MÓRING JÓZSEF ATTILA

Teljes szövegű keresés

MÓRING JÓZSEF ATTILA
MÓRING JÓZSEF ATTILA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy másik problémára, államtitkár úr, ha megengedi, szeretnék rávilágítani, mégpedig arra, hogy a törvénytervezet részletes indoklása nyilvánvalóvá teszi, hogy az ingyenes tankönyvellátást minden lehetséges esetben kölcsönzéssel, azaz használt tankönyvekkel kell megoldani.
Ezáltal véleményem szerint éppen azok a rászoruló, köztük jelentős számban roma gyerekek kapnak levetett, gyengébb minőségű könyvet, akiknek leginkább indokolt lenne a jó minőség, hiszen ez egyfajta motivációt is jelentene a számukra. Ez aggasztó diszkrimináció, hiszen míg az osztály egyik része, a tehetősebb része folyamatosan, évről évre új könyveket kap, addig a másik fele használt könyvet kap, ráadásul azt is kölcsön. Tehát éppen azoknak a tulajdonába nem kerül szótár, térkép vagy éppen lexikon, akik erre a legjobban rászorulnak. Ugyan van egy ilyen kitétel, hogy a kölcsönbe kapott könyvet a rászoruló megveheti, de én azt gondolom, hogy ez semmiképpen nem jó megoldás. A használt könyvek raktározásával, kereskedelmével kapcsolatos tevékenységre, mint ahogy azt már Zsigó Róbert képviselőtársam elmondta, az iskolák egyáltalán nincsenek felkészülve.
Ráadásul egy újabb probléma merül fel, hiszen a kölcsönözhető könyvek állapota mindig csak év végén derül ki, a tankönyvrendelés pedig már februárban testet kell hogy öltsön, és ez ellátásbeli zavarokat okozhat. Én azt gondolom, hogy ezeket az ellentmondásokat és problémákat mindenképpen orvosolni kell.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem