DR. NAGY KÁLMÁN

Teljes szövegű keresés

DR. NAGY KÁLMÁN
DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A probléma igazából az a gyakorlatban, hogy az orvosok, akik korábban az ügyeleti rendszerben elégedetlenek voltak, nem azzal voltak elégedetlenek, hogy sokat dolgoznak, hanem hogy nem fizették meg őket.
Azt gondolom, hogy helyes lenne az, hogy korlátozzák a munkaidejüket, mert igenis egy orvosnak szüksége van a pihenésre. Mindig azok a könyvek jutnak eszembe, ahol mindig megjelenik egy nagyon fáradt orvos, aki éppen szemben áll a beteggel. Ez egy rendszeres világjelenség; azonban, hogy se meg nem fizetni, de még a munkaidejét is korlátozni, az túllép minden mértéken.
Tehát én azt gondolom, hogy nincsen olyan kétgyerekes családapa, aki arra vágyik, hogy hat hónap után egyáltalán ne csináljon semmit. De azt semmiféleképpen nem gondolom, hogy ezt abban a rendszerben kell végrehajtani, hogy én korlátozom a munkaidejét, ugyanakkor egyáltalán nem biztosítok semmiféle olyan lehetőséget, amellyel valamilyen formában ő a jövedelmét növelje. Tehát a többletmunkavégzés az orvosi ügyeletekben általában nem valamifajta luxusigény megteremtése, valamilyen túlbiztosítás. Én még emlékszem arra az időszakra, amikor péntek reggeltől hétfő délutánig ügyeltem, és az még nem is volt olyan nagyon régen. Tehát nem tudom elfogadni azt, hogy az orvosok számára úgy korlátozzanak valamit, hogy ugyanakkor még meg sem fizetik.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem