ARATÓ GERGELY

Teljes szövegű keresés

ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Elélcelődhetnék azon, hogy kicsit nehéz megállapítani, hogy pontosan mi is a Fidesz képviselőinek a véleménye, hiszen Babák képviselő úr ékes szóval nagyobb szigort kért tőlünk; Zsigó képviselő úr először azt kérte rajtunk számon, hogy miért nem képviseljük kellőképpen a tankönyves vállalkozók érdekeit. Leginkább azért, mert inkább mégiscsak maradnánk annál, hogy az iskolák és a gyerekek érdekeit képviseljük a tankönyvkérdésben is. Utána hosszasan elmondta azt, hogy a kormány visszatalált arra az útra, amelyiken a polgári kormány elindult; majd azt mondta, hogy nem támogatja a törvényjavaslatot.
De ezért nem kértem volna szót, merthogy ezzel a fajta politikai vitával nem jutunk előrébb, csak jelzem azt, hogy eközben egyébként azt érzékelem az eddigi bizottsági hozzászólásokból, hogy a lényeges célokban egyetértünk: abban, hogy egyértelműbb rend legyen, nagyobb rend legyen, nőjön a tankönyvvé nyilvánítás szerepe, szigorodjanak a tankönyvvé nyilvánítás feltételei. És ha így van, akkor talán érdemes egy tartalmi, érdemi, szakmai vitát folytatni, azzal előrébb jutunk.
Ebben egy félreértést hadd oszlassak el, a képviselő úr is jelezte, és én is azt hiszem, hogy itt elsősorban félreértés van. A Sulinova egyébként a nemzeti fejlesztési terv keretében nem tankönyvet fejleszt közvetlenül, nem ez a dolga, hanem kompetencia alapú pedagógiai programokat fejleszt. Ezek a kompetencia alapú pedagógiai programok kipróbálás alatt állnak; amennyire én tudom, biztosan vannak eltérő információk is, de meglehetősen népszerűek és sikeresek. Ezek azonban nem tankönyvek. A törvényjavaslat - a gyengébbek kedvéért: rögtön az 1. §-ában - tisztázza is, hogy ha egyébként ezekből a pedagógiai programokból valamit tankönyvként kívánnak használni, például a piacon kívánják árulni, akkor ezeket tankönyvvé kell nyilvánítani, éppen úgy, ahogy a képviselő úr ezt kéri és javasolja. Ebben egyetértünk. Ha pontosítani kell a szöveget, akkor pontosítsuk.
Ami pedig a következőt illeti - és ezt is el szeretném mondani, mert tudom, hogy ebben nagy izgalom van a tankönyvpiacon -, egyébként nem is szándékunk, hogy ezekből a Sulinova gyártson majd tankönyvet. Ezt szeretnénk a tankönyvpiac szereplőinek lehetővé tenni, mert ők értenek hozzá.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem