TÓTH FERENC

Teljes szövegű keresés

TÓTH FERENC
TÓTH FERENC, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A szakképzési és a felnőttképzési törvények módosítására benyújtott javaslattal szemben az oktatási és tudományos bizottság kisebbsége részéről számos ellenvetés fogalmazódott meg. Ezek közül egypár:
A kormány a közoktatási törvényjavaslattal létrehozná a regionális szakképzési fejlesztési bizottságokat a régióban folyó szakképzés irányainak és beiskolázási arányainak kidolgozására, ők diktálnák a régió szakképzési politikáját, végeznék az önkormányzati és nem önkormányzati szakképzés összehangolását, a fejlesztési források elosztását. A bizottság tagjait a kormány nevezné meg, így akarja elérni, hogy a döntően jobboldali vezetésű megyék ne szólhassanak bele a szakképzés-politikába, illetőleg annak finanszírozásába. A regionális szakképzési fejlesztési bizottságot a kormány függetlenítené a megyéktől, amelyeknek a szerepét, felelősségét és feladatait kétharmados törvény írja le.
(18.30)
Megkettőzött irányítás jönne tehát létre a megyékben, ami teljes káoszt eredményezhet, és alkotmányosan is igen aggályos. A szakképzés területén várható kaotikus helyzetet a kormány pusztán azért idézi elő, hogy rátegye a kezét az uniós fejlesztési források elosztására. A javaslat utat nyitna az úgynevezett szakképzés-szervezési társulásoknak, amelyeknek azonban a regionális szakképzés-fejlesztési bizottság szakképzés-politikáját kell követniük, így jutnának fejlesztési forráshoz, egyúttal függetlenítené természetesen a megyei irányítástól.
Tisztelt Országgyűlés! A kormány belevág egy átfogó intézményszerkezeti reformba, de alapvető kérdéseket nem tisztáz, nem tisztázza pontosan a tiszkek szerepét a szakképzési intézményrendszerben. Olyan mamutintézmények létrehozására törekszik, amelyek ésszerűtlen módon csaknem valamennyi szakképző intézményt maguk alá gyűrik, függetlenül attól, hogy többük helyben, akár pedagógiailag hatékonyabban és pénzügyileg takarékosabban megszervezhető. A jelenleg működő és a tervezett tiszkek fenntartói felelőssége, működési forrásai tisztázatlanok.
A javaslat módot ad a szakképzés és az általános képzés fizikai különválasztására, de nyoma sincs annak, hogy a kormány végiggondolta volna ennek szakmai, pedagógiai, technikai következményeit, ráadásul egyidejűleg tesz egymásnak ellentmondó lépéseket. Egyszerre szorgalmazzák, hogy a szakképzést egységes iskolákba és tiszkekbe szervezzék. Vannak fenntartók, amelyek ezt már megtették, vannak fenntartók, akik erre készültek, és most, a döntés előtt értesülnek arról, hogy ebben az esetben minden fejlesztési forrásról lemondhatnak.
A kormány évek óta szorítja ki a szaktanári rendszert az általános iskola 5-6. évfolyamáról. A szaktanár nélkül működő 1-6. évfolyamra épül egy másik iskolában a 7-8. osztály, és következik a szakiskolai képzés. Milyen értelmes dolog történhet majd a szakképzésben, ennek oktatásában a 2+2 közismereti évfolyamokon? Ráadásul számukra a szelekció a 6. évfolyam után következik be.
A művészeti szakképzést, mint ahogy említették is, a javaslat kisemmizné a fejlesztési forrásokból. A törvényjavaslat a tiszkeken és a speciális iskolákon kívül csak készségfejlesztő iskoláknak adna fejlesztési támogatást, de hogy mik is a készségfejlesztő szakiskolák, arra egyetlen törvény sem ad pontos definíciót.
A szakképzés fejlesztésére jelentős pénzösszeg áramlott az iskolákba az előző miniszter, Magyar Bálint ideje alatt. Az új koncepció, úgy tűnik, ezeket nem mindegyiket veszi számba, figyelembe, és ez bizonyosan kidobott pénz lesz az ablakon. A törvénytervezet nemcsak az uniós forrásokból rekesztené ki a szakképzési intézmények többségét, hanem a Munkaerő-piaci Alap képzési alaprészéből is; ez megpecsételheti a többi szakképző intézmény jövőjét.
Összességében tehát olyan át nem gondolt és alkotmányosan is aggályos terveket tett le a kormány, amelyet a Fidesz nem tud támogatni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem