DR. VOJNIK MÁRIA
DR. VOJNIK MÁRIA
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Véleményem szerint a definíciós viták egy része abból adódik, hogy egyfelől azokat a terminus technicusokat kell használnunk, amelyeket a munka világát szabályozó törvények használnak, jelesül a munka törvénykönyve, amelyik egészen pontosan leírja a készenléti jellegű munkaköröket abban a szférában, amelyet szabályoz. Ez a jogszabályhely azt mondja, hogy készenléti jellegű az a munkakör, amelyben a munkavégzési kötelezettség felmerülése a munkakörbe tartozó feladatok jellegéből adódóan eshetőleges, ennek folytán a rendes munkaidő legalább egyharmadában nincs munkavégzés, és a munkával nem töltött időt a munkavállaló pihenéssel tölti.
Nekünk azonban, amikor a munka törvénykönyve felhatalmazása által erre az egészségügyi ágazatra sajátos jogszabályt kellett alkotni, akkor ezzel a fogalommal nem tudunk operálni, noha ez a definíció létezik. Azért nem, mert az egészségügyi ágazatban az ügyeletben az a fajta helyhez kötött készenlét van, amelynek az alapfunkciója, hogy az itt eltöltött idő túlnyomó többsége munkavégzésre irányul. Ebben különbözik minden más készenléttől és minden más jellegzetességtől. Ez nem mond ellent, Csáky képviselő úr, véleményem szerint annak, hogy az egészségügyi tevékenységek végzéséről szóló törvény, amelyet képviselőtársam idézett, azt mondja, hogy az egészségügyi dolgozó egészségügyi tevékenységet, amennyiben az egészségügyi szolgáltató megszakítás nélküli munkarendben működik, vagyis rendszeres gyógyító tevékenységet végez, kétféle módon végezhet, egyrészt egészségügyi ügyelet keretében, másrészt készenlét útján.
Ez a készenlét azonban, amit majd a jövőben is használni fogunk, arról szól, ami éppen hogy kivételt fog képezni az Európai Bíróság ítélete, a munkaidő-direktíva és a sokat emlegetett SIMAP-terv alapján. Vagyis ez a készenlét abban különbözik az egészségügyi intézményekben a helyhez kötött készenléttől, hogy ezt a munkavállaló tetszőleges helyen tölti, és a munkáltatóval kötött szerződés szerint amikor arra szükség van, erről a tetszőleges helyről bemegy a munkahelyére, mert az egy egészen más munkaidő-szabályozás, kívül is esik a direktíva hatáskörén. Amikor valaki visszamegy, akkor nem ügyeleti tevékenységet végez, és nem is aszerint díjazzák, hanem rendkívüli munkát végez, és a rendkívül munka díjazása szerint díjazzák.
Azt gondolom, hogy bár ezek a szabályok bonyolultak, mégis a jelenleg előttünk fekvő törvényjavaslatban az az egészségügyi ügyelet, amelyet meghatároz a törvény, hogy mi az ügyeleti feladatellátás és mi az egészségügyi ügyelet, nem azt írja le, hogy csak alkalmazottként és csak közalkalmazottként lehet végezni, hanem hogy ez az egészségügyi ügyelet csak ezekre az alkalmazottakra értelmezhető, mert a vállalkozókra ez a jogszabály nem érvényes. Vagyis ez a munkaidő-szabályozás, akár az ügyelet, akár a túlmunka, akár az éves munkaidőkeret, hiszen egy vállalkozás esetében, amelyet magántevékenység és magánjog határoz meg, ezek a bírósági ítéletek nem alkalmazhatók.
Mégis, talán ebben a rengeteg szabályértelmezésben mi, egészségpolitikusok nem szenteltünk elég időt annak, hogy világosan bemutassuk, és évek óta, pedig erre mindig törekszünk, hogy mennyivel többet vállalnak az egészségügyi dolgozók egy olyan közjó szolgálatáért, egy olyan közfeladat végzésekor, mint az egészségügyi ellátás folyamatosságának a biztosítása. Sokan ülnek ebben a parlamentben, akik még nálam is régebben országgyűlési képviselők, de azok, akik már akkor képviselők voltak, kell hogy emlékezzenek, a '98-2002 közötti ciklusban több alkalommal szabályozta a munkavégzés, pihenőidő kérdését az akkori parlament, és hogy az egészségpolitikusok már akkor milyen csekély sikerrel kecsegtető vitát folytattak, hogy elmondjuk, hogy van egy határ, ameddig az egészségügyi dolgozók ennek a közfeladatnak a végzésében igénybe vehetők.
Ami miatt most ez a jogszabály előkerült, egy kényszerítő körülmény. Tudniillik nem sikerült az Európai Parlamentnek és a Bizottságnak egy új munkaidő-direktívát létrehozni, és továbbra sincs más lehetőség, mint az Európai Bíróság ítéletére hagyatkozni. Egyfelől a rugalmasságot kell biztosítani, mert ettől még nem lettünk sokkal többen, másfelől mégiscsak kell egy határt szabni, ameddig az egészségügyi dolgozók az ügyeleti munkakörben foglalkoztathatók. Véleményem szerint a munka törvénykönyve és ez a szabályozás elment a határig, ameddig el lehetett menni.
Horváth Zsolt képviselő úr tudja, hiszen a fideszes képviselők is elmondták a bizottságban, hogy talán még mindig nem elég rugalmas ez a szabályozás. Én pedig azt gondolom, hogy nem kell ennél sokkal rugalmasabbá tenni. Mert az a tény, hogy a munka világában ma két hónapra szabják meg a munkaidőkeretet, és amikor háromra a munka törvénykönyve szerint, az már egy nagy rugalmasság, szemben az egészségügyi dolgozókra vonatkozó szabályokkal, amelyek akár egy féléves időkeretben is meghatározhatják ezt. Azt gondolom, ez már a határ, ameddig el lehet menni. Hogy a 40 órás munkahéten túl a 8 órás elrendelhető többletmunkával és az önként vállalható többletmunkával az egészségügyben akár 72 órát is lehet egy héten dolgozni, ennél több rugalmasságot ebbe a rendszerbe tenni már nem szabad.
Azt azonban újra kellene gondolni, talán nekünk, egészségpolitikusoknak, hogy milyen ajánlást fogalmazunk meg, vagy miben tudnánk akár egy többpárti konszenzussal előrejutni, hogy melyek azok az egészségügyi tevékenységek, és hol vannak azok a szolgálati helyek, ahol a jövőben a folyamatos betegellátás érdekében muszáj fenntartani ügyeletet, melyek azok, amelyeket muszáj lenne műszakba átszervezni, és melyek azok, amelyeket készenléti jellegű munkakörrel ki lehetne váltani.
Az egészségügyi bizottság ülésén, képviselőtársaim emlékeznek rá, azt kértük a tárcától, hogy a legközelebbi bizottsági ülésre vagy a legközelebbi megbeszélésre hozzon egy javaslatot arra nézve, hogy az egészségügyi tevékenység végzésében ezekhez a kívánalmakhoz igazodva milyen jövőképet szeretnénk megrajzolni. Mert bár az elmúlt három évben évfolyamonként 100-100 orvostanhallgatóval, egészségügyi felsőfokú végzettséggel a jövőben rendelkező hallgatóval bővült a létszám, de az orvosképzésben ennek megvannak a maga felső korlátai.
Nem lehet vég nélkül orvosokat képezni ebbe a rendszerbe. És bár azt mondja Puskás képviselő úr, hogy szabadultak fel munkahelyek, mégis úgy gondolom, hogy ez legfeljebb a központi régióban ad valamelyest lehetőséget arra, hogy ezek az ügyeleti munkaterhek mérséklődjenek. De ott, ahol az egészségügyi szektorban elsősorban a humán erőforrás szűkössége vagy az ügyeletre fogható orvosok száma kevés, ott ez igazából megoldást nem hozhat. Vagyis muszáj újra az ésszerűsítés irányába tennünk egy lépést.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
(22.10)
