DEÁK ISTVÁNNÉ

Teljes szövegű keresés

DEÁK ISTVÁNNÉ
DEÁK ISTVÁNNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Előttünk a harmadik olyan törvény szerepel ma, amely az oktatást érinti. Azt gondolom, hogy a felsőoktatási törvény módosítása, a közoktatási törvény módosítása együtt teszi ki azt a törvénymódosítási csomagot, amely azokat a kérdéseket veti fel, melyek most feszítik akár a közoktatást, akár a felsőoktatást. Ugyanakkor ennek nagyon komoly kiegészítése a tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény módosítása, amely bár harmadikként került ma elénk, mégis azt gondolom, hogy egy nagyon fontos kérdést vet fel.
Maga a törvénymódosítás összesen nyolc paragrafusból áll, de jelentősége ennél lényegesen nagyobb. Miniszter úr expozéjában elmondta, hogy egy ÁSZ-vizsgálat előzte meg ennek a törvénymódosításnak a benyújtását, és ez az ÁSZ-vizsgálat hívta fel a törvényalkotók figyelmét néhány olyan anomáliára, amit meg kellett oldani ebben a törvénymódosításban. Célul tűzte ki, hogy a törvénymódosítás szolgálja a minőségi követelményeket, és olyan minőségű termékek, olyan minőségű tankönyvek kerüljenek a gyerekek elé, amelyek biztosítják az adott iskola, az adott pedagógiai program sikeres megvalósítását, és szolgálják azt a feladatot, amit a közoktatásban az intézményeknek szolgálniuk kell.
Volt arról is szó, hogy ma 5920 féle tankönyv van forgalomban, méghozzá 5920 olyan tankönyv, ami szerepel a tankönyvjegyzéken, tehát gyakorlatilag tankönyvnek minősül. Elhangzott már a bizottsági vélemények ismertetésében is, hogy bizony ez egy nagyon nagy szám, és egyáltalán nem biztos, hogy mind az 5920 féle tankönyv olyan minőségű és úgy kerül a gyerekek elé, hogy ez minden kritériumnak megfelel.
A törvénymódosítás 1. §-a tehát kimondottan azt a célt szolgálja, hogy egy meghatározott eljárás keretében hogyan és miképpen minősülhet ma egy tankönyv tankönyvvé, s hogyan kerülhet fel arra a jegyzékre, amelyből aztán az iskolák választhatnak szabadon tankönyvet, olyan tankönyvet, amely megfelel a pedagógiai programjuknak. Ma eléggé kaotikus ez az állapot, hiszen nemcsak ebből a jegyzékből választhatnak az iskolák, hanem olyan tankönyveket is használhatnak a szülőkkel való megegyezés alapján, amelyek nem biztos, hogy megfelelnek ezeknek a kritériumoknak, de valamilyen vélt vagy valós indok alapján úgy dönt a tantestület a szülőkkel és az érintett diákszervezetekkel közösen, hogy abból az adott könyvből szeretnének tanítani.
Ez problémákat vet fel, például olyan problémát, hogy ezekre a könyvekre vonatkoztatható-e a teljes tankönyvtámogatás, hiszen ha nincsenek rajta ezen az adott tankönyvjegyzéken, akkor jár-e rá a támogatás az iskolában. Például ezt a kérdést is helyre fogja tenni ez a törvényjavaslat, hiszen ha elfogadja a parlament, és 2008-ban életbe lép a törvény, akkor egyértelmű lesz, hogy az iskolákban csak a tankönyvjegyzéken szereplő könyvből lehet választani, és ebben az esetben erre jár is a támogatás a tanulóknak, illetve a szülőknek.
Szó volt itt már arról is, hogy a digitális tananyagok kapcsán kialakított programok, illetve tankönyvek hogyan kerülnek fel erre a listára, egyáltalán fölkerüljenek-e, illetve azokra a különböző pedagógiai rendszerekre szükség van-e vagy nincs. El kell hogy mondjam, hogy például jelenleg nagyon komoly program folyik az intézményekben, amit úgy hívnak, hogy kompetencia alapú fejlesztési program, és ebben a tiokok, a térségi integrált oktatási központok, illetve az őket követő mintegy 300 iskola európai uniós pénzekből, komoly forrásokból dolgoz ki oktatási programcsomagokat, pedagógiai rendszereket. Nagyon sajnálnám, ha például az itt kidolgozott, megvalósított szellemi termékek nem kerülhetnének be tankönyvvé nyilvánítva ebbe a rendszerbe, és az a rengeteg pénz, ami ennek a kidolgozására, kipróbálására fordítódott, esetleg ne hasznosulna.
(17.10)
El kell mondanom, hogy például a szülők nagyon szeretik ezt a programot, és maguk is jelezték már, hogy szeretnék, ha tovább folytatódna ezeknek a pedagógiai rendszereknek a kidolgozása, felmenő rendszerben folytathatnák a gyerekek ezeket a programokat, hiszen valóban gyakorlatorientáltak, és valóban a gyerekek képességeihez alkalmazkodnak, és nagyon komoly készségfejlesztő programokként szerepelnek.
Nekem garanciát jelent az is, hogy a közoktatás feladatkörében eljáró Oktatási Hivatal fogja elkészíteni a tankönyvek hivatalos jegyzékét, és ezt közzéteszi az Oktatási és Kulturális Minisztérium honlapján. Mert jelenleg az a gyakorlat, hogy a tankönyvvé nyilvánítás folyamatában egy évben egyszer egy kiadványban jelenik meg azoknak a könyveknek a sora, amelyeket tankönyvvé nyilvánítottak, és ezt egy évben belül aztán nem lehet módosítani, nem lehet változtatni rajta, miközben a szakmai munkák és feladatok folynak. Ha eszerint fog működni a dolog, ez azt fogja jelenteni, hogy az év bármely szakában frissíthető ez a sor, felkerülhet az Oktatási Minisztérium honlapjára, és onnan a szülők is ellenőrizhetik, hogy azok a könyvek, amelyekkel a gyermekeiket tanítják az iskolában, valóban megfelelnek-e a minőségi követelményeknek, ennek az eljárásrendnek.
A következő, ami szintén kiemelten fontos ebben a körben, hogy a forgalmazók kötelesek a törvényben szabályozott iskolai tankönyvellátásban feltüntetett legmagasabb fogyasztói áron nyújtani ezeket a könyveket. Ez védi egyrészt a családok pénztárcáját, másrészt pedig természetesen védi a közös kasszánkat is, és hosszú távon biztosított lesz ezeknek a tankönyveknek az ára, tervezhetők a költségvetési támogatások az intézményben is, és nagyjából kiszámítható lesz a családoknál is.
Idetartozik, és nagyon fontos, hogy azon forgalmazók könyvei, tankönyvei kerülhetnek erre a listára, amelyek azt is vállalják, hogy könyveiket öt évig nem változtatják, nem javítják, nem alakítgatják, és minimum három évig pedig abban az esetben, ha ezek a könyvek valamilyen oknál fogva módosítást igényelnek. Miért fontos ez? Fontos a családoknak, hiszen ma már nagyon sok esetben a nagyobb gyerektől örökölné a kisebb gyermek bizonyos könyvek használatát, de nem tudja megtenni, mert egyik évről a másikra, folyamatosan változnak a könyvek. De probléma az iskolák számára is, hiszen megvásárolják a könyvtárakba ingyenesen átadandó tankönyveket, majd gondol egyet a kiadó, két oldalt változtat, feltünteti mint új könyvet, és mindenkinek teljes garnitúrát kell vásárolnia. Azt gondolom, ez is nagyon fontos garancia.
Sok mindenről lehetne még beszélni ebben a kérdéskörben, amely előrelépést jelent, és az iskolák számára is talán rendezettebb körülmény, de sajnos az én felszólalási időm lejárt. Gondolom, a képviselőtársaim majd még kiegészítenek.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem