TUKACS ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

TUKACS ISTVÁN
TUKACS ISTVÁN, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a lehetőséget. A költségvetési bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és többségi vélemény alapján alkalmasnak tartotta általános vitára.
Egy olyan előterjesztéssel találkoztunk, ahol egy ügyben, nevezetesen a tankönyvek kiadásában, ellátásában, de a használatában is állami támogatás jelenik meg. Ez sokakat érint, hiszen érinti az iskolát, a tankönyvet vásárló szülőt és a tankönyvből más módon nyilván nem megszerezhető tudást adaptáló gyermeket is. Ebben az ügyben tehát, amikor közpénzről van szó, a költségvetési bizottságnak elsősorban azt kellett vizsgálni, hogy ez a szabályozás megfelel-e a költségvetési törvény előírásainak, szellemének és az abban szereplő összegeknek, másrészt pedig tudomásul kellett venni, hogy egy olyan dologról van szó, amely régen szabályozást kíván.
Tankönyvet kötelező vásárolni, hiszen nélküle nem lehet tudást szerezni. A tervezet tisztázza, mi a tankönyv, milyen szakmai elbírálással válik azzá, ki a felelős a tankönyvellátás rendjéért - nevezetesen az intézményvezető -, mi az ingyenes tankönyvhöz jutás, kölcsönzés metódusa.
Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság megállapította, hogy az előterjesztés alkalmas az általános vitára. Egy olyan szabályozásról van szó, amely - együtt tárgyalva a két másik oktatási törvénnyel - alkalmas arra, hogy egy régóta húzódó ügyet, nevezetesen a tankönyvellátás pontos rendjét szabályozza.
Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság ennyi véleményt nyilvánított. Nem akarok visszaélni sem a türelmükkel, sem az idejükkel. Megköszönöm a figyelmüket.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem