadom, hogy a továbbiakban szeretnék a jogszabály belső elrendezettségével és tartalmával foglalkozni, annak kijelentésével is, hogy kodifikációs szempontból egy nagyon alapos munka, és ezt mindenképpen öröm olvasni akkor, amikor nem minden joganyag ilyen. Ezek a kérdések úgy merülnek fel egy általános vita keretében, talán nem is kell különösebb hangsúlyt adni, hogy ha a határátlépéssel kapcsolatos bűnözésre vagyok tekintettel, akkor mégse kellene 72 óra alatt megsemmisíteni a felvételt, mert a határon átnyúló, átmászó bűnözés esetén 72 óra alatt még a kapcsolatfelvétel sem születik meg. Mondjuk, 15 napot kibírna az a képi anyag, mert különben értelmetlen magát a felvételt elkészíteni - ez a benyomásom.
Nem adok különösebb hangsúlyt neki, tisztelt Ház, de azért csak megemlítem, az is milyen jó volna, hogyha külön megállapodás és kormánydöntés születne arról, hogy milyen lövedéket lehet használni, mert az ebbe a törvénybe bekerülő gumilövedéki tiltásban van valami eltúlzott jelleg, hogy a gumibot után majdnem az éleslőszer következik már. Lehetne megállapodni normális politikai viszonyok között, hogy nem használatos a gumilövedék, de törvénybe behelyezni nagy hangsúllyal annak tilalmát, nem tartom valószínűnek, célszerűnek, pláne majd tizenkét év múlva, amikor már régen nem is lesz gumilövedék, kivéve, hogy a mi törvényünkben szerepel egy ilyen klauzula.
Nem ez a fő kérdés azonban, amire itt utalni szeretnék, hanem a panasztestület. Azt hiszem, megértéssel kell fogadni azokat a szándékokat, amelyek ilyen körülmények, események és abból eredő lélektani viszonyok következtében keresnek valamit, amivel még jobban kifejezhetik abbéli szándékukat, hogy ilyen gaztett ne forduljon elő, mint ami napjainkat jellemzi. Különös nyomatékot ad az ügynek, hogy Angliában is így van. Nálunk ez egy szokásos érvelés, de ombudsmanrendszer is érkezett, mert Észak-Európában így van, talán bizonyos elemei felülvizsgálatra szorulnának. Igazságszolgáltatási Tanács is létezett, mert a dél-európai országokban ez így van.
Nagyon kérek mindenkit arra, hogy gondolkodásmódjukban kapjon nagyobb szerepet a magyar múlt, kapjon nagyobb szerepet egy nagyon jól működő államigazgatási vázlat, amelyből ki kellene emelni az elmúlt negyven év egypárti mit tudom én, mijét, de az azt megelőző időszak legyen példa, mondjuk, az ügyészség alkotmányos hovatartozása miatt. Ha arra koncentrálnánk, nem lenne az a zűrzavar, ami egyébként mostanában is van, és ismételt kudarcokkal végződik.
Ami ezt a panasztestületet illeti tehát, bátran ki kell hogy mondjam, ez afféle pótcselekvés, pótdöntés, és a nagyon demokratikus felügyelet illúzióját alkalmas kelteni. Hol tartunk most ezzel e pillanatban? Azt mondja a javaslat, hogy a miniszterelnök nevezi ki. Természetes módon a másik politikai oldal részéről elhangzik, az ellenzék részéről, hogy ne a Magyar Köztársaság nevezze ki. Elhangzik az, hogy a köztársasági elnök nevezze ki, de szerencsére ez lekerült mint abszurditás a napirendről, de elhangzik, hogy a frakciók jelöljék a tagokat, és ma hallottam először, hogy kétharmados többséggel legyenek megválasztva.
Ha szabad jóslatot tennem a helyzet némi ismeretében - és majd megkövetek mindenkit, hogyha nem úgy következne be -, hogy e testület felállítása roppant aggályosnak tűnik számomra, ha ide is kétharmad kell, meg oda is kétharmad, és ha személyi ügyekben csak rossz kompromisszummal lehet megkötni ilyen természetű megállapodást.
Lássunk tisztán! Nem vagyunk egészséges jogalkotói testület mint Országgyűlés. Meg sem közelítjük azokat a régi rítusokat, amelyek az elmúlt 150 évben a magyar politikai közéletet jellemezték - apró kis viták, érdekharcok, sok minden. Ezért nekem az a véleményem, hogy egy olyan testület, amely hierarchikus felépítésű, amelyikkel szemben ellenőrzési funkciót gyakorol a minisztérium, az ügyészség, az ombudsman, és maga a vezetői ellenőrzés is létezik, abba beültetni egy olyan elemet, amely egy hierarchikusan működő szervezetnél életidegen, csak belső zavarok forrása lehet. Arra jó, hogy felmutassuk, hogy lám, hogy akarjuk mi.
Arról nem beszélve, hogy a javaslat szerint mi is a következmény: hát az, amennyiben eme rangos panasztestület valamely indítványát az országos rendőrfőkapitány nem fogadja el, magyarul: másképp dönt, akkor azt indokolni köteles. Ez egy rangos szabályozási elem, amelyből mindjárt az következik, hogy a testület és a főkapitány körül vagy összeütköznek az ellentétek már az első ilyen alkalommal, vagy pedig belesimul az egész ilyen hasonló szervezetek könnyed, kellemes semmittevésébe; arról nem beszélve, egy országos rendőri hálózat és egy budapesti ilyen testület működési gyakorlata milyen lenne - helyszíni szemle, behívás, nem folytatom tovább. Uraim, nem lehet megspórolni a vezetői felelősséget. Nem lehet elspórolni! Én úgy érzem, hogy ennek az integrálása a rendőri szervezetbe rendkívül sok zavar forrása lehet. Talán azt is mondhatnám, minden ilyen szervezet külső és törvényi ellenőrzés alatt áll az egész világon - tudom, kivétel Anglia.
Miért nem lehet a modelleket elfogadni úgy, ahogy vannak? Miért kell most egy olyat beépíteni, amelyiket… - tisztelettel kérdezek mindenkit, vajon a vám- és pénzügyőrség, amelynek szintén van őrizetbevételi, nem folytatom tovább, milyen jogosítványa, miért nem kap analóg egy ugyanilyen testületet? Netán a börtönőrségbe nem volna-e célszerű egy ilyet, és ami a leglényegesebb, amely semmiféle kontroll alatt tulajdonképpen nem áll, az ügyészség nem igényelhetne egy ugyanilyen testületet? Hát, burjánozhat, ez a kérdés, és mindenhol önmagában majd logikusnak tűnik. Tisztelettel javaslom, hogy ne tévelyegjünk. A szervezetrendi kérdésekben való némi elmélyülés magyarázatot adhat arra, hogy talán nincs szükség erre, nem ettől lesz jó. Felmerül persze a kérdés a továbbiakban, hogy mégis mi van a rendőrség világában, vagy hogy kellene rendbe hozni mindazt, ami a rendőrségnél van.
(11.30)
Most egy állományvizsgálatra volna szükség, amit a felügyelő miniszter elrendel, és végrehajtanak, állományvizsgálatra. Abban biztos vagyok, hogy háromévenkénti pszichológiai vizsgálatot negyedévenkénti nem tudja felváltani, államtitkár úr, de hogy gyakoribb legyen, mondjuk, másfél évenként, az még talán elfogadható.
Az a nagy baj, a fegyelem oda romlott, hogy politikai viták zajlanak őrszobákon, már ott is megütköznek a legények ide- vagy odatartozás szempontjából, és nincs, aki meg merje tiltani. Az alsóbb parancsnokok világában kell körülnézni, ahol nagyon könnyen kialakul egyfajta brancsszellem, és hiányzik a hierarchia lényege, a távolságtartó és utasításképesség. Olyan alsóbb parancsnokon kellenek, akik megtiltják mindazokat a zavaró körülményeket, amelyek ott jelenleg jelen vannak. Ezek képesség kérdései. Ott kell felülvizsgálat, és még egy kell: az eltávozottak kontrollja. Én nagyon javasolom minden emberi jogi korlát ismeretében is, hogy a rendőrségtől és ilyen testületektől eltávozott személyek meghatározott ideig kontroll alatt álljanak, vagy a kontroll lehetősége érvényesüljön, mert nem kétséges, hogy az eltávozottak még nagymértékben lejáratják a testületet, ha az hangzik el, hogy volt rendőr, jóllehet évek óta már nem az.
Én tisztelettel javasolom tehát elsősorban ennek a társadalmi testületnek az újramérlegelését mindenkitől józanul és a szervezeti mozgástörvények figyelembevétele mellett.
Köszönöm. (Taps.)
