DR. KÉKESI TIBOR

Teljes szövegű keresés

DR. KÉKESI TIBOR
DR. KÉKESI TIBOR, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A kormányzati negyedről szóló, egészen pontosan a közbeszerzés megindításához szükséges határozati javaslat előtt már kialakult - nevezzük társadalmi vagy sajtóvitának - egyfajta polémia ennek jósága vagy rosszasága körül. Ezért azt gondolom, az első lépés, amit ennek kapcsán tisztázni kell, hogy ez vajon jó-e az ország számára.
Úgy gondolom, a költségágon történő megtakarítás ékes bizonyítéka lehet mindannak, amit ezek a viták kívánnak sugallni. Azaz, hogy eredményes és jó gazdálkodás formájaként nem csupán egy kormányzati épületegyüttes jöhet létre, hanem egy központosítottan, ezért számos elemében hatékonyabban és olcsóbban működő államigazgatás is.
(23.30)
Miért gondolom ezt? Úgy gondolom, a létszám tekintetében igen sokat mondó, hogy közel negyedével, 8500-ról 6500 környékére csökken a központi államapparátus létszáma, és ebből mintegy 5700 tisztségviselő fog dolgozni a kormányzati épületekben, lényegesen kisebb létszámra kell tehát megoldani a ma elhelyezni szükséges alkalmazottak körét.
Közösek lesznek az erőforrások, a beszerzések, nemcsak a központi közbeszerzések, hanem a logisztikai probléma is egy helyen oldódik meg, kevesebb szállítással, kevesebb divizionális szétosztási problémával kell szembesülni.
Az ingatlankezelési feladat: nem Budapesten számos helyen meglévő kormányzati épülettel, hanem egy helyen, egy helyen kezelhető és azonos minőségű épületegyüttessel lesz dolgunk. Egy új épületegyüttes esetében egyébként a szükséges ráfordítások is sokkal kedvezőbbek, mint rendkívül patinás, műemléki és presztízsértéket egyenként is hordozó épületek fenntartása, üzemeltetése esetén. A szolgáltatások is olcsóbbak lesznek, egy hálózatról, egy számítástechnikai háttérrel tud például dolgozni, de az eszközök tekintetében is ugyanezek a lehetőségek biztosíthatók. A területnél még lényeges szám, hogy a ma használt 325 ezer négyzetméternyi kormányzati terület helyett pusztán 165 ezerre lesz szükség, és ebben már a biztosítandó parkolóhelyek száma, mintegy 1950 darab, már benne foglaltatik.
A konstrukcióról néhány szó. Több variáns került megvizsgálásra, és ebből a javaslat a szűkített PPP-konstrukciót emelte ki. Kell-e félni ettől a dologtól? Azt gondolom, nem, mert részben már a korábbi konstrukciók tapasztalatai alapján olyan kockázatelemzésre került sor, amely egyértelműen bizonyítja, hogy ezek döntő többségét a magánfél fogja viselni, és az államháztartás hiánya, ami a másik lényeges kérdés, 25 évre elosztva jeleníti meg azokat a kiadásokat, amelyek állami beruházás esetén egy összegben például ezt az évet vagy a következő évet nyomnák, ami a konvergenciapályán sem segítené a felzárkózásunkat.
Belelátván az előkészítés munkájába, gondos és alapos, részletes számításokon és elemzéseken alapuló, nyugvó dokumentációt ismerhettünk meg. Egy környezetbarát beruházás, mind anyagában, mind technológiájában egy XXI. századi épületkomplexum alakul ki, és újjá fog éleszteni egy leromlott városi szövetet; bár a beruházás maga barnamezős lesz, de mégis sok zöld jön létre.
A fentiek alapján a költségvetési bizottság többsége támogatta az általános vitára való alkalmasságot.
Elnök úr, köszönöm a szót.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem