BOTKA LAJOSNÉ
BOTKA LAJOSNÉ
BOTKA LAJOSNÉ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem mondom azt, hogy a fenyegetést beváltom, de tény, hogy készültem arra, hogy a mai oktatást érintő törvénycsomagból ehhez a törvényhez hozzászóljak, annál is inkább, mert az volt a prekoncepcióm, hogy egy nagyon egyszerűnek tűnő törvénymódosításból nagyon leegyszerűsített hozzászólások, illetve egy túl tágra nyitott megközelítés is lehetséges. Nem tagadom, valahol középen szeretnék ebben szerepet játszani.
A módosítás indoklásaként többször elhangzott az ÁSZ-vizsgálat. Engedjenek meg egy másik megközelítést. Az Oktatáskutató Intézetnek évről évre megjelenik egy nagyon izgalmas tanulmánya „Jelentés a közoktatásról” címmel. Ez megjelent a 2006-os évet érintően is, és egy nagyon izgalmas, rövid terjedelmű kutatás eredményére szeretném felhívni a figyelmüket. Ebben az egyik megállapítás az volt, képviselőtársaim és mindazok, akik követik a vitát, hogy három év alatt - nem hosszabb időt mondok, három év alatt - az általános iskola alsó tagozatában 46 százalékkal nőtt az iskolák által rendelt tankönyvek száma. 8,6-ről 12 egész valamennyire. Emlékeznek, évekkel ezelőtt előjött és néha újra följön az iskolatáska-probléma. Vajon mi lehetett az oka? Nem volt tartalmi fejlesztés, nem volt strukturális fejlesztés. Nem lehet, hogy például az állami támogatás is, amely az elmúlt évben egységesen 10 ezer forintra emelte fel a tankönyvtámogatást az általános iskola alsó tagozatára, generálhat ilyen következményt? Vagyis hogy egy bonyolult közoktatási folyamat egy eleméről van szó.
Mert mi is a tankönyv funkciója? Azt is mondhatnám, ha feltesszük azt a kérdést, hogy mikor jó egy iskola, mikor tanul jól egy gyerek, akkor nagyon egyszerű válaszokat tudunk megfogalmazni: ha jó a tanár, ha felkészült, ha szereti a gyereket, ha ért a nyelvén, ha módszertanilag gazdag eszköztárral rendelkezik, és ha képes - mint az előbb említett példában - a tanulócsoporthoz hajolva megtalálni a megfelelő módszereket. Na de akkor mire való a tankönyv? A tankönyv - és a tankönyvszerű segédletek, munkafüzetek, térképek, atlaszok, szöveggyűjtemények, függvénytáblázatok, egyebek - többek között arra való, hogy a tanórai munkát, a tanulást segítse a tanórán, és akárhogyan is, be kell valljuk, segítse a gyereket az otthoni felkészülésben.
Az egyik probléma nyilván az, ha a koherencia a tankönyv és a taneszköz kiválasztásában megszakad, vagyis hogy más módszertant üzen a tankönyv, más módszert ír elő a gyermeknek otthon, mint amit a tanórán használ. Ez is egy szakmai probléma, bár a szülők ezzel sokszor találkoznak. Szóval egyszerűen nemcsak piacról van szó, hanem a tanítás minőségéről és eredményességéről. Ezért gondoltam, hogy mindenképpen szeretnék részt venni ebben a vitában. Ezért tudom azt mondani, hogy ennek a módosításnak természetesen az kell legyen a célja, hogy olyan tankönyvek legyenek, és olyan mértékben, olyan mennyiségben használjunk tankönyveket, ami feltétlenül szükséges ebben a folyamatban.
Többen feltették a kérdést, milyen garanciális elemek vannak, ki garantálja, hogy a kiválasztott tankönyv, amit az iskolában ma még az intézményautonómia részeként is fontos értéknek tekintünk, valóban jó tankönyv legyen. Erre azt tudjuk mondani, hogy a garancia maga a pedagógus, aki kiválasztja. De hallottuk képviselő asszonytól, hogy a pedagógus sokszor milyen szempontok szerint választ. Én hozzáteszek még egyet: nagyon sokszor maguk a tankönyvkiadók szerveznek olyan módszertani továbbképzéseket, ahol az ő tankönyvük használatához nyújtanak módszertani segítséget. Én ezt nem tartom rossz módszernek, hiszen nem egyszerűen egy piaci terméket akarnak eladni, hanem adják hozzá a szaktudást is.
(18.00)
De mielőtt továbbmennék ilyen konkrét gyakorlati ügyekben, szeretném leszögezni, hogy mik azok az alaptézisek, amelyeket e törvénymódosítás kapcsán mindenképpen képviselek, és mindenképpen le szeretném szögezni itt a hozzászólásom derekán. Az első lényeges dolog, hogy a tankönyvjegyzékbe csakis akkreditált tankönyvek, munkafüzetek, segédletek kerüljenek. Ezt egyébként a tankönyvkiadók is támogatják. Nem kerülheti ki az akkreditációt egyetlenegy szervezet, egyetlenegy szakmai indok sem.
A második ilyen tézis lehet: az iskolák, az intézmények továbbra is szabadon választhassanak a tankönyvjegyzékből. Felteszem azt a kérdést is persze, hogy választhatnak-e a tankönyvjegyzéken kívül. Én mint egy kétnyelvű iskola volt igazgatója, pontosan tudom, hogy miről beszélt képviselő asszony, hiszen nagyon sokszor szakmai tankönyvek, idegen nyelvű tankönyvek nem kerültek a tankönyvjegyzékbe, tehát előfordulhat olyan szituáció is, hogy egy-egy ilyen indokolt esetben az iskola ezenkívül választ.
Fontos lehet az elvárásként, hogy a tartós tankönyveket, illetve a többször használható tankönyveket értékként kezeljük, részben támogatásként, részben nyilván a pályáztatás ürügyén is. Fontos, hogy az állami támogatást, amit adunk, kizárólag az akkreditált, azaz a tankönyvjegyzékben szereplő tankönyvekre lehessen fordítani. Fontos, hogy az akkreditációt senki nem kerülheti meg.
És még egy mondatot, amit szintén a tankönyvkiadók által felvetett probléma megfontolására fogalmazok meg: előfordulhat olyan eset, amikor egy-egy tankönyv részleges, nem a lényeget érintő módosítása történik, mondjuk, egy szöveggyűjteményben egy más vers válogatása történik. Megfontolásra ajánlom képviselőtársaimnak és nyilván a minisztériumnak is, hogy az akkreditációs eljárásban próbáljuk ezeket az eseteket külön kezelni, hiszen nagyon sokszor az ilyen jobbító, módosító szándéknak éppen az vet gátat, hogy egy teljes akkreditációs folyamatot kell a tankönyvkiadónak végigjárnia, és ezáltal ezeket a hozzáigazítási folyamatokat, szakmai fejlesztéseket is korlátozhatjuk. Tehát úgy gondolom, hogy ez mindenképpen fontos lehet.
Mindezen alapértékek előtt kellett volna megfogalmaznom, hogy természetesen a szektorsemlegességet és a szakmai minőséget garantáló tisztességes piaci verseny hívei vagyunk, azzal a kitétellel és egy rendkívül fontos pozitívummal, hogy a tankönyvjegyzékben a miniszter hatáskörébe egy bizonyos ármaximumot behelyeztünk. Vagyis próbáljuk a közpénzt és a családok pénzét ilyen szempontból, a minőség és a „mibe kerül” kérdésében is szabályozni.
Mindezek alapján azt tudom mondani önöknek, hogy több ez a törvénymódosítás, mint egy egyszerű technikai változtatás, hiszen az osztálytermekbe, a tanítási folyamatba, az otthoni tanulási folyamatba nyúlunk bele, ezért nagyon nagy a felelősségünk, és úgy érzékeltem miniszter úrtól, államtitkár úrtól, hogy a kormányzat nyitott minden olyan módosításra, amely az alapértékek mellett a használhatóságot garantálja. Mindennek eredményeképpen elérhetjük, hogy könnyebb legyen az iskolatáska, hogy a szükségesnél több könyvet, munkafüzetet ne vásároltassanak meg a pedagógusok a szülőkkel, és amennyire lehet, az iskolai tanulási folyamatban ne cipelje a gyerek a hátán a könyvet, a munkafüzetet akkor is, ha azt egyébként soha elő nem veszi. Tehát ilyen szempontból egy hatásában összetett törvénymódosítás áll előttünk.
Én arra kérem képviselőtársaimat, akik a vitában részt vettek - érezve az affinitásukat -, hogy próbáljunk meg együtt módosító javaslatainkkal javítani ott, ahol szükséges, és támogassák, hogy jobban működő rendszer legyen a gyerekek és az oktatás érdekében.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiból.)
