DR. GÓGL ÁRPÁD

Teljes szövegű keresés

DR. GÓGL ÁRPÁD
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Ugye a parlamentben vagyunk, ahol olyan törvényeket kell hozni, amely egy rendszer, egy közszolgáltatási rendszer működőképességét biztosítja, a benne dolgozók jogait is biztosítja, de el tudja látni azt, amiért működik, és amiért létezik.
2003-ban hozta az Európai Parlament azt a döntését, amire egy most épülő törvényt akarunk rakni. Közte három bírósági határozat volt, és 2006-ban az Alkotmánybíróság megsemmisítette az addigi magyar szabályozást. Most 2007 májusa van. Át kellett volna gondolni, hogy a magyar valóságnak milyen ellátási szerkezet az, ami megfelel, biztonságot ad és finanszírozható. Ha ebben a törvényben azt látnám, illetve a megelőző törvényekben azt látnám, hogy az a szerkezet biztonságot ad a magyar lakosságnak, akkor egészen nyugodt lennék. Ha azt gondolnám, hogy ez a szabályozás ténylegesen rendezi az egészségügyben dolgozók munkaidejét, annak a finanszírozhatóságát és a finanszírozottságát, akkor kevesebbet szólnék hozzá.
(22.40)
De, elnézést kérek, jelen helyzetben ez nem adja meg a biztonságot a lakosságnak, nem teszi lehetővé a tényleges működtetését, és még csak nem is finanszírozza senki.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem