DR. KÉKESI TIBOR

Teljes szövegű keresés

DR. KÉKESI TIBOR
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm ismét a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Én azért nem félek kormányzati képviselőnek lenni, illetve kormánypárti képviselőnek lenni ebben a kérdésben sem. Sőt, majd mint a hozzászólásomból kiderül, kifejezetten örülök és büszke vagyok rá jelen esetben, hogy kormánypárti képviselő vagyok.
(23.40)
Én is ezt a kérdést teszem föl, hogy kinek jó ez a kormányzati beruházás, és ha kicsit oda szeretnék játszani képviselőtársamnak, akkor mondom, hogy hát ez a világ legtermészetesebb dolga, hogy tervező, építtető, üzemeltető valószínűleg akkor lesz, ha nekik ez jó befektetés lesz. Ezt alá is írom, hiszen vállalkozó csak akkor jelenik meg egy piacon, ha valami haszonra is számíthat.
De szerintem jó az országnak. Jó az országnak, mert kisebb, de hatékonyabb lesz az államigazgatás, a központi államapparátus; ahogy említettem már az előbb, létszámában igen jelentős mértékben, területében igen jelentős mértékben megtakarítást fog jelenteni. Amikor képviselőtársam elemezte, hogy mennyibe is fog kerülni jelen értéken ez a projekt, akkor persze gondosan megfeledkezett erről a megtakarításról. Ha az előterjesztő hozzászólásából kivette volna azt a 140 milliárdos megtakarítást, ami az üzemeltetési ágon jelentkezik, akkor mindjárt egészen más számokat láttunk volna, és ha nincs kormányzati negyed, akkor nem tudjuk előállítani, hiszen nincsen központi hely, nincsen központi gazdálkodás, nincsen központi hálózat, nem sorolom föl még egyszer a dolgot. Ugyanakkor egy modernebb és olcsóbb központi igazgatást fogunk ezáltal kapni, és remélem, összességében egy színvonalasabb állami szolgáltatás lesz ennek az eredménye.
Jó ez a fővárosnak is: egy helyen jön létre ugyan ez a kormányzati épületegyüttes, a kormányzati negyed, de a város számos pontján indíthat el fejlesztést, fejlődést, mert azok a kormányzati épületek, amelyek esetleg majd ennek következtében valamilyen módon hasznosulnak - lehet, hogy lesz olyan, amit értékesítenek, lesz, amit majd valamilyen más vagyonkezelésbe vagy használatba adnak -, ezek ott helyben is és nyilván a környezetükre kiható módon ingatlanfejlesztést fognak generálni.
A közlekedés nyilván javulni fog, hiszen aki ismeri a terveket, látja, hogy a felszíni közlekedés a felszín rendezése következtében javul, beállítódik még egy trolijárat, összekötődnek villamosvonalak, ezek környezetbarát forgalomszínvonal-javulások, tehát azt gondolom, ez is egy nyereség.
A környezetről már említettem, hogy ez a felület egy nagyon szlömös terület, ezentúl zöld lesz, zöldebb lesz, kifejezetten létrejönnek ilyen felületek, parkok. Remélem, az épület megvalósításánál majd gondoskodnak arról, hogy az épület zöld felületekkel szintén rendelkezzen.
A parkolási kérdés, ami egy neuralgikus pontja a belvárosnak, ezen a területen jelentős mértékben megoldható. Eddig a kormányzati épületek környékén szinte nem megoldottnak nevezhető a parkolás. Most nemcsak a saját problémáik javulnak, oldódnak meg, hanem egy körzet, egy környék parkolási gondjain enyhít, a hozzá csatlakozó tömegközlekedéssel pedig kvázi P+R parkolóvá alakulhat majd a Nyugati pályaudvarnak azon része, ami nem kifejezetten az épületeknek kíván helyet adni.
Nemcsak állami feladat fog megvalósulni, hiszen senki nem egy halott, a munkaidő után kiürülő városi negyedben gondolkodik, hanem természetesen lesznek kiegészítő funkciók, szolgáltatások, egy élő, a kerülethez egyébként méltó kulturális tartalommal is bíró, de idegenforgalmi szempontból és vendéglátás szempontjából is hasznosítható területekkel bővülhet a város.
És jó ez Terézvárosnak. Én Terézváros egyéni képviselője vagyok, tehát ha valaki tudja közülünk, akkor leginkább én, hogy mennyire szüksége van ennek a kerületnek erre a beruházásra. Ahogy említettem, a Nyugati pályaudvar egy nagyon rendezetlen, leromlott terület, kétes elemeket vonzó, bűnügyileg fertőzött területe a kerületnek. A szennyezettsége a vasúti üzem következtében, de még valószínűleg második világháborús hatások következtében is jelentősnek nevezhető. Ezek részben a kormányzati negyed, részben a hozzá kapcsolódó más fejlesztések következtében megszüntethetők.
Egyedülálló a fejlesztés. Bár a VI. kerület nem a főváros legkisebb kerülete, de a Nyugati pályaudvar jelentős részét, közel egyharmadát elfoglalja a kerületnek; a kerület közel egyharmada megújulhat ennek következtében, és integrálódhat abba a megindult fejlődésbe, ami az egyébként mostani lakóterületeken érzékelhető.
Ahogy említettem, nemcsak ingatlanok és irodák épülnek, hanem élő városrésszé válik, pihenésre, akár szórakozásra alkalmas városrészek jönnek létre, és remélem, hogy majd az idegenforgalom csábítását is elő fogják idézni azok az ingatlanok, ha nem is demonstratív épületeket, de szép közparkokban szép köztéri szobrokat és egyéb látványosságokat fog tudni szolgáltatni.
Terézváros nevezetes arról, hogy a kerületben mindössze 42 ezer négyzetméter zöldfelület van. Bár én a környezetvédőknek mindig magyarázom, hogy azért a Városligetet nem lehet teljes mértékben leszakítani a kerületről, bár közigazgatásilag nem ahhoz a kerülethez tartozik. Ugyanakkor el kell ismernünk, hogy szüksége van a kerületnek további lélegző felületekre. A Nyugati pályaudvar területe az, amelyik biztosíthatja tömeges méretekben azt, hogy további zöldfelületekkel, további fákkal segítsük, hogy levegőhöz, oxigénhez jussanak az ott lakók is, és így a kerület egésze szebbé és egészségesebbé, élhetőbbé váljon.
A gazdasági hatásról se feledkezzünk meg. Nem önzőségből, de nyilván ez is egy nagyon lényeges szempont a város és a városlakók számára. A kapcsolódó területeken is komoly fejlesztések indulhatnak el, ott is további irodák, akár lakóingatlanok vagy olyan kiszolgáló egységek jöhetnek létre, például olyan sportcélú beruházások, amiket nélkülözött mind a mai napig a kerület. Ez a kerület nem rendelkezik sportpályával, nem rendelkezik uszodával; ezek mind megvalósulhatnak ezen a területen.
Önkormányzati bevételek is jelentkezhetnek, természetesen iparűzési adó formájában, építményadó formájában, kommunális adó formájában, ami javíthatja a kerület saját bevételeit, ebből a gazdálkodását, további hatását az egész kerületre - itt megint az életminőséghez térnék vissza.
Nem nulláról indul ez a dolog, mert az elmúlt közel négy évben, egy olyan kerületben, ahol összesen 25 ezer lakás található, 2700 lakásra adtak ki építési engedélyt, és már közel ezer meg is épült, és a kisebb-nagyobb utcákban folynak ezek az ingatlanfejlesztések, beruházások. Erre jönne rá, halmozódna rá a Nyugati pályaudvar területén megvalósuló, a kormányzati negyedhez is csatlakozó ingatlanfejlesztés és ennek keretében akár lakásépítés, ami a kerület számára két további hatással bír. Megállítja azt a lakosságszám-csökkenést, ami az egyik legsűrűbben lakott kerületben megindult. Ha nem is a sűrűség erősítésével, de mégis a lakosságszám csökkenését megállíthatja, esetleg az emelkedését is elősegítheti. Ugyanakkor ez az egyik, idősekkel legjobban ellátott kerület Terézváros, nagyon nagy számban fordulnak elő a kerületben nyugdíjasok, akikre természetesen ugyanúgy szükség van, mint bármely más korosztályra, de ezek az új felületek lehetőséget adnak arra, hogy fiatalok, családosok költözzenek ide, és hosszabb perspektívát, nagyobb távlatot adjanak az ilyen értelemben fejlődő Terézvárosnak is.
Összességében még egyszer azt mondom, hogy nem szabad kifelejteni ezeket a megtakarításokat a büdzséből. Amikor összeszámoljuk ezeket a költségeket, és figyelembe vesszük a kockázatokat, vegyük számításba ezeket a megtakarításokat is; akkor nem jönnek ki azok a számok, amikkel például képviselőtársam is próbált szembesíteni bennünket. Azt gondolom, hogy mindazok az érvek, mindazok a szempontok, amiket fölsoroltam, ha másnak nem is, de terézvárosinak biztos, hogy a támogató szavazatát jelenti a kormányzati negyed mellett. Elnök úr, köszönöm a szót.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem