GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én egy kicsit máshonnan közelíteném meg ezt a kérdést, mint eddig a bizottsági vélemények kapcsán visszaigazolódott. A szak- és a felnőttképzés fontosságáról a tekintetben szeretnék szólni, hogy milyen viszonyban van mindez magával a munkaerőpiaccal.
Azt gondolom, hogy ha egy látképet akarunk magunk elé helyezni, és mondjuk, a magyarországi foglalkoztatási helyzetképet nézzük - ami egyébként, csak szeretném jelezni, az elmúlt esztendőkben folyamatosan pozitív trendet rajzol akár a foglalkoztatotti számokban, akár az inaktívak számának a csökkenésében, mindamellett, hogy a munkanélküliek száma is növekvő volt, de ez fakadt a mértékbeli inaktivitás csökkenéséből -, akkor azt láthatjuk, hogy igazából a munkaerőpiacon azoknak van sanszuk, esélyük az elhelyezkedésre, akik legalább szakmai képesítéssel bírnak.
(18.40)
Az aktivitási vagy a foglalkoztatásiráta-értékeket nem kell hogy mondjam, mindnyájan tudjuk, akik most itt ülünk és vitatjuk ezt a törvénytervezetet, de ahhoz illesztetten azért ha mondom, akkor lehet, hogy már nem mindenki számára volt eddig ismert, hogy ha a szakmai végzettséggel bíró emberek körét nézzük a munkaerő-piaci elhelyezkedések vonatkozásában, akkor azt látjuk, hogy 67 százalékos a foglalkoztatási ráta értéke; 67 százalékot meghaladó. Magyarul ezt azt jelenti, hogy mértékadó módon magasabb, mint egyébként az általános, az átlagos foglalkoztatási ráta értéke, de ha más viszonyítást teszek, akkor az európai 25-ök vagy épp a 15-ök átlagos foglalkoztatásiráta-értékétől is magasabb a magyarországi szakmunkás, szakmai végzettséggel bírók foglalkoztatásiráta-értéke.
Magyarra fordítva a szót ez azt jelenti, hogy van értelme szakmát tanulni, szakmát elsajátítani, hiszen mindazok, akik ezzel a képességgel bírnak, sokkal nagyobb eséllyel tudnak a munkaerőpiacon elhelyezkedni. Van ennek egy másik aspektusa is, az pedig az, hogy ha nem a foglalkoztatotti oldalról nézzük, hanem mondjuk, a regisztrált álláskeresők oldaláról - régi nevén a regisztrált munkanélküliek oldaláról -, akkor sokkal kisebb az a rátaérték, amivel a szakképzett emberek bírnak. Ez gyakorlatilag nem éri el a 6 százalékos rátaértéket.
És nem kibontva, csak mellétéve szeretném érzékeltetni, hogy azok körében, akik nem bírnak szakmai képesítéssel, alacsony iskolai végzettséggel vagy éppen szakképzetlenséggel bírnak, azok esetében ez a foglalkoztatási ráta alig éri el a 27 százalékot, 40 százalékkal kisebb, mint azoké, akik szakképzettek, a munkanélküliségi ráta értékének duplája, az 5,8-del szemben közel 12 százalékos.
Magyarul, megint odajutok, ahova az előbb, hogy miért is van értelme szakmai képesítést szerezni. Egyszerűen azért, mert a munkaerőpiacon a munkaadók, a gazdálkodó szervezetek, a cégek leginkább olyan munkaerő után kutatnak, akik megfelelő tudással, munkához való hozzáállási készséggel és képességgel bírnak, és ezeken keresztül hozamot és profitot tudnak az ő számukra termelni.
Nem véletlen, hiszen átalakult 15-20 évvel ezelőtt a világunk, ez pedig azt jelenti, hogy piacorientálttá vált, tehát mindenki, aki foglalkoztatni kíván, hozamot akar termelni a maga számára, és ebből a hozamból hajlandó átengedni azok számára, akik ezt a hozamot megtermelik. Visszaigazolódik ez a munkaerő-keresletek oldalán is, hiszen általában, ha 100 egységnek vesszük a munkaerő-keresleti számadatokat, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy közel a 40 százaléka ennek a 100 egységnek gyakorlatilag a szakképzettséggel bírók irányába fogalmazódik meg. Tehát az igény elég domináns, elég erős a szakképzettek irányába.
Ha az elmúlt évek sajátosságait látjuk magunk előtt, akkor azt is lehet látni, hogy adott esztendőben mindig - időről időre, adott időszakokban - 30-50-60 ezer szakmunkást tudna felszívni a magyar munkaerőpiac. Ilyen értelemben tehát megint csak azt mondom, hogy van értelme szakmát elsajátítani, van értelme annak, hogy olyan tudástöbbletre tegyenek szert az emberek, amelyből a munkaerőpiacon meg tudnak élni.
A gazdálkodó szervezetek közel 10 százaléka - ez jelentős hányad - hosszú időn keresztül nem tudja feltölteni azokat az igényeit, amelyeket szakmunkásokkal párosítva akar feltölteni. No tehát, ha a munkaerőpiac szemszögéből nézem ezt a kérdést, akkor azt gondolom, több szót már nem kell hogy fecséreljék arra, hogy miért is van értelme a szak- és a felnőttképzés kérdéskörével foglalkoznunk. De az én gondolkodásom és hitem szerint minden, ami szakképzés, alapvetően munkaerőpiac-orientáltsággal kell hogy bírjon, tehát azzal kell hogy szoros összefüggésben legyen.
Ilyen értelemben a már most itt a bizottsági vélemények kapcsán is sokszor felszínre került tiszkek - területi integrált szakképző központok - dolga, azt gondolom, nem kerülhető meg, már csak azért sem, mert ezeken az intézményeken keresztül egy jobb, egy újabb, egy modernebb technológiai háttérrel megáldottan lehet olyan szakképzést folytatni, ami még inkább képessé teszi az itt tanuló gyermekeket, fiatalokat arra, hogy a munkaerőpiacon önmagukat könnyebben el tudják adni. Nyilván és természetesen ezeknek az intézményeknek a működési költségei finanszírozásáról gondoskodni kell, hiszen csak és akkor van ennek a történetnek eredménye. De az én ismereteim szerint ez a kérdés nem kérdés.
A szakmai képzés tekintetében nemcsak a folyamatbeli rendszerek, nemcsak a folyamatában kezelt kérdések, hanem a végpontok ellenőrzése is fontos. Ilyen értelemben ez a törvénytervezet foglalkozik a vizsgáztatások ellenőrzésének kérdésével, de foglalkozik olyan alapkérdésekkel is, amelyek megítélésem szerint az elmúlt másfél évtizedben kicsit háttérbe szorultak. Példaként említem a pályaválasztás, a pályakorrekció vagy a pályakövetés rendszerét.
Azért tartom fontosnak ezeket, mert elkerülhetővé válnak olyan tévutak választásai, amelyek korrekciója mindenkinek sokkal többe kerül, az egyénnek, az őt nevelő szülőnek, a társadalomnak. Éppen ezért, ha a pályaválasztás időszakában megfelelő impulzusok érhetik vagy érik a fiatalt, akkor nagyobb eséllyel találják meg az indulás fázisában azt a helyet, amelyet nem kívánnak már a kezdő állapotban elhagyni.
Azt gondolom tehát, hogy a pályaválasztásra, szükség esetén pedig - ha ez nem sikerült - a pályakorrekcióra is érdemes forrásokat fordítani, pont annak érdekében, hogy a lehetőségekhez illesztetten minél könnyebben és minél hamarabb lehessen azt az utat járni, ami az egyén és a társadalom számára is haszonnal és hozammal bír.
Nagyon fontosnak ítélem azt is, amivel foglalkozik a törvénytervezet, hogy az intézmények, amelyek szakképzéssel foglalkoznak, akkreditáltak legyenek, hiszen az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés egyik lehetősége csak és akkor adott, ha ez az akkreditáció már rendelkezésre áll. Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy az Új Magyarország fejlesztési program keretei között meglévő, TÁMOP, KIOP névre hallgató operatív programok keretei közötti források felhasználásából minél több szolgálja a szak- és a felnőttképzés intézményrendszerének erősödését, és azt, hogy az a szellemi potenciál, ami az intézmények keretei közül kikerül, még erősebbé válhasson.
Azt gondolom, hogyha ezt az utat járjuk, akkor kellő eredményesség igazolódhat vissza belátható időn belül. A szakképzés fejlesztése tekintetében egyébként fontosnak ítélem azt is, azokat a gyakorlatorientáltnak mondható lépéseket, amelyeket már évekkel ezelőtt megtettünk, és a későbbiekben tovább kell erősítenünk. Gondolok itt foglalkoztatáspolitikai vagy szociálpolitikai szempontú megközelítésekre is. Csak címszavakban említenék néhányat.
Nagyon fontos, hogy a gazdálkodó szervezeteknél tanulószerződések kötelékei között minél többen jelenjenek meg. Szeretném jelezni, hogy ma a feltételek azt mondják, hogy minimum a minimálbér 15 százaléka az a mérték, ami a tanulószerződés keretei között megfizetésre kerül. 2007-től ez 20 százalékos mértékű, és félévente emelkedő trendet rajzol. Hozzáteszem azt is, hogy a törvénytervezet alapján a hiányszakmák tekintetében egy pluszolásra, plusz 20 százalékos mértékű kiegészítésre is sor kerül, ami gyakorlatilag orientál a tekintetben, hogy mindenki elgondolkodjon, hogy van-e értelme ilyen típusú hiányszakmák elsajátításának.
De foglalkoztatáspolitikai szempontból a munkatapasztalat megszerzése az élő környezetben, lehetőség szerint a gazdálkodó szervezetek kötelékei között történjen. E tekintetben is át kell alakítani a normatív támogatási rendszereket. Támogatni kell és jobban támogatni kell azt, hogyha élő környezetben sajátítja el a megszerezhető tudást, gyakorlatot a pályakezdő.
Nem véletlen, hogy a korábbiakban 16, majd a jelen időszakban elkövetkezendő rövid időszakban további 11 szakmát, szakképesítést érintően mind a szakma követelményeinek, mind a vizsgáztatás követelményeinek kérdéskörébe a köztestületek, kamarák bevonása intenzíven megtörtént. Kell hogy legyen olyan visszaigazolás, amelyet a gazdaság, a köztestületek közvetítenek az intézmények irányába.
Nyilván az iskolákat is ösztönözni kell; az előbb említett gyakorlati képzés normatív átalakítási rendszerén keresztül ez megtehető. De a legfontosabb - még egyszer - az, hogy a szakképzés és a gazdaság szoros kapcsolatban legyen egymással. Ilyen értelemben nem véletlenszerű, hogy, mondjuk, az országos képzési jegyzék keretei között - annak a kialakításánál - a gazdálkodó szervezetek jelen voltak. Nem véletlen az, hogy a képző szervezetek kötelékei között tanácsadó testületek működnek, amelyekben a gazdálkodó szervezetek képviselői jelen vannak.
(18.50)
Nem véletlen az, amiről már beszéltem, hogy a tanulószerződések száma mértékadó módon növekszik, hiszen 11 évvel ezelőtt, 1996-ban 6600 fő volt a tanulószerződéssel jelen lévők száma, a tavalyi iskolai tanévben, a 2005-2006-os tanesztendőben pedig több mint 32 ezer, több mint az ötszöröse. Tíz év alatt meg tudott ötszöröződni ez a szám. Azt gondolom, ez nagyon jó, és ezt a trendet, tendenciát kell a későbbiekben még tovább erősíteni.
Csak két-három gondolatot szeretnék még mondani a tervezett intézkedések szükségszerűségéről. Azt gondolom, a pályakövetési rendszer fontossága nem megkérdőjelezhető, egyrészt azért, mert információkat kapunk ezen keresztül, amelyek visszacsatolásával új szakmai tartalommal lehet megtölteni a rendszereket. A finanszírozás kérdésköre, amely azt mondja, hogy az iskolák, intézmények teljesítményalapú finanszírozása rajzolódjék meg, nem elvetendő kérdés. Hiszen ma durván 1350-1400 önálló szakképzési sziget működik az országban, amely nem feltétlenül biztos, hogy mindig és mindenkor a mérhető, fogható vagy kalibrálható munkaerő-piaci igényekhez illesztetten teszi meg a képzést, hanem a már bizonyos értelemben és bizonyos esetekben megkövült sajátosságokra alapulva végzi el mindezt, és éves viszonylatban durván 18-20 milliárd forintos nagyságrendű fejlesztési pénzt viszünk bele ezekbe az intézményekbe. Ez, ha csak egy európai uniós költségvetést nézünk, hét év alatt 120-130 milliárd forint, óriási pénz. Nem mindegy, hogy ez tényleg a munkaerőpiac igényeihez illesztetten történik-e, vagy nem.
Azt gondolom, igen, meg kell fontolni - több szempontból is -, hogy nem szabad olyan képzéseket mértéktelen módon, de még mértékadó módon sem finanszírozni, amelyek látható módon, hosszú időn keresztül visszaigazoltan, effektív módon munkanélkülieket, álláskeresőket bocsátanak a társadalom számára. Megfontolandó, hogy e képzések tekintetében milyen finanszírozási feltételek alakuljanak ki.
Fontosnak tartom azt is, hogy az előzetesen megszerzett tudásnak a folyamatrendszerbe való beépítése hogyan történhet meg. Lehessen biztosítani a megszerzett szakképesítések közötti átjárhatóságot, lehessen elismerni a rész-szakképesítést, ezt a törvénytervezet magában hordozza. Nagyon fontos, hogy ne hulljanak el olyan időszakok, amelyek a tudás megszerzésével párosultak, és megítélésem szerint elkerülhetetlen a pályaorientációs vagy éppen a gyakorlati oktatás további erősítése a 9-10. évfolyam viszonyrendszerében.
Két utolsó mondattal azt szeretném érzékeltetni, hogy meggyőződésem, a szakképzés tartalmának a kialakításában, magában a vizsgáztatás rendszerében, a minőségbiztosításban - és még említhetnék néhány tényezőt - még nagyobb hatáskörrel kell hogy jelen legyenek a gazdálkodó szervezetek képviselői, a köztestületek, a kamarák, akár a szakmai vizsgakövetelmények, a vizsgaelnöki kijelölések, az országos szakmai vizsgáztatások, tanulmányi versenyek tekintetében.
Utolsó mondatom arról kell hogy szóljon, amiről az első is: ez pedig nem más, hogy mindennek a következménye nem szólhat másról, csakis arról, hogy a jelen és a mérhető, közeljövőbeni munkaerőpiac igényeit szolgálja ki a szakképzés és a felnőttképzés rendszere, mert ez párosul haszonnal, hozammal a társadalom számára.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
