ZSIGÓ RÓBERT

Teljes szövegű keresés

ZSIGÓ RÓBERT
ZSIGÓ RÓBERT, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az oktatási és tudományos bizottság május 10-ei ülésén, néhány nappal a beterjesztés után tárgyalta a tankönyvpiac rendjéről szóló törvényjavaslatot is. Ebben a szakaszban a bizottságnak arról kellett döntenie, hogy általános vitára alkalmasnak tartja-e a beterjesztett javaslatot, éppen ezért nem a részletekről, hanem általánosságban mondtunk véleményt.
A bizottság ülésének kezdetén jeleztük, hogy két általános és alapvető problémánk van a törvényjavaslattal. Az egyik az, hogy szerintünk a kormány komoly előzetes tárgyalások, egyeztetések nélkül nyújtotta be az Országgyűlés elé az oktatási területek alapját érintő elgondolásait, nem hagyott elég időt az alaposabb áttekintésre, egyeztetésre, a képviselőknek pedig a mélyebb felkészülésre.
Az oktatási kérdések sok embert érintenek. A kormány az elmúlt egy esztendő alatt harmadszor terjeszti javaslatait a Ház elé. Az iskolákban, a fenntartóknál, a diákok és szülők körében bizonytalanság van, mert nem tudják, hogy mire számíthatnak, meddig maradnak érvényben a most tárgyalt elgondolások. Ezt rendkívül károsnak tartjuk.
A másik probléma, hogy a bizottság ülésén javasoltuk, hogy ne egyben tárgyaljuk a felsőoktatási, a közoktatási és a tankönyvpiac rendjéről szóló törvényt, mert ez a mód nem ad lehetőséget a részletesebb áttekintésre, átbeszélésre, az Országgyűlés és bizottságai nem tudnak alapos munkát végezni. Sajnos a kormánypárti többség nem támogatta a javaslatunkat, úgy tűnik, mintha a kormány gyors menetben szeretné átverni a törvényhozáson a javaslatait. Ezt persze meg is tehetik, hiszen többen vannak az Országgyűlésben, de akkor viselniük kell ennek minden politikai és szakmai következményét is.
Tisztelt Országgyűlés! A bizottság ülésén is elhangzott, itt a miniszter úr az expozéjában is említette, hogy történtek megfelelő szakmai egyeztetések a tankönyvpiac rendjéről szóló törvényről, és a szakmai szervezetek egyetértettek. Engedjék meg, hogy a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületének állásfoglalásából egy mondatot idézzek. A mondat így hangzik: „A Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete szokás szerint két munkanapot kapott az oktatási tárcától, hogy véleményét megfogalmazza. E méltatlanul irreális határidő ellenére tízoldalas válaszunkban részletesen indokoltuk, hogy a tizenhat pontból mindössze négy bekezdést találtunk, amellyel egyetértettünk.” - ennyit a széles körű szakmai egyeztetésekről.
A tankönyvpiac rendjéről szóló javaslattal kapcsolatban aggályosnak tartjuk, és elmondtuk a bizottság ülésén is, hogy a miniszter az akkreditációt megkerülve vetethet fel pedagógiai rendszereket a tankönyvjegyzékbe. Ez szerintünk sérti a versenysemlegesség elvét, és ellentétes azzal a szándékkal, amelyet egyébként a kormány is képvisel, hogy az iskolákban valóban minőségi, a követelményeknek mindenben megfelelő tankönyveket használhassanak.
Több olyan rendelkezés is van a javaslatban, amelyekkel elviekben egyet is érthetnénk, viszont tartunk attól, hogy ezeket a mindennapi életben nem fogják, mert nem tudják majd betartani, gondolok itt például a tankönyvkölcsönzéssel kapcsolatos szabályokra. Attól tartunk, hogy az illetékesek nem tudják majd követni a szabályokat, nem tudják majd ellátni az ezzel járó adminisztrációs terheket. Ugyan az államtitkár úr a bizottság ülésén ígéretet tett az adminisztrációs és bürokratikus terhek csökkentésére, de tapasztalatunk szerint ez nem mindig jelenti a megoldást.
Tisztelt Országgyűlés! Összefoglalva tehát: szerintünk a kormány megfelelő előkészítés nélkül, több ponton átgondolatlanul és kidolgozatlanul nyújtotta be a tankönyvpiac rendjéről szóló törvényjavaslatot, ezért nem állt módunkban a bizottságban támogatni, ezért fogalmazódott meg kisebbségi vélemény is.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem